medve





Herczeg László bemutatkozó oldala

Gyermekkorom óta szenvedélyes irodalomrajongó vagyok, és egészen korán kezdtem verseket írni. Jól ismertem Csorba Győző Kossuth díjas pécsi költőt, aki olvasva verseimet, további írásra biztatott. 14 éves koromban már jelentek meg verseim az Ifjúsági Magazinban. amely akkor országosan ismert volt. Mégsem irodalmár életpályám lett, a BM. Rendőrség hivatásos tagja lettem. Megmásztam a R. „szamárlétráját”, közben nem publikáltam, de végig írtam, a munkám során látott borzalmakat ellensúlyoztam ezzel.
Akkor is segített az írás, amikor 1 éven belül elragadta a halál a feleségemet, és mindkét szülőmet… és csaknem megőrültem…
Ma már nyugdíjas vagyok, özvegy, egyedül élek. Egy 35 éves lányom, két nagy unokám van.
Az irodalom felé fordultam, publikálni kezdtem. Sikerrel. Több Irodalmi és Művészeti Társaság és kör tagja lettem, és kiváló költők barátságára tettem szert. Számtalan helyen kezdtek megjelenni folyamatosan verseim, írásaim, majd nagy meglepetésemre azt vettem észre, hogy igazi költőnek tartanak, és ez nagy örömmel töltött el.
Hát, hogy az vagyok-e, és mennyit érek, döntsék el azok, akik olvassák verseimet!
Szeretettel ölelek mindenkit, aki figyelemre méltat. Herczeg László



VIRÁGOM, FEKETE RÓZSA


Nincs fény
Nincs szín
Csak zavar
Mert sírhalmod
Már eltakar
Virágom
Fekete rózsa

Hányszor kiáltok:
Hol vagy Isten
Persze soha
Válasz nincsen
Hát maradok
Sírva vágyva
Önnön börtönömbe
Bezárva

Sötét van
Fáj a csend
Nem remélek
Mert nélküled
Csak félig élek
Virágom
Fekete rózsa



sorkoz



AZ ÚT VÉGÉN


Hallottál már
Sírni fákat
Ha a fűrész
Rájuk támadt?
Nyíló virágot
Sikoltani
Mikor eltaposta
Valaki?

Lelkemből
Így zengett
A hang!
Mint riadóra
Hívó tűzharang!
De utam végén
Kigyúlt a fény
Egy asszony áll
Az utolsó
Remény.



sorkoz



HA, AKAROD…


Ha akarod, ma megtalálhatsz
Csak mondd ki halkan a nevem
Ha van tépett szívedben helyem
Eléd állok, és karodba zárhatsz
Ha akarod, ma megtalálhatsz…

Ha akarod, ma megadom magam
Csak úgy ölelj, hogy szinte fájjon
Véres legyen csókod a számon
Míg nézed, szánakozva ősz hajam
Ha akarod, ma megadom magam…

Ha akarod, gyöngyvirág lehetsz
Csillagomnak megírlak versben
Te ragyogsz, majd legfényesebben
Csak érezzem azt, hogy szeretsz
Ha akarod, gyöngyvirág lehetsz…



sorkoz



FELHŐKÉPZELGŐ


Olyan furcsák ma a felhők
alakjuk is milyen változó
az egyik vágtató lónak látszik
a másik meg vitorlás hajó
amott láthatom Olga arcát
ő volt az első nagy szerelmem
mellette felém gomolyogva
mind kiket valaha szerettem
aztán látok felhőként fákat
erdőknek sorát fent az égen
hirtelen közéjük felvágyom
ott kelllene nekem élnem
hiszen minden mit elképzelek
Felhőkből rögtön valóra válik
kastélytoronynak szobájában
Csipkerózsika várja a királyfit
ha akarom hófödte hegyeknek
meghódított csúcsára felállok
hiszen azzá változik ott minden
mit képzeletemmel belelátok
létrám is van mászhatnék hamar
de maradok bár Sorsom mostoha
mert akire a legjobban vágyom
annak arcát fent nem látom soha.



sorkoz



KEDVESEMRŐL


Ha vágyva ejtem ki
Kedvesem nevét
Forrón szeretve őt
Az mind kevés…
Mert jobban kell
Ennél szeretni
Ha nem, minden
Csak tévedés…

Benne kell, legyen
Hajnali csendek
Napfényt váró
Párás izgalmában…
A szikrázva kelő nap
Fényében ragyogó
Harmatcsepp színes
Csillogásában.
Virágos réteknek
mámor illatában…
Madarak röptében,
A szárnysuhogásban
Napfényt köszöntő
Boldog énekében…

Ha vágyva ejtem ki
Kedvesem nevét
Forrón szeretve őt
Az mind kevés…
A Világmindenséget
Hordja ő magában!
Ha nem, minden
Csak tévedés...



sorkoz



A MÚZSA CSÓKJA…


Hazafias verset kellene írni!
Mocsok Trianonról átokkönnyet sírni!
Arról is írni volna jó
Ahol zúgott az a négy folyó,
S honvéd állt a Hargitán,
Amiről dalolt az anyám.
Aztán írhatnék turulmadárról
Csaba királyfi csillagútjáról
Bármire gondolok a történelemben
Mindenről írhatna egy költő ember.
A kardról, mely égből hullt Attilának
Legyen, rettegett Ura a fél világnak
Hódítás, háborúk, mind témám lehetne
Költői Köröm is jobban szeretne
Hiszen manapság a Hazafi trendi
Igen divatos Nagy Magyarnak lenni
De, én már mikor megszülettem
Magyar költőnek születtem,
Talán amikor először oáztam
Azt is rímben ordibáltam
Persze nem lettem költőóriás
Esélyem sincs rá, ez nem vitás
Nem én szakadtam Szárszón szerteszét
Abdán sem értem könnyezett az ég
Nem én rohadtam el elevenen
Miközben csodákat írt a kezem.
Nem is leszek közelükben sem,
Talán már írni sem fogok, azt hiszem...
Mert minden költőnek kell a Múzsa csókja
De, engem nem csókol meg a Múzsa!
Talán nem csókol már, meg sosem
Elmegyek, mert megszakad a szívem…



sorkoz



AZ ÉN SZERELMEM


Az én szerelmem
Ha rám nevet
Szemében lobogó
Pásztortüzek gyúlnak
Napok Holdak
Csillagrendszerek
Születnek kihunynak
A pillantásában
Támadni fel újra
Mosolyában vadvirágok
Búzamezők végtelene
Éjjel pedig csillagok
Vigyáznak a
Szerelmemre.



sorkoz



ÉJJEL VAN…


Éjjel van már régen
Gyönyörűm virágom
Nem jön mégsem jön
A szememre álom
Egy piros léghajót
Képzelek most neked
Csodás szép tájakra
Elrepülök veled
Alattunk virágtól
Tarka színű rétek
Mikor szerelmesen
A szemedbe nézek
A szavam elakad
De nem kell beszélnem
Elég ha megfogom
A kezedet szépen
Érzem hogy a Sorsom
Veled jóra fordul
Fogom hát a kezed
S könnyem kicsordul…



sorkoz



FEKETE HINTÓN JÁR A BÁNAT…


Fekete hintón
Jár a bánat
Fekete lovak
Repítik előre
Mind jól érzi
Hintóba zártak
Ostor nélkül
Örök időkre…

Nem kocsisuk
Rabjuk vagyok
Egy ablakon át
Nézem a tájat
Ott van minden,
Amire vágytam,
Meg amiért még
A szívem fájhat.

Elérni mindent
Oly könnyű lenne
Csak a lovaknak
Kellene megállni,
De ők jól tudják
Hova is sietnek,
Útközben már nem
Lehet kiszállni…

Fekete lovaknak
Dobogását hallom
Fekete hintó jön,
Nincs reményem.
Fejem lehajtva
Búsan, beszállok
Mert csak érted,
Miattad éltem…



sorkoz



HAZUDJ JOBBAN…


Hazugságaidat
mindig megérzem.
Nem szólók már,
csak belül vérzem…
Hazudj jobban!
Minden napon
igazat remélek…
De, újra hazudsz,
bárhogy is kérlek!
Az is jobb lenne,
ha megütnének…
Hazudj jobban!
Szeretnék hinni,
bízni, és remélni!
Áldott szeretetben
boldogan élni!
De, vágyam sosem
válhat így valóra,
nem lelek bizalomra…
Hazudj jobban!
Úgy csapj be, hogy
higgyem igaznak!
Biztos valóságnak,
édes vigasznak!
Hiszen meg tudod
tenni oly könnyen,
neked semmiség!
Nézd, hull a könnyem…

Kérlek… Hazudj jobban!
Vagy az Isten
szerelmére…
Mondj igazat
Végre!



sorkoz



A SZERELEM PIROS LABDA


A szerelem
Egy piros labda.
Szívemhez érve
Mindig visszapattan
Maradok magamban.
Szegény szívem
Egyre csak remél,
Neved az égre kiáltom:
Vigye el hozzád a szél.
Keringj szavam!
Fel, magasabbra!
A szerelem
Egy piros labda.



sorkoz



ÁLMOMBAN…


Álmomban látom
Kicsi az ember…
Szánalmas, apró
Védtelen…
Jól tudom
Mert madár vagyok!
Kit átölel
A végtelen…



sorkoz



Előszó:
”A hidaknak a szakadék mélysége
iránti alázatával szeretlek!” /Gracian

KI MONDJA MEG…


Ahogy hidak ívelnek át
rémítő szakadékok felett
úgy kötődöm hozzád én.
Megmagyarázni nem lehet
mi vonz tehozzád engemet
sebzett szívem tépve remeg
remény nélkül mégis szeret.

Ahogy hajó küzd az Óceánnal
vágyaimmal úgy harcolok én
csatát veszítve sok éjszakán
lassan elhagy minden remény.
Sötét úton nem vezet a fény
a gazdag különb, mint a szegény
nagyon jól megtanultam én.

Ahogy meghalnak a remények
úgy fognak megcsalni az álmok
a jövőtől egyre jobban félve
a tegnapokba már visszavágyok.
Emlékeim szép nyíló virágok
egy szakadék partján állok,
Ki mondja meg, hidat hol találok?



sorkoz



AZ ALVÓ ASSZONY
(Fantáziavers egy festményre)


Aludtál már
Mikor hazaértem
Nem volt leoltva
A lámpafény.
Meghatottan,
Boldogan néztem:
Gyönyörű vagy
És az enyém!

Sejtelmes buja
Asszonyi illat
Áradt testedből,
Beleremegtem.
Tudtam, hogy
Mindig rád vártam,
Még senki nem volt
Akit így szerettem!

Csendben, finoman
Jól betakartalak,
Csak fel ne ébredj
Szép alvó virágom!
A lámpát leoltva
Nem zavartalak,
Hiszen drága lényed
Majd holnap is látom!



sorkoz



BOLOND VAGYOK!


Tegnap azt
mondták rólam
bolond vagyok
Talán igazuk van
Valóban vannak
hibáim jó nagyok
Mert megteszem
amit más elkerül
vagy előle mindig
gyáván elmenekül
Én szívem nyújtom
két tenyeremben
ilyent nem tesz
normális ember
Bolond vagyok
legyen nem bánom
Nekem is van már
saját Nacomxipánom
veled oda elbújni
kettesben lenne jó
ha Kormos Pistára
gondolnék Drágám
Nacomxipánomban
rögtön hullana a hó
Bolond vagyok
De ha meghallgatod
Szívverésem Kedves
megtudod csak a
te bolondod lettem
Aki szerelmes!



sorkoz



A CSIGALÁNY ÁLMA
Gyermekvers unokáimnak


Patakparton, egy nagy kövön,
Napozik a Csigalány.
Álmodozik, nemsokára
Bálkirálynő lesz talán!
Szikrázó aranyruháját,
Irigyli a csiganép,
Jól láthatja minden csiga,
Hogy ő bizony csodaszép!
Csiga ifjak nagy serege,
Lesi epedőn kegyét,
Mind arra vár, hogy azonnal
Megkérhesse a kezét!
Királynői trónja előtt
Tülekednek sorokban,
Míg a sok lány irigykedve
Pletykázik a sarokban!
Andalító zene csendül,
A táncterem teli már,
Táncolni kezd, szinte repül,
Akárcsak egy kismadár!

Eső koppan, vihar készül!
Felébredt a Csigalány!
Félve reszket, menedéket
Kell keresni szaporán!
Mászik, mászik, de ereje
Elhagyja a remegőt…
De, én éppen arra jártam,
A zsebembe tettem őt!
Ott vészelte át a vihart,
S elengedtem szabadon,
Nehogy féljen, ne remegjen,
Tán, bántani akarom!
Hogy lesz akkor bálkirálynő,
Aranyruhás, csodaszép?
Aki előtt hódolattal
Térdepel a csiganép?
Tudom álmát, elmesélte!
De maradt egy nagy talány:
Azt nem mondta, lábak nélkül,
Hogy táncol a Csigalány…



sorkoz



ÉJJEL


Kínnal jött el
Már az éjjel
Úgy bújtam
A hideg falnak
Amikor a
Vágy kutyái
A húsomba
Belemartak...



sorkoz



GYERE HOZZÁM!


Gyere hozzám sötét éjjel!
mikor a hold sem világol
csillagokat eltakarja,
szemérmesen a ködfátyol.
Gyere hozzám sötét éjjel!
Vad viharban, hóesésben
jégcsap könnyel pilláidon,
felolvadni az ölelésben.
Gyere hozzám sötét éjjel!
Betakarlak, szerelemmel
ölelj úgy, hogy tépett szíved,
Együtt dobbanjon a szívemmel!
Gyere hozzám sötét éjjel!
Mikor sírni volna kedvem
simogasd meg bús arcomat,
vigasztald meg árva lelkem.
Gyere hozzám sötét éjjel!
A kapuban foglak várni!
Jelez majd egy gyertya fénye,
Talán reám fogsz találni…



sorkoz



GYERTYA HELYETT!


Sokáig gyakran
Elmentem hozzád
Kedvenc dalaidat
Énekeltem oroszul.
Remegve, sírva
Könnyeimet nyelve
Vártam sírodnál
Míg bealkonyul…

A temetőőrök
Bolondnak néztek.

Ma már csak ritkán
Ülök a kis padon
Már nem is sírok
Elapadt a könnyem.
Más nők csókolnak
Ölelnek ma már
De, hogy voltál, az
Istennek megköszöntem!



sorkoz



Haltéma


Régóta már az a téma;
Biztos, hogy a hal néma?
Lehetne velük beszélni,
Ha tudnánk közöttük élni?

Bár több a hal, mint az ember,
Mégsem kell nekik fegyver.
Bombát sosem robbantanak,
Békésen úszkálnak a halak.

Nincs háború, terror, éhség,
Az Óceán mélye szépség.
A víz alatt csend van, és béke,
Ott lelünk majd menedékre?



sorkoz



HARANGOK SZÓLNAK HOZZÁM…


Harangok
Szólnak
Távolból most
Hozzám
Érces szavukat
Elviszi a szél…
Esküvő van?
Temetés lesz?
Minden harang
Másról mesél…
Élesen szól
Szinte rikolt
A riadónak
Tűzharangja
Rémülettől
Dermed a szív
Olyan ijesztő
A hangja.
Misére hívnak
Más harangok
Dallamosan
Lágyan szólnak
Boruljunk le
Hát elébe
S adjunk hálát
Most az Úrnak…
Nagy harangok
Az ünnepek
Hirdetői zengve
Méltósággal
Tanítanak
Igaz szeretetre.
De, legjobban
Egy kis harang
Hangja cseng
Fülemben
Ez szólt nekem
Amikor
A feleségem
Eltemettem…



sorkoz



KETTŐNK SZERELME


A Te szerelmed
Szivárvány vihar után,
Mely eltűnik, csak emléke marad!
Az Én szerelmem, erős sziklavár,
Ahova örökre bezártad magad!



sorkoz