orosz





G. Orosz Piroska bemutatkozója:

 G Orosz Piroska vagyok:1946.december hónapban születtem,  Nyírkarászon. Három gyermek édesanyja vagyok. Van két gyönyörű  unokám. Iskoláimat, Nyírkarászon, Jékén, Budapesten és Debrecenben  jártam. Utolsó munkahelyem a MÁV. Onnan jöttem nyugdíjba. Már  gyermekkoromban kedveltem a verseket, de versírással, csak néhány  éve foglalkozom. Első verseimet a Balaton és Badacsony szépsége  ihlette. Ezeket követte a többi. A sors utamba hozta költőtársamat,  MÁTÉ LAJOST. Neki mutattam meg első verseimet, aki bíztatott, hogy  folytassam tovább a versírást. Tanácsát megfogadtam! Ezúton is  köszönöm neki. Jelenleg is írogatok,és egy énekkarban is énekelek.  Addig szeretném ezeket a tevékenységeket folytatni, ameddig erőm és  időm engedi.



G. Orosz Piroska


Én vagyok a Piroska
Családom legifjabb tagja.
Születtem a bak havában.
Hozott engem a Jézuska.

Minden reggel korán kelek,
jókedvemben énekelek.
Sürgök, forgok, vígan élek.
Bús lovaggal nem cserélek.

Régen történt, ez az eset,
megfakult az emlékezet.
Keresztlevelem is sárga,
kit érdekel, ezt ki bánja?



sorkoz



Szülőfalum
2011 08.19.


Emlékeim messze-messze járnak,
Azon részén kicsike hazámnak,
Hol a nyírfasorok hosszan elnyújtóznak,
Vizeiben kárászhalak úsznak.
Mint kicsi búzaszemből a csíra,
Hajtottam magamból ember módra,
Bölcsőm ringott itt-e kedves tájon,
Szabolcs Szatmár Bereg Nyírkarászon.
Bolyong lelkem-e homokos tájon,
Mint hajnali harmat gyönge fűszálon.
Nekem ő volt a kedves a szép is,
A havas táj a virágos rét is.
Aranyhomokjára fénylőn tűz az ég,
Teremtőnk kezében egy aranyos kép.
Itt ébredt szívem a boldogságra,
Lettem egyszerre magányos árva.
Sorsom innen elszólított messze,
Családomnak újhazát keresve.
Utam ma már csak azért visz arra,
Nyiladozzék kegyelet virága.
Ház falai régen leomlottak,
Gazlik helye a tarka virágoknak.
Álmaimban gyakran hazajárok,
Tonáconkrál messzire ellátok.
Fut a sínen a kicsike vonat,
Szekerek melyek búzát hordanak

Nézném, kitudja meddig még,
Álmomból ha fel nem ébrednék.



sorkoz



TŰZ:


Kell egy tűz, mi mindig égjen,
Világítson a sötétben.
Fény, mely az utat mutatja,
Ami a világot bejárja.

Embereknek, kik itt élnek,
Adjanak, sok reménységet.
Remény nélkül, mind meghalunk,
Azért kell, hogy loboghassunk.

Lobog tűz! Égesd el magadat!
A holtaknak, új életet adj!
Építsd újra, tenmagadat,
Míg világ a világ,tűz maradj!



sorkoz



Fészkes virág


Árokszéli kis virág,
Neked kerek a világ.
Jól érzed ott magadat,
Bár az idő, úgy szalad.

Hamar eltelik a nyár,
Toktermésed messze szál,
Puha-pihe bolyha,
Összekapaszkodva.

Viszi a légáramlat,
Növesztve szárnyakat.
Hol fel, hol leszállnak,
Légre bízzák magukat.

Mint a szitakötő,
Csapongva repülő,
Helyt ad neki a mező,
Tavasszal, újra kelő.



sorkoz



Perzselő nyár:


Nyár csókja érinti szám,
Égeti testemet.
Aranyfényben fürdök,
Áztatom lelkemet.
Érzéki illatának,
gyönyör tenyere,
Puha, selymes illata
A mezőt járja be.
Perzselő fénye, mint a vulkán,
Forró tűz, vulkáni hamu.
Izzik,forr a táj,
Megannyi,töviskoszorú
A rét közepében hanyatt fekszem,
S lehunyom szemem,
Szemhéjamon át látszik,
Egy csillámló lepel.
Aranymosolyú nyár,
Kitárul a világ.
Aranymezőben ezerszínű virág.
Enyhe zefír lengedez,
Rám hajol és megszeret.
Szerelmem a természet,
Magam is virágzom veled.
Este, ha lenyugszol,
ezüstszínű nyár,
Messze a távolban,
Szentjános bogár,
Lámpaként világít,
Csöndes, halk szavad,
Szerelemre csábít.



sorkoz



Időgép


Az Időgépen utazunk
A Galaxison át,
Hol gépünk maga után
Húzza, életünk fonalát.
Bár néha-néha megakad,
az Időgép kereke,
sehogy sem tudhatunk
kiszállni belőle.
Egyhelyben topogunk,
mint a gazdaságunk.
Ha a kátyúból erőlködve,
felemelkedni vágyunk,
most van itt az idő,
hogy végre jó vonatra szálljunk!
Ne örök szakadékon át,
vezessen az utunk.
De nem megyünk,csak állunk.
pihenünk egyet-egyet.
A csen szavával válaszolunk,
Pedig,ha kérdeznek.
Bátran nyíljon meg a szánk!
Emeljük fel szavunk!
Ne hagyjuk el magunk,
hisz’barmok nem vagyunk!



sorkoz



Vihar a Város felett:


Leszakadni készült az ég!
Ilyet nem is láttam, soha még.
Mintha, boxos doboz lett volna,
Oly fekete az ég alja.
Megállt az élet a városban.
Menekültek az emberek a házakba.
De benn sem voltak biztonságban,
A vihar a tetőket megtépázta.
Kémények dőltek sorra.
Ráborultak a padlásra.
Tűzfalak dőltek le,
Akkora volt a szél ereje.
A cserepek szana-szerte,
A menekülőt fejbe verte.
Egész erdők dőltek le,
Gyökerestől kitépte.
S melyiknek a gyökere bírta,
Koronáját lekaszálta.
Szilánkként merednek a tájra.
Dolgos kezű emberek,a mezőn kinn rekedtek.
Fedél nélkül áztak, fáztak,
Istenhez fohászkodtak!
Tartsa meg az életüket,
Akkora volt az ítélet.
Leszakadt vezetékek,
Villanypóznák, kettétörtek.
Beborult a magas ég,
A városunk,romos kép.
Templomtető, óvoda,iskola,
A nebulók második otthona.
Sírdogál a kis madár is,
Oda az ö otthona is.
Kisebbik baj, hogy a fészke,
Csak, hogy oda a kicsinye.
Egy perc, és minden semmivé lett,
Ledőltek a sírkeresztek.
Még nem is szóltam a termésről,
Búzáról,a sok gyümölcsről,
Minden-minden kárba ment,
Aratása a vihar lett.



sorkoz



Csillagos éjszaka


Bíbor köntösbe bujt a nap,
Szétszórta a sugarakat.
Még egyszer lemenőben
Ráhunyorgott a vén földre.

Utána az est ballagott
Tétován követte a napot.
Aztán feljött az újhold,
Mámoros éneket dalolt.

Sarlóalakja, hófehér,
Sokat hízhat, míg lesz kövér,
Mintha, félne, hogy meglátják,
Oly vékonyan csordogált.

Elkísérték a csillagok,
Látták, boldogtalan vagyok.
Szótlan forogtam ágyamon,
Csöndben, terólad álmodom.

Álom szárnyán jöttél felém,
Szememre, csókot hintettél,
Szívemben, újra lett remény,
Álmomban, te lettél enyém.



sorkoz



Csillagtermés


Csillagnak született,
Tőknek, gyermeke lett.
Kicsi volt a magja,
Nagy az akarata

Hogy a földből ki bújva
Legyen, sztár utódja.
Mert sztár volt apja, anyja,
S minden fajtája.

Ehető-e növény,
Rántva, finom gyöngén.
És mikor már, kora vén,
Lesz főzelék növény.

Ízesíthetjük, sóval,
Borssal és kaporral.
Habard be tejföllel,
Savanyítsd be ecettel,

Ha mind ezt megtetted,
Hűtsd, és már eheted,
Hússal ízletesebb,
Jó étvágyat neked.



sorkoz



Pulykanapok Debrecenben


A szakácsok készülődnek,
Élezik már a késeket.
Pulykanapra gyűltek össze,
Debreceni Kossuth térre.

Pulykakakas nem dürög már,
Nagylábasban tűzhelyen áll.
Itt a malac sem röfög már,
Piros húsa a nyárson vár.

Tűz a nap a sátor alatt,
A szakácsok kontya izzad.
Füst és illat keverednek
Jó étvágyat gerjesztenek

Elkészítik a sülteket
Zöldségeket, köreteket.
Báránysült vár díszes tálcán
A sok vendég ebédre vár.

Disznótoros a lábasban
Hurka, kolbász, és szalonna
Ami szem, szájnak ingere
Teret illata lengi be.

Kíváncsi szem rászegeződik
A vendéget alig győzik.

Eközben az aranybika
Látogatóit fogadta
Bartók terme díszpompában
Hidegtálait mutogatta.

Dinnye, zöldség artisztika
Bébi répa, gomba, spárga
Dióágyon bárányborda
Rókagomba, ráksaláta

Szűzérme és lila hagyma
Ördögkönnye kék áfonya
Túrógombóc és szamóca
Mindez aszpikkal bevonva.

Csak a szemnek a látványa
A szakácsok alkotása
Ezért kapták az érmeket
Serlegeket, oklevelet.

Büszke vagyok a fiamra
Ki az ezüstöt elhozta



sorkoz



Időgép


Az Időgépen utazunk
A Galaxison át,
Hol gépünk maga után
Húzza, életünk fonalát.
Bár néha-néha megakad,
Az Időgép kereke,
Sehogy sem tudhatunk
Kiszállni belőle.
Egyhelyben topogunk,
Mint a gazdaságunk.
Ha a kátyúból erőlködve,
Felemelkedni vágyunk,
Most van itt az idő,
Hogy végre jó vonatra szálljunk!
Ne örök szakadékon át,
Vezessen az utunk.
De nem megyünk, csak állunk.
Pihenünk egyet-egyet.
A csend szavával válaszolunk,
Pedig, ha kérdeznek.
Bátran nyíljon meg a szánk!
Emeljük fel szavunk!
Ne hagyjuk el magunk,
Hisz’ barmok nem vagyunk!



sorkoz



Frigy:


Vőlegényünk Jancsi, talált egy gyöngyszemet.
Fehérbe burkolta, másé már nem lehet.
Ha még is megtenné, vége a gyöngyháznak,
Összetört szívek, szétporladnának.

Emese a gyöngyszem, szíve választottja,
Kivel a szerelem, összekovácsolta.
Elkísértük őket az Isten házába,
Hogy a jó atya –e frigyet megáldja.

Legyenek boldogok, sokasodjanak,
Gondban és nagy bajban, összetartsanak.
Legyen az életük nyíló piros rózsa,
Virágozzék bőven, minden nap számukra.



sorkoz



Foci meccs:


Feláll a két csapat a füves pályára
Vigyázban állnak a Himnusz hallatára
Sípjába fúj a bíró, kezdődhet a torna.
A kapus a focit hosszan berúgja.
Szalad a csatár a labdát leveszi
Cselezve az ellenfél kapujához viszi
Rúgja a labdát bele a hálóba, GÓÓÓL…
Üvölt a közönség nem sajnálja torkát.
Fut a focista felvágja a társát.
Gurul a labda neki az a dolga.
Sípol a bíró, a sárgát kiosztja.
Szabadrúgást ad az ellenfél javára.
Most aztán legények ügyesen védjétek
Sorfalatok mellett be ne engedjétek!
Rúgja a játékos bele a sorfalba
Kopasz fejét fogja miért nem lőtte jobbra.
Fújjognak, dobolnak, szidják a focistát
Hogy lehet oly mamlasz azt a ragyogóját.
Az a szép a meccsben, hogy egyszer csak vége
Nem dönthet a bíró mind két fél kedvére
Amikor már vége a játék időnek.
Csalódott drukkerek mérgesen elmennek.



sorkoz



Teli hold:


Függönyét fényes égbolt elhúzta.
Ne lássák, hogy milyen a nap sugara.
Csak a nap mutogatja fényes házát.
Mulattatja Dávid önmagát.

Látjuk amint húzza-húzza vonóját.
A sark csillag táncra kéri szép párját
Oly fényesen, oly kecsesen táncolnak.
Forró csókkal megköszönik egymásnak.



sorkoz



Őszi táj:


Zizeg már a fa levele
Víznyelőjét betemette.
Harmatnak dér lett helyébe.
Köd függönyét leengedte

Fagyos a föld lehelete
Belelehelt tenyerembe.
Kajánul vigyorog rája.
Kopasz a táj, nincs már bája.



sorkoz



Kirepül a szárnyam alól:


Mint a fecske fiókája,
Kinek ki nőtt, szárnya tolla,
Fel felrepül, próbálgatja,
Anyjától egyre távolabbra.
Ő is repül, nem sokára.
Messze, idegen Országba.
Svéd Ország az úti célja,
Hogy álmait, meg találja.
Útját állni már nem lehet!
Akkora az igyekezet.
Anyai szívem majd megszakad,
Olyan hosszú, majd négy hónap.
Még el sem ment, és már is érzem
Hiányát, és nagyon féltem.
Persze a csábítás nagy!
Ki az ki ekkora lehetőséget ki hagy?
Hogy tanulmányi Útra mehet,
Nagy lehetőség és tisztelet.
Kinek van Istene, imát mondjon,
Hogy épségben haza jusson.
Ha az Isten is akarja,
Karácsonyra, visszahozza.
Mint a messiást,úgy várom,
Szívem-lelkem kitárom.



sorkoz



Ó év búcsúztató.


Terítve az asztal,
Rajta étel, ital.
Poharak és pezsgők,
Ilyenkor kelendők.

Valami elmúlik,
És valami jön
Az újévet várjuk,
Az ó -tól búcsúzunk

Épp, hogy találkoznak,
Egy percre megállnak,
Már is búcsúcsókot.
Intenek egymásnak.

Eltelt egy esztendő.
Emlékem merengő,
Arra vágyakozom,
Legyen következő.

A Himnusz felhangzik.
Durrognak a pezsgők,
Vidám társaságok,
Járják a keringőt.

Kívánnak egymásnak,
Búzát, békességet,
Sikerekben gazdag,
Hosszú, boldog éltet.

Magam is kívánok
Áldást, reménységet
E sanyarú sorshoz,
Hitet, emberséget.

Verseket, dalokat,
Magyar szót, égre kéket,
Mosolyból az arcokra,
Virágzóbbat többet.
Derű, igazságos,
Kettőezer tízet.



sorkoz