szatmary



Szatmáry Olga Ottília bemutatása

1958.január 29-én születtem Debrecentől nem messze Nyíradony-Szakolykertben a Gencsy Kastélyban. A keresztségben Szathmáry Olga nevet kaptam legdrágább Olgi Keresztmamám után, aki Édesapám fiatalabb nővére. Életem meghatározó színtere: Szakolykert; Bodrogkeresztúr a hatalmas erdészház,( ahol Édesapám Margit nővérének férje volt erdész) s Debrecen. A kastély középső részét az öreg gróf iskolává alakította, ahol Keresztszüleim tanítottak - a két szárnya pedagógus lakás, no meg a Gróf lakhelye haláláig. Édesapámat fiává fogadta: úgy ülte meg a lovat. Ükapáim Szilágysomlyóról indultak s lettek Kossuth kapitányai, ami miatt a családot teljes vagyonelkobzásra ítéltek., no meg börtönbüntetésre. Jelenleg Budakeszin élek 30 éve és minden Debrecenhez köt! A történelem, irodalom, zene és művészetek iránti szerelmem születésemtől fogantatott. Továbbá, ahogy történelem tanárnőm mondta: „…Olgicám az őskarok visszahúznak”. Családunk történetét illetően őseim között írók, költők és természetes volt: a művészetek művelése – a mindennapi élet részét képezte. Számomra innen adódik a megmérettetés! Tíz évesen a könyvtárban, Veress Péter Szegények szerelme könyvét olvastam már. Ez után született meg az első versem, ami meg is maradt. Ettől kezdve írtam vers sorokat füzetekbe: órák alatt, szinte minden szituációban. Még uszodában is. Maradtak spirál füzetekben, kockás lapokon… Debrecenben példamutató pedagógusoktól szívtam magamba a tudás élményét. Nem vettek fel óvodába, de az Alvinczi téri Zenei Óvodába már felvételiznem kellett, így oda bekerültem. A Csapókerti Zenei Általános Iskola igazi külterületi iskola volt, ennek ellenére a Zene- terembe papucsban lehetett csak bemenni! A Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola időszaka a legcsodásabb volt fejlődésemet illetően. Jó volt debreceni diáknak lenni! Kati néni;Kapitány tanár úr sportolás; az irodalmi színpad: Filep Tibor tanár úr és Bancsi Zsóka; Kósa Lajos tanár úr, aki valóban a matematikát úgy tanította, hogy élmény volt! A Sárospataki Diáknapok, Debreceni történelmi, irodalmi vetélkedők… Aztán elkövetkeztek Budapesten a Közgáz Egyetemi évek. Gyermekeim születése, a munkahelyek feszítő ritmusa, politikai paradigmaváltás- canossa. Megváltás egy új élhető élet reményében. Család, felelősség: anyai, társadalmi kötelezettségek; válás és egyéb megpróbáltatások egy elembertelenedett, erkölcsvesztett - ám ébredő, éledő, Magyarság-tudatunkat visszaszerző mindennapjainkban.

Születtek és születnek a novelláim, verseim: kockás lapokon. Számomra az írás egy önkívületi állapot: mintha valaki fogná a kezem és vezérelné az agyam. Éjjel is föl kell ébrem és le kell írnom, ami bennem fogant. Ez talán számomra, az elrendeltetés. Néhány versem gépelt formában, már napvilágot látott. Nehéz a kitárulkozás! Vállalom önmagam: Szathmáry Olga Ottilia.


sorkoz



Avasi boglyák
(Kovács Emil Lajos festménye ihlette
Budakeszin elhallgatott kiállítása után)


Avasi lankán démoni dallamot zsong a szél.
Erdély felől felhőt terelgetve vidám dalra kél.
Fák hallgatják: szívek szavát, suttogja az erdő.
Dombra, tájra szerelem színeit festi őszidő.

Fiú és leány gyönyörűséggel hempereg le róla.
Ősi rítustánc testükben, gurulnak boldogságosan.
Szálfák útjukból kitérnek, szelíden mosolyognak.
Testünk lendületét állítja meg, két széna-boglya.

Kacagó gerlepár egymásra találva ölelkeznek.
Avasi domboldalon társak lettek mindörökre.
Felhők mögül letekint, s rájuk kacsint a napsugár.
Arany fényében tündökölnek az Avasi boglyák.

Kovás Emil Lajos örökidőkre megörökítette:
utódainknak az Avasi tájat maradandóvá tette.
Sárga, zöld és piros színekből keverte ki a tájat.
Emberi lelkének élettánca, a festő ecsetvonása.

Fény és árnyék áthalad emberi életeken.
Lényem egybeolvadt a széna-boglyákkal.
Kazlak rúdjába kapaszkodom meg, Isten által.
Reménytelenségemben megtartó erőm: hitem.

Budakeszi, 2013. november 8.



sorkoz



ÓCEÁN VALÓSÁG-ÁLOM
(Vassné Katona Hajnalka festménye ihlette)


Karodba vágyom, hol a végtelen óceán ölel.
Hullámai a partra habokként sodródnak.
Eggyé válik testünk a végtelen vízzel.
Ott kezdődött életünk: köszönjük a MINDENHATÓNAK!

Testem párhuzamosan fekszik a hullámok hátán,
Földobja magasra, majd a mélybe lendül.
Újra fölkap a víz sörényére lazán.
Karod érzem, kiemel, ám testünk elmerül.

Játszunk a habokkal, ők meg mivélünk!
Sós vízzel lett teli szám, az úszó mozdulatot elvétettem.
Sodródom, kapkodom a tempót, egymástól messzi kerültünk.
Fölöttem sirályok vijjognak, ők vannak velem.

Az óceán hullámai elveszni nem hagytak.
Partra sodortak, a selymes homok fövenyre.
Erőm vesztetten fekve, a habok paplanként betakartak.
Kedvesem rám talált, szerelmesen fonódtunk össze.

Óceán álmom: újra a parton kéz- a kézben séta.
Mennyei boldogság lenne, még itt a földi életben.
TE már HOLD! Testem izzó, érintésem vulkán láva.
Fény-lényed éjszakánként újra látom békémben!

Budakeszi, 2012.05.21.



sorkoz



Szerelem illatú levegő


Szerelem illatú most a levegő.
Vállam simogatja a tavaszi szellő.
A rózsa bokor levele között napsugár
játszik, zöld levelei csillognak már.

A bodza bokor is hatalmasra nőtt:
telis-teli tenyérnyi fehér virágtányérral.
A zöld bimbósokra árnyék vetődött,
Madarak bújócskáznak cikázással.

Vörösbegyek járják szerelemtáncuk.
Méltóságteli udvarlásuk.
Felröppen egyikük kecsesen, s a lila
orgonavirág- tengerbe követi társa.

Szerelemittas lelkem örömtől vidul.
Egyszer volt boldogságom újra éled.
Lelkem rezdülését hírnökként:Néked,
vörösbegyek csivitelése adja tudtul.

Budakeszi, 2012. április 4.



sorkoz



Budai-hegyek csodája


Széher úti Szent Ferenc Kórházi ablakomból
a Budai-hegyek vonulata elém tárul.
Szemben a János-hegy. Tetején a Kilátóból
a szürkület, fáklya lángjába borul.

Ég a földdel összeér, félkör ívben:
a hegyek sörényét sötét felhő simogatja.
Malachit színű égbolton izzik, a Kilátó fáklyája.
Utat mutat, bíztatja a csillagokat ébren.

Most annyira természetesnek látszik: a föld kerek.
A látóhatár fölött, a félkörívben ragyogó csillagok átölelik:
a Gellért-hegy; Orbán-; Márton-; Nagy Kopasz- Sas-hegy; Csiki-hegyek;
Szabadság-; János- Rózsadomb-és az Északnyugati-hegyek nyúlványait.

Budakesziről túlsó oldali látványát csodáltam, a magasuló gerincnek.
Nem alszom. Betölt a látvány varázsa. A fáklya lángot nézem.
A Göncöl- szekér, legfényesebb hét csillaga a Nagy Medvének.
Vágyaim szellő szárnyán egyesül: az Örök természettel a testem s a lélek.

Az égitestek, hogy ragyoghassanak:
fényüket az áldott Naptól kapják.
A föld teremtményei életüket adják,
ha megszűnik sütni sugara a napnak.

Pirkad. Újra éled a természet.
A látvány gazdagítja lelkemet.
Madarak hangicsálnak.
Ág-bogai között játszanak fáknak.

Napsugárnak tánca,
Levelek-; rügy- bontója;
Szeretet lámpása,
Életnek kovácsa.



sorkoz



NAPNAK SUGÁRA!


Budai-hegyek közé surranó,
Fecskék cikázását vidámító,
Lányok hajába, búvó,
Legényeket ingujjra hívó

Felhőt nefelejcs-kékbe öltöztető,
Fa ágát lengető,
Bárányfelhőt kergető,
Szerelmesek testét ölelő:



sorkoz



DÉLELŐTTI SZELLŐ!


Ébredt szerelem-fényözön, keleten.
Női testet öltött szeretet-láng.
Férfi, védő szerelem-barlang,
Karodban, nő boldogsága öledben.

Budai-hegyek mindörökké őrizzétek a fáklya lángot.
Szerelemnek tűzvarázsát! Ébressz lányok szívében öröm-táncot.
Férfiaknak – a boldogsághoz adjatok bátorságot.
Budai- hegyek!
Lopjatok az emberek szívébe boldogságot!

Budapest, 2012. április 18-19.
Szent Ferenc Kórház



sorkoz



Vágyódás


Vágytam újra a beteljesülést.
Vágyódtam megtalálni kezed.
Vágyom látni szemed, érintésed.
Vágyakozom szívem enyhülését.

Hosszú volt a gyász: elevenen temettem el tenmagam.
A ráció, az erkölcs győzte le hatalmad fölöttem.
Zsarnokságodnak be nem hódoltam, feléledtem.
Női büszkeséggel meg nem alázkodtam.

Másnál kerestél gyönyört felelőtlen, léhán.
Engem is birtokolni akartál, ököl jogán.
Hozzád fűző szerelmem megtagadtam.
Rabságomnak börtönéből szabadultam.

Őrzöm , megélt huszonöt évünk boldogságát:
Három gyermekünkben beteljesült szerelem-csodát.
Test a testünkből, vér-vérünkből, tovább BENNÜK élünk!
Őrzik lényük, s majdan Unokáink Nékünk - beteljesülésünk.

Szabaddá tettelek, szabadon éljed tovább élted.
Hivatalos papír-pecsét ne gátolja szoknyák felé röpülésed!
Immáron szabadon, feltámadását élhetem újra lelkemnek.
Hűségesküd hazug volt, megkettőződött tudata lényednek.

Megélt örömeink koldus gúnyáját őrzöm.
Vívódásaink emlékképe, átvillan még - emlékködöm.
Nem mondom, hogy nem fáj még hiányod!
Bennem- velem él, ám hozzám már nincs közöd.

Feledésem szürkületét, homályként pókháló takarja.
Szívemen kitinpáncél, világ ellen is véd s meg nem hasad!
Emlékezés pókfonalán fel-fel dereng múltunk-múltja.
Szívemben szerelemnek vörös bimbaja majd újra fakad!

Vágytam Rád még soká szelíden legbelül.
Vágyakozásom éretted, elhamvadt már.
Vágyam kihunyt, szánalmam is elkerül.
Vágyódásom más karjának ölelésére vár!

Budakeszi, 2012. május 28.



sorkoz



Fecskék tánca


Lusta még a nap, esőfelhők gomolyognak.
Közülük néha kitekint, az égbolt szürkés-kék.
Mily magasan röpködnek a kicsiny fecskék.
Cikáznak vidáman, alig látszanak.

Csapatosan lejjebb szállnak, táncot járnak.
Űzik a fellegeket, csalogatják a napkorongot.
Nefelejcs égen bárányfelhők úsznak.
Egy gépmadár a felhők alatt ezüstösen csillogott.

Pilótája bizonyára megirigyelte fecskéimet.
Kíváncsian nézte az ébredő természetet.
Láthatta az erdőket, a lombosult fákat,
Fenyőfa tetején, a vitatkozó fekete rigókat.

Madárkáim meg sem lepődtek, tova cikáztak.
Orgona bokrai között sárga hasú cinkék bújócskáztak.
Verebek serege őket onnan lármázással kergette el.
Egy cinege kiáltotta: kiscipő,s a háztetőre röppent fel.

Megkondult a katolikus templom harangja:
felébresztette a NAPOT, kisütött fényesen.
Melegével arcom simogatja kedvesen.
Érzem mosolyom, boldog szívem dobbanása.

Kertem ős-buja füvének levelein, kalászán:
Harmatcseppek ragyognak, csillognak.
Földig hajolt ágai rózsáim, tenyérnyi virágán:
bíborán, bársonyán méhek zsonganak.

Jó így a természettel együtt ébrednem.
Szemem lehunyom, bennem nyugalom.
Hallgatom hangját csöndemnek, átjárja testem.
Őrzöm békességem, boldogságom.

Harangszó újra hallik, a végtelenbe szállt:
Várj még idő, oly kevés már a boldog perc!
Ébrenlét határán enyém a napsugártánc!
Most a pillanat időtlenné vált!

Kitágult a tér képzelem én, oly rég!
Valóság ez a pillanatnyi béke még.
Béke pillanata időn-téren átvezet:
a világmindenséggel eggyé tehet!

Budakeszi, 2012. május 31.



sorkoz



KIMONDOTT SZAVAK
(ajánlás: Lakatos József exférjemnek)


HOL VANNAK A KIMONDATLAN SZAVAK?

Ki nem mondott szavak nélkül,
nem teljes a gondolat.
Ki kell mondani míg lehet:
SZERETLEK, FÉLTELEK…
Hiányod csillagfény-távol.
Szó, mit ki nem mondott szád:
kérdőn vár még Rád!
Érintésed a tejúton ért utol.

MERT HOL VAN KIMONDOTT SZAVAD?

Érzés nélkül, hiábavaló szó és gondolat.
Legyen az szeretet, gyűlölet.
Általad kimondott szavad:
„Skarlátbetűt” karmokkal mart
szívembe, mik szépek és égnek.
Melengetnek és sebet tépnek.
Fájnak és éjben világlanak.
Édesek és búsak.
KIMONDOTT SZAVAD

Miért is kellene felednem?
Egykor szerelemre buzdítottak.
FELEDNEM MÚLTAM?
Ezer pillanata érlelte jelenem.
KESER-ÉDES BOLDOGSÁG!
Bensőd által dédelgetett,
érzéseid által megfogalmazódott,

SZAVAIDAT MONDD KI,
még ha fájnak is, mert
SZÍVED EKKOR IGAZÁN IGAZ.

Budakeszi, 2012.09.20.



sorkoz