tokaji


Tokaji Márton bemutatása


Költő, író 1940-ben Debrecenben született. Verseit klf. számos országos és helyi irodalmi folyóiratokban publikálja és azok az Interneten is megtalálhatók. Több évig főszerkesztője volt a „FŐNIX HANGJA” irodalmi folyóiratnak, majd 2007 óta az „Alföldi Tollforgatók Lapja” irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője. A Cserhát Művész Kör vezetőségi tagja, és a Kör Alföldi tagozatának elnöki tisztét tölti be. Kiadott verses kötetei: Tavasz tisztafénye az őszben világít, Álomkötél, Hajnali fényben, A csend varázsa, Fényévek útjain. Hatodik elbeszélő verses kötete nyomdai előkészítés alatt áll, mely rövidesen megjelenik Társszerzője harminc különféle antológiának, évkönyveknek, valamint a Kortárs Verstár több kötetének, melyben alkotásai könyvben és CD lemezen is megjelentek a Miskolci Irodalmi Rádió gondozásában. Irodalmi munkásságának elismeréséül megkapta: Aranytoll díj, Irodalmi nívó-díj, Art-díj, Platina-díj, Aranydiploma, Két alkalommal a nemzetközi Jókai-díj díszoklevelét, és a Cserhát József Irodalmi Díjat.





Tűnődés


Elmerengve ülök a szép ősznek alkonyán.
Vitorlás levelek tarka kis hajóján.
Körém festette a természet e-képet.
Elém varázsolva sok régi emléket.
Fiatal éveim, hogy futottak tova?
Életem derűjét elvesztettem sorra.
Vállamra ült a kor, dér szállt már a tájra.
Úgy csillog az ezüst az aranynapsugárba.
Az idő elrepült, megvénült az ember,
Nem kell már versenyre a nagy természettel.
A bíbor alkonynak eltűnődő árnyán.
Álmodozni oly jó az őszi szelek szárnyán.



sorkoz





Egy asszony szerelme


Szíveknek hálóját csendben szövögette,
A szép Aphrodité egymáshoz kötötte.
Heléna és Paris oly közel kerültek,
Lélekharangjaik össze is csendültek.

Szerelem istennő elbájolta őket,
Egymáskarjaiba bújva menekültek.
Ó csak együtt lenni, legyen ára bármi,
Egész életükben erre kellett várni.

Királynői ékek, férjuram mit nekem!
Ha a karjai közt tarthat a kedvesem.
Látásuk homályos a tündéri fényben,
És egymást keresik az Ámori-lényben.

Őrjítő vágy tombol mindkettő szívében,
Menni minél messzebb gyors hajó keblében.
A világ oly kicsiny, ily nagy érzelmekhez,
Ilion falai szerelmi fészekhez.

Zeusz tekintete villámokat szórja.
Ezt büntetni fogom! Vesszen érte Trója!
Háborút hoz e-tett a haza egére,
Görögnépnek került igen sok vérébe.

Istenek- emberek csatáznak egymással,
együtt él a nemzet tíz évig e- gyásszal.
Idő és szerelem hervadó virága,
Amelyben megfakul szép Heléna bája.

A szívek tüzének hamvad a parázsa,
A Trójai-faló tesz pontot reája.
Istenek parancsa azzal ért hát végett,
Ilion városa elveszett, leégett.

Ki Tróját keresi, romjait találja,
Egy asszony szerelme gyújtotta azt lángra.
Gyönyörű Heléna Parisnak végzete,
Egész görögnépnek írott története.



sorkoz



Töredék...


Azt hittem ismerlek,
de csak veled éltem.
Kettős kötésben, bérelt lakásban,
majd sajátban.
Mindig vártalak,
mint perc a gondolatokat,
de velem a Hold maradt,
szobámban,
magányban.
Hidd el nem bántalak, de olykor riasztó,
mert csak a szél simogat.
Ha a bíbor reggelben meztelen szépséged
rám köszöntene,
és ágyad vigyázna rám,
az élet gyásza is boldogság lenne
ebben a félelmetes világban.



sorkoz



Babilon

(Elbeszélő költemény)
Báb-ili,Báb-iláni(Az istenek kapuja)


Nagy birodalom és egy város képe,
mely csillagként ragyog az ókori égre.
Eleinte csupán tartományi székhely,
időknek folyamán fővárossá nő fel.
Sumer és Akkád nép együttes központja,
Hammurapi volt a megalapítója.
Birodalma létét törvény szabályozta,
s kőbe vésetetve utókorra hagyta.
Uralmát megdönti a hettita király,
Marduk Istenének a tisztelet kijár.
Szin-ahhé-eriba porig romboltatta,
majd isten szobrait el is szállítatta.
Nabú-ahhé-uszur romjaiból kezdte,
újjá építését fia befejezte.
Világváros épült az Eufrátesz partján,
ókor két csodáját falai közt tartván.
Szemiramisz kertje korának gyémántja,
melyet tovább növelt a királynő bája.
Bábel tornya volt az (Ég és a föld háza),
kinek magaságát Nagy Sándor is látta.
Korában a népek látogatni jártak,
már messziről magas templomtornyot láttak.
Ezzel tisztelegtek Marduk Istenének
az akkor ott élő babiloni népek.
Város nagy bazárja gazdagságról mesélt,
földünk termékei egymás mellett megfért.
Mint erőditményt körbe, vizes árkok védik,
bejárókapuit kék csempék díszítik.
Hatalmas falrendszer védte a nagyvárost,
melyet romboltak az asszír támadások.
Így Hérodotosz is csak romokat csodál,
az utókor hírét, s emlékét őrzi már.



sorkoz



A természet örök


Naplement idején ülök elmerengve,
simogat enyhe szél a hűs nyári csendbe'.
Vörös, tüzes lepel, melyben a Nap vére,
horizontra kúszik az alkonyi égre.
Isten teremtette hatalmas természet,
mi porszem emberek, úgy csodálunk téged.
Most nyugodt vagy, csendes, de arcod változó,
vihar villámaid számunkra riasztó.
Pedig nem haragszol az emberiségre,
Föld ölén ringatod sok- sok ezer éve.
A nagy hatalmadat néha megmutatod,
földrengést szökő árt semmiből fakasztod.
Az ember megpróbál versenyezni véled,
állandó és örök, pedig a Te léted.
Arcmására formál, alakítgat téged,
és harcol ellened hatalmas természet.
Föld mélyét kutatja, hegyeidet mássza,
sárga és fekete aranyad halásza.
Felhőkarcolókkal tör a magas égbe,
melyeknek nem örök végleges a léte.
Óceánok hátán, mélyén hajót úsztat,
de ha te legyintesz ott maradnak túsznak.
Egy darabig tűröd engeded, hogy játsszon,
majd bebizonyítod, túl ment a határon.
S elveszed játékát, s porral betemeted,
mint az Egyiptomi ősi leleteket.



sorkoz



Reinkarnáció


Keringve a világ körforgásában.
Hányszor voltál szeretőm, hitvesem
Miért szakít el a sors tőlem hiába,
ha visszatérsz, megfogod kezem.
Sokszor sétáltunk a csillagok között
együtt és külön, külön.
Már többször születtünk újjá mindketten
ezen a földrögön.
Ó, hogy megcsalt az élet bennünket,
s a szép eltünt, mint a Délibáb,
könnyezve koldultunk szerelmet,
mi nem volt más, mint ámítás.
Esküdve tettünk fogadalmat,
hogy csak te és senki más.
Gyötrődve vergődtünk álmainkban
és sírtuk át az éjszakát.
Eltemettük forró vágyainkat,
lelkünkben érezve, hogy vérzik szívűnk.
Hányszor lesz porrá a testünk,
ha az öröklétezésben mindig újjászületünk.
A világ szédítő körforgásában
keresve egymást szüntelen.
Élünk szenvedünk, térben és időben,
ha nem fogod kezem kedvesem.



sorkoz



A boldogság!


Fájdalmat gerjeszt a magány szívemben
a múlt már emlékként ragyog.
Tudom és érzem kedvesem,
hogy együtt voltunk boldogok.
Pusztán kétségbeesés az évek száma,
addig míg lobog a lélekben a gyertya lángja,
mivel annak a sötétben is lebeg az árnya.
A lét törékeny múló pillanatait
nem pótolhatja az ég kékje,
mert azt kioltja az éj sötétje.
A boldogság nem más, mint múló némaság
halk suttogása szívemben.



sorkoz



Alkony határán



ha meghal a remény.
Az élet egy regény.
Pók szálon futó fény és sötét,
- miért -?
-a semmiért-!
Örökzöld nyárban megszületni,
-menni-
-menni-
-sietni-
Az élet hegyén a boldogság felé,
míg él a fény,
mely a szél szárnyán útra kél,
majd elvész a hóesésben,
és válasz nélkül marad
az idők némaságában
a végső magány.



sorkoz



Születésnapodra.

Dr.Ihász Kovács Évának
Quasimodo-dijas költő, írónak
A Magyar Kultúra Lovagjának.


Márai, Kassák, Fodor tanítványaként,
helyedre vársz a Parnaszus hegyén,
melyet kerubok őríznek a hegytetején.
A földi mennyország virágos kertjében
szíved lanthúrjai örömódákat zengenek,
amíg lelkednek varázs mezőjében
a méltóság fényei lebegnek.
Értékeket felfedezve, szeretettel mindenkit
fogadsz.
Ápolva anyanyelvünket viszed tovább
a szép gondolatokat.
A dícsérettel nem fukarkodsz,
magadhoz emelsz bátran másokat.
A megadatott Poeta non fit,sed nascitur
jegyében biztatod a tanítványokat.
Születésed napja alkalmából minden
jót kívánok neked.
Megkésve, de hálám jeléül fogadd el
versemet.
Mestere vagy a tollforgatásnak,
én mesteremnek tekintelek.
Életutadon elért csodákért
tisztelettel adózok neked.



sorkoz



A csend varázsa.


A csend az élet varázsa, mely bennünket
magával ragad.
Hallgasd, mert számunkra mindent megmutat.
Az alkotások csendben történnek, nem kell
hozzá a zaj, az élet nem mindig csata, vagy
zűrzavar.
Hozzánk beszél a csend, melyben zümmög
a bogár, a madár dalol,az ég reánk dörög,
szú perceg a fában, halljuk,ha az eső csöpög.
A beszéd, a zene lágyan szárnyal,
a vonat zakatolva fütyöl.
A csend , a csend számunkra tükör!
A természet ölében ül a csend,
erdőben, réten, mezőn,
hegycsúcson havasi legelőn,
barlangok mélyén,a tenger vizén.
Légben a repülő zúg, de csend
van a fedélzetén.
Életünk véges a csend - örök -, amely nem
magány
Béke nyugalom létünknek alapja, s benne
van születés, élet és halál.



sorkoz



Éjszaka


Az éj sötét fátylában takarózva
pihen az alvó városon.
Lidércfény világít az éjszakában,
holdsugár repül a tájakon.
Tétován botorkálok a vak világban,
a csend beszédét hallgatom.
Keresem az időnek mutatóját
várva-várom a holnapom.
Kitakart lelkem a némaságban
mélyen álomba ringatott.
Az éj börtönéből szabadulva
a hajnalfény hajadon csillogott.
Az élet függönyét meglebbentve
tovább már ébren álmodom.
Nézlek,hogy pihensz, ha sóhajtasz,
csedben átölel karom.



sorkoz



Bolyongó álomvilág.


Hová lettek a virágos kertek,
a májusi orgonavirág?
Illatuk bolyong a múltban,
még mindig érzem varázsuk mámorát.
Lelkem belefáradt az időbe,
de valóság, hogy itt vagy velem.
Fejemet válladra hajtom én,
ne szólj, csak fogd meg kezem.
Szemed fényében meghúzom magam,
szeretnélek sokáig szeretni még.
Az álom és valóság, ha egybefonódik,
értelmet nyerhet a lét.
Vágyálmunk jár a magas fellegekben,
kihült álmunkat széjjelhordja a szél.
Szívünk parazsa a szikrát szórja,
az éjszaka csodás mezején.



sorkoz



Harmónia


Szemem megpihen ruhád
lágy vonalán, melyen
áttetszi minden mozdulat.
Nyíló virág vagy a csoda hajnalán,
karom átfogja derekad.
Tekinteted karcolja lelkemet,
fényködbe borul velünk a világ
Szívünk órája üti a perceket
az ereinkben fellobog a láng.
Vágyaink egymásba kapaszkodnak,
mint fákon az inda ág.
Az ég hídján mosolygó szivárvány
suhan a tájon át.
Az élet csokra vagy, mit a sors
nekem szedett.
A megvalósult álom harmóniája
lengi be az életet.



sorkoz



Sorsfordító idő.


Homályba hal meg a lámpa fénye,
mint szép áloma hajnal tüzén.
Az éjszaka végtelen világában,
ketten vagyunk, Te meg én.
Mennyei légies nyugalomban,
szemem tükrében csodáld meg
magad.
A mindent felfaló idő, velünk is
tova szalad.
Számomra te vagy a földön
álmaim szépséges asszonya.
Akit eddigi életemben a kezem
nem ért el soha.
Pedig oltárt építettem a szívemben
ahol áldozok neked.
Szelíd mélységek örvényében,
a lelkem osztom meg veled.
Szedjük meg kedvesem a gyönyör fáját
oltsuk el a szív belső tüzét.
Az élet vitorlás hajóján nyargaljuk meg,
a sors tengerét.
A boldogság szígetén lehorgonyozva,
Élvezzük, az édeni élet édes örömét.
Tetteinkért, ha felelni kell, akkor majd
együtt vezeklünk mindenért.



sorkoz



Változó világ


Amíg a csend az éjben,
kézen fogva
jár velem.
Mögöttem, repül a szél,
az őszi
levéltengeren.
Árnyékba bújnak a fák,
a házak.
Sűrűsödő magányban
kúszik a fény.
Talán reggelre már emlékeim
is ködben állnak.
Itt van az ősz, és jő a tél.
A vágyak halovány hullámai úsznak,
a szívem doboló ütemén.
Utazom, de nem tudom hová
a sors zötyögő szekerén.
Az idő kitágul, a végtelenbe,
s eltűnik benne mind, ami szép.
A földgolyó naponta fordul
és változik rajta a kép.



sorkoz



Zálogba teszem


Szivárványt festek a homlokodra,
amikor holnap felkelünk.
lelked harmatos vizében
mindketten újjá születünk.
Vad máglyaláng lobog szívűnkben,
kínzó vágy, kéj és gyötrelem.
Az élet hatalmas tengerén
ölelj magadhoz kedvesem.
Nem megyek el búcsúcsók nélkül,
a szívemet zálogba hagyom.
Szív nélkül nem tudok élni,
sietek hozzád vissza nagyon.



sorkoz



Rohanó világ


A huszonegyedik században,
az ember üldözi önmagát.
Az utakon kocsik gurulnak,s
dübörög bele a világ.
Rohannak térben és időben.
Hová, miért, minek?
E - rövid földi élet a miénk,
vagy talán tévedek?
Futunk a tegnap után, de már
itt van a ma.
Utól nem éred magad soha, soha!
Köszönt a holnap itt vagyok
mond, mit kezdesz velem?
Lehet, hogy észre sem veszed,
de én is létezem.
Csodáld a tájat, az életet,
fogd vissza önmagad.
Ember vagy nem robot,
a pörgés csak reád ragadt.
Tudod e mi a cél?
Egyáltalában létezik?
A földi életet élni kell!
Az angyalokat a mennyben képezik.



sorkoz



Tűz és lázálom.


Égő csokorban bóditó illatok.
A megunt múltamról mélyen hallgatok.
Új utak, új tér nyüzsgő emberek.
Érzem, hogy élek és még létezek.
Kezemben toll és írom verseim.
Fény és árnyék fut a Föld tarka tájain.
Rohanó idő állj meg végre már!
Hadd szedjek virágot, hisz még itt a nyár.
Mint igazgyöngy csillog, csillog szemedben a fény,
itt állsz előttem, nézlek a lelkemmel én.
Megérintelek lágyan, mert félek, eltörik a kép,
belőled nékem semmi nem elég.
Sötétben előttem az árnyad lebeg,
gyertyafényben a fátylad remeg.
Felhőkben úsznak ruhád fodrai,
szeretném a jövő falát lebontani.
Látni, hogy viharban villámok között,
nyújtod e kezed a villanás mögött?
Tüz és lázálom mardossa testemet.
Kérj tőlem bármit, áldozok neked,
ha kell, egy csókodért életem adom.
Állj meg időszekér ne rohanj nagyon!
Szeretnék veled együtt égni el.
Jöjj, ne szólj, és semmit ne felelj!
Úgy sem értjük világunk titkait,
s nem halljuk sorsnak szavait.
Míg a földön a sötét körbe jár,
lelkünkben lobog a gyönyör a báj.
Majd lassan elcsitul a szívdobogás,
ölelő karunkban a vágylobogás.
Az éji csend álmot hint reánk,
pihenjünk kedvesem jó éjszakát.



sorkoz



A tűnő idő


Mosolyogva néz a néma Hold reám,
Mint feslő virág hosszú éj után.
Csendben szálldosnak az őszi levelek,
Égen suhanó ezüst fellegek.

Mivé lett életünk? Romhalmaz csupán.
Kiáltanék, de nem mozdul a szám.
Átölelnélek, mint gyönge Napsugár,
Az égen Nap sincs, elvitte a nyár.

Idő vad vizén egy ősz hajós evez,
Csónakja forog körbe, körbe megy.
Sebes ár sodorja, fogytán az erő,
Küzdene még, de letelt az idő.



sorkoz



A lélek örök kiáltása


Mond, ki nyitja, zárja szemeit az égnek?
Naponta a Földön ki rendezi a képet?
A millió csillag titkainak léte,
fekete fátyolra kivarrt örök éke.
Égi aranymezőn gyémánt szemek fénye,
fekete lyukaknak a sötét rejtélye.
Ébredő lelkeket elkápráztató fény.
Az idő fogatán szaladó futó lény.
Simogató meleg, andalitó mámor.
Az éj sötétjében a rád törő Ámor.
- Hol kezdődik az ég -?
- és hol a földi lét - ?
_ A felhőkben kivel vív csatát a zord ég -?
A harmóniát megleli e lelkem?
Vagy kárhozatra jutok, s porrá lesz a testem?
A szerelmi vallomás egy megvalósult álom!
Kézenfogva jár a vágy, bün e világon!
Életet emésztő vágyban mécses lángok.
A végtelen térből már semmit nem látok.
A virág elhervadt, idő, út elfogyott.
Délibáb elrepült, s tán Isten is elhagyott.



sorkoz