Vendég rovat

Az alábbi felsorolásban felkerülő alkotásokat, a honlapunkra látogató vendégeink hagyták emlékül.

Az oldalunkon való publikálásnak feltétele van, szükség van jó szándékra, egymás iránti mérhetetlen toleranciára és szeretetre.

Bárki, aki ide látogat, élhet ezzel a lehetőséggel. A tagok mindegyike rendelkezhet önálló lappal, ezt igény szerint folyamatosan szerkesztjük a honlap szerves részeként. A tagsággal nem rendelkezők részéről jött egy ilyen igény, hogy jó lenne ha lehetőséget adnánk szélesebb körben is a megjelentetésre.

Ha nem vagy tagja a körnek, de szeretnéd, hogy írásod ebben a rovatban megjelenjen, az email címünkre kattintva, küld el postai küldeményként.

Kizárólag emailban érkező alkotások kerülhetnek ebbe a rovatba fel.

Köszönjük, hogy megtiszteltél látogatásoddal, műveddel, nem csak írásos anyagot, képet, festményekről készült fényképet is várunk szeretettel.

Az oldalunkon megjelentetett írásért, képért felelősséget nem vállalunk, azok eredetiségét az alkotónak kell igazolnia. A szerzői jogokat törvény védi, a plagizálást az ide vonatkozó jogszabályok büntetik!




Ajándék művek:



Tisztelt Művész Kör vezetőség! Bornemisza Attilától kaptam meghívót az előadó estre.Mi külhonban rekedt magyarok örömmel vesszük tudomásul, hogy ránk is gondoltok, azonban nem tehetek eleget a kérésnek.Közben megnéztem a Web oldalt {vagy Link-et} és akkor látom, ránk a hazától távol élő magyarokra is gondoltatok.Élemedett korom ellenére írom és gyűjtöm porosodó fiókomnak a verseket.És ime; el is küldhetem Valakiknek, akik legalább elolvassák irományaimat.Elsőként egy DITIRAMBUSt adok át nektek, aminek az a furcsasága, hogy nincs befejezve.Érzésem szerint csak magyarhoni ember - mármint Ti - fejezhetitek be.Ez így van rendjén.Eredetileg címe sem volt, mignem tavaly, elkeseredésemben főléje firkantottam: "Füstbe ment terv"... De NE LEGYEN AZ ! Legyen egy "rejtélyes nemzet Égbekíáltása", egy Vágy egy Álom egy Nemzeti Sóhaj.



Magyar födnek Népe, törtető és gyarló
Lelkük mélyén ott lapul még kalapács és sarló
Becsvágyó nemzetet fűt kitünni vágyás
Ám, hona silány volt, mint egy gondozatlan ágyás
Istentől kértek már jókedvet, bőséget
Télen fagyot enyhítsen, nyáron a hőséget
Nos, humorban tobzódnak, nem esznek..., zabálnak
Hidegben gerjednek, nyáron szundikálnak

Hát, ez volna az áldás, mit Istentől kértek?
S viszont hálából Ők mit ígértek?
Hangyaszorgalmat t'án,vagy alkotó szellemet?
Ó, csínján bánj a keggyel, mi eddig megilletett!
Ébredj már rá Magyar: a sorsod kezedben van!!!
Restséged sutba vágd, mert az idő rohan.

Tökélyre törekedj, ha tudod csináld jobban
Mert szövétneked lángja csak a Te szikrádtól lobban
Önzés,gyűlölet,léhaság kizárva
Ne élj a világban mint egy hontalan árva!
Őrülj, ha szomszédod a jólétben dúskál
Azon munkálkodjál, hogy Te is erre jussál

Vetkezd le múltadat, mi elméd gúzsba köti
Béklyó lelkednek, sőt járom az neki
Erezd szabadjára képzelő erődet
Most alapozhatod meg fényesebb jövődet
Ragadj az alkalmon, mit Sors néked adott
Mutasd meg mit tudsz; most produkálj nagyot!!!
Ne félj a téttől, bátran kockáztass
De baklövéseidért mást sose hibáztass!

Népére lesz büszke a Magyar Főváros
Révbe jut a melós, gazdagszik a gyáros
Érezd már !!!, Istennek terve van Magyarral
Segíts hozzá, szorgalommal, garral
Önzetlenül tarts össze MAGYAR...
Egyébként konca leszel e kegyetlen világnak
S mond, ki örülne majd egy elhervadt virágnak?!

Bácstopolya, 1996 tavasza

Tóth Dénes Arimmon



sorkoz



Beszélgetés a Kozmikummal


Lelkem mélyén ott a kórkép
Vágyak megkorhadt, dohos üledéke
A végzet irgalomgyötrő pribékjei
Lélekkatakombámba tévednek
Hát, zúgjatok lélek-oldó kristályharangok
Éteri odüsszeájukból kikecmeregve
Vámpírodvaikba meneküljenek!

Eszmélő tudatom nógatja tiprott lelkemet
Szívre plántált bizonytalanság szmogjából kitörve
Ajkam össszeszorítva,kezeim ökölbe
Áldozok a Múzsák szent oltárán
Mint egy vetélt kanca fecnis árán

Gyógyító léterőre vágyom
Nem eltespedve egy kerti hintaágyon
Nem hagyom a kérlelhetetlen végzetnek,
hogy farkasétvággyal koncolja szét Remény-lényemet

Tartalék erőmből új forrás fakad
Csobbanó csermelyből, majd folyammá dagad.
Belső tanácsadóm duruzsolja:
-Ezt így kell! Ne hagyd magad! Ne hagyd magad!!!

Bácstopolya, Szerbia /Bácska!!!/

2003 őszén

Tóth Dénes Arimmon



sorkoz





Tisztelt Művészkör Vezetőség!



Örömömre, rátaláltam a lehetőségre, miszerint vendégként is lehet verset beküldeni.

Bognárné, Gál Mária, /galma1/ nyugdíjas vagyok, Pécsről. Az őszi gálára pályázatban küldtem verseket, ART díjat kaptam, melyet ezúton is tisztelettel megköszönök.



JÓZSEF ATTILA HALÁLÁNAK 75. ÉVFORDULÓJÁRA
LEVÉL JÓZSEF ATTILÁHOZ


Hull a hó, csendes, az éj,
ablakomon át, szobámba,
halványan beszűrődik a fény,
csak ülök az asztalnál,
kezemben tollam forgatom,
néhány papírlap kuszán hever,
várják, tán valamit leírok,
visszatükrözik gondolatom,
mely kavarog némán
kapaszkodva egymásba
tolongnak, egymás után
nézem-nézem a lapokat,
ahogy egymásra csúszva
vezetnek emlékeim útján
múlt és jelen egybeolvad
éveken átívelő gondolat
melyek bejárták a világot,
és kicsiny hazánkat.

Emlékezem Rád, ki
"verseiben köztünk jár",
lantod húrjain, sírt a hang,
csendült a dal, szívekben
"lángokat gyújtva"
örökké megmaradt,
sosem feledtelek, mert
szívembe írtad magad,
a szenvedés, a gyötrődés,
mi kísérte rögös utad,
sárba taposta tested, lelked,
igaz szavad, vágyaid,
álmaid, szerelmes ábrándjaid,
lantod húrjai elpattantak,
néma voltál, hangtalan,
de mint főnix, újra kéltél,
ismét zendült a dal,
így emlékszem én Reád,
"örök ifjú dalnokom",
ki bátran haladt életútján,
míg egy hideg téli napon
tested földbe, szellemed
szívekbe szállt.

Elég volt a szenvedésből,
elég volt e gonosz világ...
- most is ezt mondanád,
de nem hiszem, hogy életed
ilyen könnyen feladnád,
még annyi munka várt Reád,
tanítani, reményt adni,
lesz még egy jobb világ,
írtál volna szerelemről,
boldogságról, bánatról és
szenvedésről, mit még
el sem mondhattál,
oly sok ember várta tőled
a vigaszt adó dal szavát,

„Mit ér az ember élete,
mondd mit ér, ha
asztalára nem jut kenyér,
jutalma csak szenvedés,
ilyen élet semmit nem ér,
amikor már nincs előre,
mert az útnak látod vége,
kapaszkodunk emlékekbe,
hogy összeszedjük erőinket,
de új életre ez már kevés, a
békét várjuk lelkünk mélyén,
szeretteink, kik maradnak,
talán egyszer megbocsátnak.”

Miért "romlik" el az ember,
hiszen jónak született, az
igazság, mi vezethetné
jó úton, a kóborló lelkeket,
felismerést meg sem értik,
rá, sokan nem figyelnek,
ha kimondják, kínos nekik,
mert, kemény szavak ezek,
tudjuk jól, hogy a világ
folytonosan változó, a
Földet még nem fonta be
az őszinteség s igaz szó,
„az igazság... a valóság”,
nézzünk körbe, érdemes,

Ma is kedves emlék nékem
az első találkozás,
ifjúságom hajnalán
kezdett kinyílni a világ,
láttatott, ismeretlen, új csodát.
József Attila, nevedre
figyeltem fel... talán...
József = "Isten gyarapítson",
Attila = "szeretett apánk".
Ki az, kiben e két érzelem
egyszerre, együtt munkál?
Lassan jött a felismerés,
a tanítás és tanulás,
mit versben mondtál,
merész, bátor kiállás,
nem törődve kővel, sárral,
amit dobáltak Reád,
mentél előre, hangod szállt
szegény emberek ajkán,
a nyomort, a szenvedést,
a megalázást űzted,
hajszoltad kíméletlen,
hogy jobb legyen
a magyar népnek,
zsarnoktól ne szenvedjen,
szerelem és szeretet,
amire oly hőn vágytál,
néha-néha megtalált,
simogatva, hozzád bújva,
enyhíteni, fájó lelked bánatát,
ifjú diák, „lángolt” szíved,
mit semmi ki nem olthatott,
hiába a szőlőhegyek
oldalán, az édes nedű,
enyhülést, nem adhatott,
a múló idő megtanított,
az élet milyen változó,
mindent-mindent
versbe fontál, mi
körülvett, rossz vagy jó,
körülötted forrt a világ,
sok rezdülés eltalált,
Te hangosan kiáltottad,
állítsuk meg a halált.

A sárguló búzatáblát
ringató föld illata, a fény,
levegő, mely az életet adta...
- gondolatid szállhattak
szellők szárnyán magasra,
de csak csalfa délibáb volt,
nem csaphattad be magad,
múlt az idő, a kék eget,
szürke felhő takarta,
gyárkémények sötét füstje
a halált osztogatta,
fásult, szenvedő világ
gyötörte a lelkeket,
reménytelen, boldogtalan,
éhező embereket,
szavaiddal elém tártad
"Sorskönyvének lapjait",
mit érezhet úgy az ember,
ha a remény elveszik.
kérdezted a jó Istentől,
mivé lesz majd e világ,
de a válasz későn jött, már
nem juthatott el hozzád.

Időnként, ha bánt az élet,
lelkem hozzád menekül,
szavaidnak erdejében,
csak kóborol egyedül.
rám köszönnek kedves
szavak, ismerős érzések,
utat mutat, reményt adnak,
megnyugszik az én szívem,
csodálattal hallgatom
a millió színes érzést,
mit magadból kiírtál,
ki vezette törött tollad,
hol élt, lakott e sok
megtört gondolat?
tudni kéne az embereknek,
hogy tisztelhessék egymást,
s a világot megértve
életük legyen szebb,
jobb, boldogabb,
békésebb s vidám.

Oly sok mindent megmutattál,
mit örökül hagytál ránk,
fényességük, igazságuk
nem halványult,
emlékedet,
szívemben
viszem
tovább.

Gál Mária



sorkoz