patoselam



Pató Selam bemutatkozó oldala

Pató Selam vagyok, 1975-ben születtem Budapesten.
Az általam alapított és főszerkesztett Újjászületés kulturális-spirituális
folyóirat most lép 11. évfolyamába. Kezdettől fogva vagyok a Cserhát Kör tagja, a Délibáb munkatársa. Alapító tagja vagyok a Keresztény Alkotók Közösségének, és Gloria c. lapjának főszerkesztője. 5 éven
keresztül a Szárnyaló Képzelet független művészeti lap főszerkesztő- helyettese voltam. Szerkesztettem az AKIOSZ Kristály című központi lapját is, 5 éve rendes tagja vagyok a Krúdy Körnek.
Legkülönbözőbb témákban és műfajokban írt műveim számtalanul sok folyóiratban és számos antológiában láttak már napvilágot az elmúlt közel két évtizedben. Munkásságomat a Who is Who is ismerteti.
Több kötetem jelent meg és még több megjelenésre vár. Az irodalom mellett vallásfilozófiával és a cigány kultúrával foglalkozok, lováriul tanulok és arabul beszélek. Képzőművészeti területen szintén több ágazatban alkotok és az ország csaknem minden tájegységén állítottam már ki műveimet.



MONDD, AKARSZ-E...
(Parafrázis Kosztolányi költeményére)


A szabadítóm, mondd, akarsz-e lenni,
mondd, meg akarsz-e váltani,
az életemben újra megszületni,
lét-éjjelemből fénybe rántani,
emlék-óceánomból felmerülni,
léleklángok vizében fürdeni,
isteni álomként beteljesülni,
percek gyümölcseit begyűjteni?
Akarod-e hatalmas ébredésnek
diadalát látni koszorúk közt,
hallani, mit mond saját szívverésed,
s nem erőlködni, hogy szavát legyőzd?
Akarsz-e hittel legjobbat remélni,
újra váltani azt, ami régi,
összefonódni a furcsa jelennel,
nem megalkudni a kövült csenddel?
Bizton ragadni meg egy sugarat,
mi valahogy a világban maradt,
s a halhatatlanra nyit egy ajtót -,
tört kenyérrel telt-e szakajtód?
Akarsz egy falatnyi Krisztus lenni,
magadat nyújtva magadhoz venni?
Akarsz-e szememben lenni örömkönny,
amelynek tükrére a szellem várt?
Hogy leomoljon a káprázat-börtön
- akarsz, akarsz-e lenni messiás?



sorkoz



KÖRBEZÁRULÁS


Ölellek szélben, ölellek ködben,
Szívem dalából kiömlő csöndben,
Vihar méhében megfogant magban,
- minden illanó pillanatban.

Ölellek szörnyű szakadék szélén,
Hitem kardjának fénylő pengéjén,
Tikkasztó űrrel viselős nyárban,
- Léthe vizén sodródó lázban.

Ölellek hangban, amit ismerek,
mitől ledőlnek hamis istenek,
Ölellek éji-nappali lángban,
- s legteljesebben a hiányban.

Úgy ölellek, mint kenyér a kovászt,
mint mámort a bor, reményt a fohász,
Első szívdobbanását az Élet, s
- utolsó hangjegyét az ének.



sorkoz



LELKI TÁJKÉP


Nézem a havat, látom a tájat
és emlékeim annyira fájnak
hogy nem foghatja fel képzelet.
Először látom így az Életet...
Jelenem is és jövőm is a múlt
mely szikrázó fehérséggé fakult
és beborít magával mindent.
Piros reményem fák karjain leng
mint üres hinta, sírva nyikorog
alatta behavazott lábnyomok
Az égből testmeleg könny pereg
alászállva jég-szuronnyá mered
vakító fény villan meg a hegyén
s a tar ágra felakasztott remény
csapongó árnyat vet a tájra -
lassulva lebben előre-hátra...
Bár hullna inkább le az a hinta
ne írna űrbe mint veres tinta
ne fájna tovább lüktetése
kötelét vágná el a fagy kése
Egy sercenéssel hunyna ki lángja!
Végtelen téllel dacol e máglya...
mint örökmécs egy ősi sejtben -
nyugvás lenne már megfagyni csendben...



sorkoz



NOMÁD IMA


Eljöttem onnan, hová tartozom,
és többé nincsen földi otthonom
Sosem vártam, hogy értsétek: mi az
mikor csupán egy emlék nyújt vigaszt
Hová a lélek visszamenekül
s mi már elveszett, azzal elvegyül
S olyan teljesen ott van a Nincs-ben
mint a magából kiürült Isten
Nincs saját ágyam, nincs saját ajtóm
egy világon át űz fogathajtóm:
maga az Élet - kezében korbács
ringlispil a sors - alvilág-tornác
s kocsimba zárva öklömnyi Éden
megmaradt abból, ami volt régen.

És minden éjre vetve vár
a rettenetes ravatal
melybe a lélek halni jár
akkor is hogyha nem akar
A sötétre tárul a kar
de újra bezárul a kör
a skorpió magába mar
a fényre sújt az árny-ököl

Valójában már magam sem értem
hogy nem szakad meg a szívverésem
dobolásában hogy ilyen konok? -
beleremegnek a belső romok
és visszhangozzák parttalan dalát:
egy elveszetten megmaradt hazát.
És nincsen olyan, hogy másik otthon!
Végigvándorlok hát e poklon,
vánszorogva, vagy olykor rohanva,
ráhagyatkozva egy néma hangra.
Bízva magam egy képtelen képre -
amiben fogan jövőm emléke.

Nincs életem, sem halálom,
s determinált, hogy méltatlan
a valósághoz az álmom!
Idegekkel átszőtt paplan-
testem vágyom hogy levessem
Mért is kellett hogy ily gyarló
valójában megszülessen?
Vágná már le égi sarló!

És porom fölött állna már az Úr,
s a régi lenne örökre az új!



sorkoz



INKÁBB!


Isten! Könyörgöm, tűzzel-vassal
akadályozd meg azt, hogy hibázzak!
Győzzön bennem a Halhatatlan,
s ne kerekedjen felül az Állat!
Ostorozd lelkem cafatokra,
szögekkel kivert örvet tégy rám,
temess misztikus halálodba,
és tartsál benne egészen bénán!
Oroszlánokkal szakíttasd le
lelkemről a nem Tőled vett húst-vért,
s ha kérlek, se csillapítsad le
szomjamat, mikor az bárkit is sért!
Kínomon szíved meg ne essen!
Börtönözz be és áramot vezess
kikényszerített rácsaimba -,
ha úgy kell: könyörtelenül szeress!
A Te mércéddel, mely enyém lett,
bárhogy is mérem: szívből AKAROM,
hogy amikor hibáznék, akkor:
NE TELJESÜLJÖN AZ AKARATOM!



sorkoz



FÁROSZ A SZÍVBEN


Az életemet adnám Értetek
Ha elég tiszta lennék
Hagynám szálakra szedni lényemet
Mint egy eleven kelmét
És hágcsóként az Ég felé vetném
E lüktető fény-fonalat
Kaput nyitnék a Napnak testén
Nektek - ha jön a Pillanat
S milliószor is rám találhatna
A teljes megsemmisülés
Sötét gyötrelmét nem vetném latba
Nem igézne menekülés
Testem már nem több mint avítt csipke
Egy bíbor tüll lebbenése
Nem fél attól hogy árnyát veszítse
Érintse a hajnal kése
Átsejlik rajta a mennyek tüze
És a földi poklok lángja
Nappal a Szellem újszülött szüze
Belehal az éjszakákba
Így mért rettegném a halál nevét
Fekete fényét ismerem
Míg égi szikrám ragyog őrhelyén
Mindig feltámaszt Istenem



sorkoz



VIGASZ


Égnek a fények - lángol a távol
Messze iramlik vágyam a mától
Tüzes szekerek zarándokolnak
Vérereimben - Mit hoz a holnap
Mit rejt a tegnap jégkristály-titka
Melynek könnyeit föld fel nem issza
Talán párája száll fel az égbe
S ott öltözik át felhő-fehérbe
S hogy a világot megitathassa
Esővé válik ismét egy napra
Leveti magát újra a mélybe
- Egy dobbanás a vihar szívébe -
Kezdetekben vég - végben kezdetek
Örökké körben forgó kerekek
Lelkem útjain cipelik a Lét
Körben haladó, Élő szekerét
Nyomából törnek fel égő fények
S lemetszik rólam a messzeséget
És egyszeriben közel a távol
Minden napban, a mában is lángol
E hitből épít a lélek szárnyat
Lehanyatlanak vágyból-szőtt árnyak
A szív rejtekén felgyúl egy szikra
Derengésében az Élet titka
Bontakozik ki: minő kegyelem!
- Az ember: sejtnyi világegyetem...



sorkoz



KIŰZETÉS UTÁN...


Haza csakis oda érkezhetsz,
ahol egykor már otthon voltál...
Honnan csak tested vihetted el,
s hol lelked tovább őrzi oltár.
Csakis oda érkezhetsz haza,
honnan a szíved el sose jött...
Miért is lennél bizonytalan,
ha útjaidra hull sűrű köd?
Miért ne várnád esendően
a megváltóan fehér telet,
s mért ne hinnéd, hogy benső tüzed
utak nélkül is hazavezet?!
Befelé folyó könnyeidről
mért ne remélnéd: partot mosnak?!
S mért ne szeretnél, mikor benned
már Isten az, ki térdre roskad?!



sorkoz



Apologetika *


Romokban hever a lelkem...
Te még nem érted,
de én már sejtem
hogy ez számomra mit jelent...

Főnixmadár szendereg bennem,
hamvaimból kell
felemelkednem:
égi valómnak, idelenn!

Máglyában fészkel a szívem...
Benső dalomat
követem híven,
általa éledek újjá...

Künn szalad kényszersínem,
láng-keresztemet
azon kell vinnem;
Mert fenn mérik a hitem súlyát!

__________________
* jelentése: hitvédelem



sorkoz



"VALÓBAN ISTEN FIA VOLT!"
(Mt 27,54)


"oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban
vér és víz folyt belőle." (Jn 19,34)

Ím Beléd hasítom
Tőled kapott Álmom,
Megmásíthatatlan
Benső valóságom.

Lényegedbe oltott
Stigma vagyok Benned,
Amit ébredésem
Hajnalodba rejtett.

Hogy lehetnék hűtlen
Ezután Hozzád, ha
Bennem feltárt sebed
Életem Országa?!



sorkoz



Via Dolorosa


Uram, ne fékezd tovább a vihart!
Tépd meg felhőid feszülő fátylát!
Méhükben ég önsorson-túli part,
Villámaiból építek máglyát.

Uram, kívüled minden hamu lett;
Megtartó-erőm, oltár e rakás;
Szikrát-idéző lélek-amulett,
Örökmécsesként parázsló varázs.

Uram, sújtsd szemed csöndem szívébe!
Várok vak végzet néma peremén.
A föld torkából fakaszd a fényre
A dalba érő, magzati reményt!

Uram, abroncsként szorító gyűrűd
Léted titkába oltja roncsomat -
Ostorcsapások nyomától sűrűn
Erezett márvány a mennyboltozat.

Uram, sebedbe vedd vissza ruhám,
S tárd fel kegyelmed könny-csatornáit!
Elárultalak már, mint Ábrahám,
'Kin bűnhődve lett újra úrrá Hit.

Uram, balanszra tettél már engem,
Semmivé váltam, Te lettél Minden;
Én elbuktam, s Te álltál fel bennem,
Hogy imám is Te vagy -, azt kell hinnem!



sorkoz



Feltámadás


Végzeteddel kezdődsz el igazán...
Mint mikor beérik gyümölcs a fán,
s a jövő igéjével viselős
áldott terhét már nem bírja a törzs,
sem a termést addig dajkáló ág,
ön-létére kész -, elengedi hát!

Végzeteddel kezdődsz el igazán...
Mint madár, ki áttör tojás falán,
mert szárnyában a repülés kódja,
és torkában a mennyei kotta
fakasztja dalra, készteti szállni,
amire született, azzá válni!

Végzeteddel kezdődsz el igazán...
Mint ős-törvényt ismerő víz taván
hal kikelését ígérő ikra,
akiben tudja egy égi szikra,
hogy mikor érkezik el az idő:
kiússzon belőle az, aki ő!

Végzeteddel kezdődsz el igazán...
Noha értelmed számára talány:
mely pillanatban reped fel éned,
kiszabadítva angyali fényed,
mást sem keresel, csak a végzeted,
hogy világra vajúdhasd életed!

Nézd Jézus végét, Krisztus kezdetét!
Lásd, hol robban be a földbe az ég;
Léted falán kapu egy lakattal,
s mikor letöröd, az örök nappal
mint szabadul ki az éjszakából,
hogy vall Benned -, a feltámadásról?!

Húsvét hajnalán...



sorkoz