orszag




Vitéz Ország György bemutatkozása

A Ratkó-korszakban, 1952. áprilisában hozott a gólya vagy mások szerint az ördög. Rögtön áprilisi tréfával kezdődőt az életem, mert a leendő névnapomon születtem. Valószínű, hogy szüleim inkább a kötelességet választották, mint a dicsőséget, és ezért keltek egybe (mármint a gyermekáldás asszonynak kötelesség, lánynak dicsőség!). Még öt éves sem voltam, mikor 56 őszén láttam először embert meghalni. Fegyveresek ráncigálták embertársukat, a falhoz állították, majd belelőttek. A lövések után természetellenes, kifordult pózban feküdt a vértócsában. Érthetetlennek tűnt gyermekfejjel, hogy sok felnőtt miért néz rám olyan gyűlölettel. Ez akkor történt, mikor édesapámat kerestük (Az elkésett ajándék). Na azért a gyűlölet bennem is égett, a kommunista-ellenességet szinte az anyatejjel szívtam magamba. Az események után,- ahogy sokan nevezték a forradalmat- szüleim kapcsolata megromlott. Valószínű édesapámban törést okozott, hogy katonatisztből gépkocsivezető lett. A szolgálati lakást elvették, és az iskolát már új környezetben kezdtem. A 16 hónappal fiatalabb öcsémmel növögettünk. Apu csak ritkán járt haza, édesanyám éjszakás nővér volt a MÁV Kórházban. Lehettünk volna jó gyerekek is, de nem voltunk. Mikor öcsémet az anyai nagyszülei magukhoz vették, kialakítottam magamban egy öntörvényű világot, és ezeket a törvényeket maradéktalanul betartottam (A radír). Nagyon szerettem olvasni, moziba járni, vonzódtam az állatokhoz, növényekhez. Úri környezetben szegény gyerekként jártam iskolába. Az osztályharcot úgy vívtam meg, hogy a sulit finom szólva elkerültem. Évet nem ismételtem, mert a pótvizsgákon mindig átmentem. Buktam oroszból, magyarból, történelemből. Magyarból azért, mert a tanárnő akkor lépett ki a telefonfülke mögül mikor eldobtam egy hógolyót. Nem szeretném magyarázni a bizonyítványom, de így történt. Édesanyám álma volt, hogy mivel neki nem sikerűt apácának lenni, belőlem papot faragjon, hamar szertefoszlott. A Szent Család templomban rendszeresen ministráltam. Itt ismertem meg dr.Hagemann Frigyes káplánt, aki később bérma-keresztapám lett. Frici bá’ vezetett be az illegális Regnum Marianum szervezetbe. Rendszeresen jártunk kirándulni, táborozni. Ezek gyermekkorom legszebb órái voltak. Sajnos a vezetőket a hatalom „lefülelte” és ezért a rendszerellenes tevékenységükért hosszú börtönéveket kaptak. A hetedik év végén behivatták a szüleimet az iskolába, és ultimátumot ajánlottak nekik. Vagy magához vesz édesapám vagy intézetbe kerülők. Engem meg sem kérdeztek. Nem akartam apu édesanyjához költőzni, akkor inkább az intézet. Megváltozott a véleményem, mikor egy kiskutyát kaptam cserébe. Így kerültem a csepeli Királyerdőbe, ahol elvégeztem a nyolcadikat. Itt sem sikerült beilleszkednem, a tanárok belvárosi csavargónak neveztek. Ha hazamentem kárpótolt a kutyám. Maradéktalanul a focizás kötött le, akkor még voltak grundok. Aztán fociztam igazoltan is. A nyolcadik után géplakatos-inas évek jöttek, amit sikeresen be is fejeztem. Ezután jött az életemben a beat-kórszak, zeneiskolában gitározni kezdtem. Édesanyámhoz, öcsémhez, és a később odaköltözött mostohaapámhoz költőztem. Ekkor kezdtek újra gondok lenni öcsémmel és velem. Galeri, ifipark, pia, csajok. Egyre több munkája volt az én szeretett Őrangyalomnak. Rendkívül sokat köszönhetek neki. Pár nappal nagykorúságom után megint egyedül maradtam. Édesanyám és mostohaapám Kanadába disszidált. Nagyon nagy törés volt az ismételt egyedüllét. Közben levelezőn a II. Rákóczi Gimnáziumba jártam. Ebben a két évben, míg húsz évesen megnősültem gőzerővel dolgozott az Őrangyalom, nélküle teljesen elzüllöttem volna. Nagyok voltak a kísértések, de állva maradtam. Feleségem, akivel ma is együtt élek, akkor 18 éves volt. Három lányunk született, és erre a pár évre, míg felnőttek szívesen emlékszem vissza ( Időt kérek) „ Örömmel néztem lányaimra, hol van már e pillanat?, tovatűnt e boldog idő, mint nyár-hajnali pirkadat”. Politizálni 1989-ben kezdtem. Jó balekként rossz lóra tettem, kiálltam a taxis blokádért, a szabad dögkeselyűk szövetségét segítettem 1990 derekáig. 2006-ban Ekrem Kemál Gyuri barátommal a tv ostrománál voltunk, ami így utólag megint a balekságomat bizonyítja. Első írásaim a Magyar Világ újságban jelentek meg 2008 őszétől. Előtte még az üdvözlőlapokat is a feleségem írta alá helyettem. Ezután felbuzdulva évekig heti rendszerességgel publikáltam az M.V újságban. Később minden írásomat átvett az Amerikai Magyar Hírlap, a Kapu havi magyar folyóirat, a Tollas Tibor alapította Nemzetőr valamit egy-egy írásomat a Quo Vadis lengyel, és a Kalejdoszkóp kanadai folyóirat.
Elő- előjön egy kérdés, hogy hogyan került a kezembe toll. Döbrentei Kornél szerint ezt felesleges kutatni. Olykor felmerül bennem a kétség, jó-e amit írok. Érdemes-e? Sokat gyötrődőm, nem vagyok biztos magamban, talán abba kéne hagyni. Kétségemre a válasz Kornél szerint: El kell jutni a szellemi függetlenség azon magaslatára, amely szinten már közömbös mindenféle dicséret vagy elmarasztalás. Aki idáig eljut, már egy magasabb rendű igazság birtokában van és ezért tántoríthatatlan. Egyetlen bírája vagy megítélője maga az idő.

v. Ország György



sorkoz



Hadd zengjem el

Zeneszerző: Domokos Kázmér - NP.Sebastian
Szövegíró: v.Ország György
Énekli: Kósa Dénes
Klarinét: NP.Sebastian



Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.



sorkoz



Álom

Zeneszerző: Domokos Kázmér - NP.Sebastian
Szövegíró: Domokos Kázmér - v.Ország György
Ének: Tatár Szidónia
Klarinét: NP.Sebastian



Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.



sorkoz



Emlékezz a fehér csendben
- A Gloria Victis emlékműnél állva -


Kongasd harang bűnűket az égbe
Távolba fel kékes messzeségbe
Üvöltsék széllel angyalok
Dörögjék viharral csillagok

Katyni mészárszék jajt kiállt hörögve
Drezdai pusztítás égbeszállt füstköde
Ukrajna éhen halt csont sovány gyermeke
Gyilkoló szörnyeteg vérgőzös lángnyelve
Ávónak poklában szadista vallató
Álomba reszkető, csengető, zaklató
Csonkított tetemek vörösköd fellegek
Hurrázó katonák szuronyos szellemek
Világot bejáró gyilkoló kísértet
Ördögi lombikban sátáni kísérlet

Uram!
Taszítsd poklok poklára a vörös borzalmat
S legyen a történelem rút emléke
Ámen



sorkoz



„Éli, Éli Lamma Szabaktani” (Máté)
(„Én Istenem, Én Istenem, miért hagytál el?”)


A feltámadásnak szenvedés az ára
E nemzet többször megszenvedte mára
Sokszor ittuk ki keservünk poharát
Emelve magunknak egy magyar Golgotát

Jézus útját stációról stációra járva
Végig bukdácsoltuk, lettünk mégis árva
Elhagytál minket? Kérdem Tőled félve
Hozzád fordulva- NEM választ remélve

Megfeszített ország Trianon keresztjén
Erdély is nyílt seb ma kínzott, vérző testén
Imádkozva kérek megváltást- e népnek
Szűnjön pusztulása, legyen egy test s lélek

Ezeréves Hazánk határain állva
Szétárt kezünkkel kegyelmedet várva
Magyar ha meghal legyen Magyar föld a testén
Magyar a felírat szentelt sírkeresztjén


Vers: v.Ország György
Zene: Domokos Kázmér - NP. Sebastian
Ének: Szabó Réka
Klarinét: NP.Sebastian



Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.



sorkoz



Késői bölcsesség


Uram, kérlek adj időt, hogy leírjam mi lelkembe forr!
Hogyha elhajózom legyen intő példa ez a sors
Onnan, majd ha visszanézek ködöt szitáló estéken,
Bűn mit hagytam magam után? Ha igen restellem.

Mert míg fiatal voltam, könnyű volt szilaj életem,
Lépkedtem, mint piciny madár nádason és réteken.
Uram, kérek még időt, mert Te rendelkezel velem.
Kérlek, versben hadd daloljam, mi jó volt nekem.

Szép volt minden nap életem- e szakaszán.
Lehetett ősz, tél, tavasz múltán épp a forró nyár
Örömmel néztem lányaimra, hol van már e pillanat?
Tovatűnt e múló idő, mint nyárhajnali pirkadat.

Becsüld meg minden percét, ha jól megy épp sorod
Lassíts, állj meg néha, háláld meg jó sorod.
Köszönd meg Teremtődnek, ha az élet simogat,
S ha az Isten hosszabb időt mér reád, visszavár e gondolat.

2010.március.7



sorkoz



Küküllőn egy katicabogár
- Hunor dédunokámnak -


Sebes a víztükör, tündér fújja, hajtja,
Pisztráng meg ficánkol, versenyt úszik rajta.
Elhagyott falevél, olyan tutajforma,
Rajta egy katica - inkább otthon volna.

Otthonát elhagyta, messze fújta a szél,
Vágyik vissza oda, hol sok, sok testvére él.
A vándor – ki én valék – megláttam a pöttyest
Vízbe lépve, nyúlok felé, s az ujjamra röppent.

Megköszönte segítségem, s látta, hogy nincs pöttyem,
Egyet nékem felajánlott – s kicsordult a könnyem.
El nem fogadhatom, éked Erdély adta néked,
S hol tündérek ecsetje festett, ott folytasd a léted.

Más világot sose keress – nem találhatsz szebbet,
A Mennybéli szeret téged, hisz ide teremtett,
Hazatérve, ha valakit vándorbottal látnál,
Beszélj róla, mond el néki, hogy te hogyan jártál.



sorkoz



Depresszió


Nappali sötétség
Magam szülte kétség
Sötét sötét minden
Eltaszít az Isten?

Nem hívogat erdő
Nem ölel a felhő
Nem látom a kéket
Sem virágzó rétet

Széthajigált rend
Belém mar a csend
Szívbe vájó gond alatt
Sátán súgta gondolat

Sakál hangú csalogány
Tépett hajú utcalány
Lelkem feldúlt temető
Szerte foszló szerető



sorkoz