Kedves Vendég!

Népművészetünk, hivatalosan a XVIII. század végétől elismert, mert még mindig sokan akarják ránk erőltetni, annak a nem létezését a magyar kultúránkban. Azért mi mindannyian nagyon is jól tudjuk, hogy igen magas művelése már jelen volt a honfoglaló őseink életében is, hiszen ők is használtak edényeket, textíliákat, fegyvereket készítettek, sátraik, majd házaik voltak. Sámánjaik hangszeres tudással, kiforrott dal- és tánckultúrával rendelkeztek. Ám mindezen dolgok hamar enyésznek el, az évszázadok megeszik, így csak kevés tárgyi bizonyítékot hagyva maguk után, amit tudományosan elismerni, akár kutatni lehetne.

Jeles művelői vesznek részt a Batsányi-Cserhát Művész kör mindennapos munkájában. Szinte valamennyien részesei vagyunk, vagy a táncok, mesék, versek, énekek, építészet, népviselet és egyéb tradicionális hagyomány őrzésének. Annak magas fokú feltárásában, művelésében viszont, csak kevesen jeleskednek, így ezen az oldalon külön biztosítunk helyet a tiszteletükre.

Fogadják szeretettel őket, és gyűjteményeiket, magas szintű tudásukat.

A bal oldali menübe kerülnek azok, akiknek módunkban áll bemutatni személyiségét, tudását, a jobb oldaliban a név szerinti felsorolást találhatják meg.

- Liget Ervinné

- néhai Benga János - örökös tag!
- néhai Sáráné Blaskovics Judit - örökös tag
- néhai Szomorú Istvánné Piroska - örökös tag!