kila



Szabó Kila Margit bemutatkozó oldala

Rögös életutam 1939-ben Budapesten kezdődött, ahol születtem. 4 és fél éves voltam a háború idején, amikor egy Balaton környéki kisfaluba, Salföldre költözött családunk. Hamarosan megérintett a fájdalom.Öcsém és (26 éves)Édesanyám megbetegedtedtek, s eltávoztak az élők sorából. Majd Nagyanyám nevelt rövid ideig, akit nagyon szerettem, de megvakult.Így sajnos, távoli rokonokhoz kerültem,ahol rosszul bántak velem,sokat szenvedtem. Később jobb lett a sorom amikor Édesapám megnősűlt.Új Anyámat megszerettem. Iskoláimat Salföldön, Balatonfüreden és Hőgyészen végeztem. Hőgyészen 1956 -ban óvónői diplomát szereztem.2006-ban aranydiplomát kaptam. 1960-ban házasságot kötöttem. 3 gyermekem és 5 unokám született. Nyugdíjazásomig óvónőként dolgoztam. Verseket már fiatal koromban is írtam, de elvesztek. 11éve ismét megérintett a fájdalom,megözvegyültem. Aztán megint tollat ragadtam. Magányomban rácsodálkoztam a világra, az emberekre, természetre. Ismét rátaláltam egy új barátra, a könyvre. Verseket, történeteket írok örömömben, bánatomban. 11 éve több folyóiratban,pályázatokon,több antológiában,az Irodalmi Rádiónál,A Barátok Verslistánál hangos könyvbe,jelentek meg verseim és mesém. 2005-ben Mécs László Irodalmi Díj pályázatán oklevelet kaptam.2010.nov.20.-án a Cserhát Művész kőrtől aranyoklevelet kaptam. Tag vagyok, és a Miskolci Irodalmi Rádió állandó szerzőjévé vállasztottak 2010-ben.Tagja vagyok a Veszprém Megyei Alkotó Közösségnek, a Barátok Verslistának, a Cserhát Művész Körnek. 2010.oktoberben megjelent "Szikra az alkonyatban"című verses könyvem.



Szabó Kila Margit elektromos könyvei:


balaton


Holdfény bársonyán


remeny


A remény díszcsomagolásban



Egy csepp


Egy csepp a tengerben.
Én az vagyok.

Egy csepp a tengerben.
Én is elfolyok.
Egy csepp, az vagyok,
és lassan elmúlok.

Egy kis fénysugár!
Még az vagyok.
Nappal is és éjjel is
álmodok.

Ha eltűnik a fénysugár,
már nem vagyok.
Sem nappal, sem éjjel,
már nem álmodok.



sorkoz



Add Uram


Kérlek, adj, Uram, erőt,
hogy a meglévő napjaimat
békésen, jól elviseljem.
A magányos óráimat
Veled és Hozzád fordulva
bölcs és igaz módra élhessem!

Kérlek, adj nekem Uram jó
egészséget, tiszta elmét,
hogy felismerjem a gonoszt,
meglássam a helyes utat.
Adj, Uram, nekem ihletet,
hogy verseimmel Tégedet
dicsérhesselek!



sorkoz



A költő


Így csodásan csendülnek a napok, beleszőttem egy versbe.
Lábunkon elmúltak a fájó, égő sebek, szundikáló
kutyák szuszogása helyet ad az éjnek. Vagyunk mi költők.
Nyakunkra törő félhomályban sem roskad ránk a lánchíd.

Budára sok emlékünk csodával szőtt képzelettel csábít.
Szerencse vár ránk sok földi jó, roskadásig tele asztal,
flaszteres utcák nyoma kísér emlékezetes malaszttal.
Magasztal majd a jövő nemzedéke, a gazda marasztal.

Mert ajkadon fakadó bölcs szavak ünnepé válik nyílván
a sóhaj ezer kérdése csörgedez, az mind költő showja.
A kitaposott út selymessé válik bár fájó az élet

és minden szavunk fénylik, majd megért a világ nációja.
Behúzva testünk, békét, szeretetet várva, nincs miért,
megleszünk emberként, élhetünk gazdag s szegény egymás mellett.

Nekünk vannak sokszor fájó perceink, de másra is tellett.
Dalnokok vagyunk, meg kell énekelni a jót, a bánatot.
Nekünk hinni kell, múlt ködéből előre vinni a lábat s
így hasznossá válunk a hazának, s népének leszünk társak.



sorkoz



Magyar vagyok


Én magyar vagyok, magyarnak születtem.
Én magyar tájon, magyarul nevelkedtem.
Az én hazám Magyarország, egy gyöngyszem,
Ilyen gyönyörű ország sehol nincsen.

Fővárosunk Budapest, rá büszkék vagyunk,
történelme, hőseinkről mesél nekünk.
Piros- fehér- zöld magyar zászlónk lobog,
az ékes, dicső kardunk fénye csillog.

Sebesen folyik a Duna, a Tisza vize,
csodálatos a Balaton környéke.
A hegyek egymást ölelve magasodnak,
szőlődombokat, erdőket karolnak.

Aki látja, nem szabadul varázsától,
látványos szépségétől, vonzalmától.
Szeretlek Hazám, úgy mint mag a földet,
buzdító vágyat adsz és büszkeséget.

Te vagy örömömben, bánatomban velem,
muskátlis házaidat, földedet szeretem.
Lelkemben él a hazaszeretet, s hűség.
Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!



sorkoz



Még fényesen zenél


Még fényesen zenél
életem tengere,
felébredt remények,
éjek élnek benne.

Elég lesz nekem e
letépett képzelet,
csekély ébredés
szele érte kezemet.

Bennem élnek elrejtett
percek és csendek,
sebek, képek, élve
édesen mesélnek.

Véges lett egy rég
érzett meleg szeretet.
Keresem kedvesem
sejtelmes lelkedet



sorkoz



A múltban elmerengve


A múltban elmerengve magamba szállok.
komoly tekintettel a tükör előtt állok.
Őszülő fejjel az eltűnt időt keresem,
gyűrött, és hűvös arc, szembenéz velem.
Múltba felejtő vágy, ifjú szerelem,
szép emlékeim, vigasztaljatok! Öregszem.
Repül az idő, nincsenek szerelmes éjszakák
a boldogság, öröm órája int, tovaszáll.
A felém röpködő, megszépült múltat látom.
S lepkeszárnyon felkínálja régi álmom.
A boldogság újra eljött, s Őt megtaláltam.
Voltál szerelmem, barátom, társam!
A fájó ébredés ezt összetörte.
A boldogság a múlt emléke lett, örökre.



sorkoz



Gyötrő magány


Naponta gyötrő, magányos, árva csönd.
Eltakarja a komor, sötét, sűrű köd.
Zuhog a legyőzhetetlen. Fáj a múlt.
Félhomályba ér, úszik az életút.

Vállaimon mély, hasadó emlékek.
Siető, kapkodó keserűségek.
Homályos múlt, alkonyi szürkeségek.
Nem kívánt gyümölcsök, szerelmek.

Gyönyörű szépnek látlak, emlékképek.
Gyötrő magány, mély érzelmek, emlékek.
Elsöprő, reszkető, igaz érzések,
Felvillannak. Legyőzhetetlen a múlt.

Az erőfeszítésektől lángra gyúlt.
Mégis, gyönyörűnek látlak, régi múlt.
Izzó tűz, a feltörő érzelmektől.
Remeg az önszántságtól, reményektől.

Álomba burkolt emlékkép sugárzik.
A lelkembe fájdalmasan beléhasít.
A felismerés kemény és megrázó.
A dacom, a rosszat kiutasító.

Az idő megfakította a színét.
Leküzdve minden homályát, érzését.
Mégis, gyönyörűnek, szépnek látlak én.
Gyötrő magány, a múltammal élek én.



sorkoz



Olyan vagyok


Olyan vagyok, mint a fagyos, hideg szél,
a hidegen zúgó, kőkemény tél.

Olyan vagyok, mint az elszáradt kóró,
a rügyet nem fakasztó, kódorgó.

Olyan vagyok, mint az őszi falevél
varázsa, lehulló koronája.

Olyan vagyok, mint a szép tarka rét
színes virága, tüskés koronája.

Olyan vagyok, mint a vidám őszi dal
a zuhogó, hideg őszi esőben,
a nyári álom a szerelemben.

Olyan vagyok, mint a márciusi
tavaszt hozó, melegedő gyenge szél,
életre keltő gitár, mely csak zenél.

Olyan vagyok, mint a forró, tüzes nyár,
melyet gyakran éget a napsugár.

Olyan vagyok, mint az aranyszínű
pillangók, az idő szárnyán eltűnt
élet, fátyolos, ködös hajnalok.



sorkoz



A múlt varázsa


Rejtélyes emberi világom, lejárt múltam.
Elsuhant éveimről ma is, számot adtam.
Cammogó, nehéz léptekkel kóborlok.
A fejemben, mély, kusza gondolatok.

Tündöklő zsenge tavasz, virágos nyár.
lenge szellő, sok,csicsergő kismadár
veletek vagyok ismét. Rólatok álmodom.
A gyönyörű szép múltam elővarázsolom.

Gyermekévek, játszótársak és álmok
soha el nem múló emlékeim, vágyak,
reátok gondoltam ma. Igaz szívvel.
Elhamvadtnak tűnő, szép emlékkel.

Minden régi perc igazi csodavilág volt.
Életemnek legnagyobb tüneménye volt.
Iskola, házak, fák, kövek, bokrocska.
életre kelt emlékeimnek aranyló sugara.

Most eljött a búcsúzás, a könny pillanata.
Szólít a rettenetes idő, búcsúzok hát.
A szomorú ősz sürget, rám kiabál.

Ritka, szépvirágok, sárga őszi levelek!
Elmélázva, ábrándosan lépkedek.
Ám gondolatban, mindig hazajárok.

A sárga levelű fa alatt állok.



sorkoz



Álmot kergető látomás


Fürdik a holdvilág
Az éj tengerében.
Ragyogó csillagok
Tündökölnek az égen.
A Nap, másik földrészen
Ontja a melegét.
Cirógatja lágyan
a lombok zöld levelét.
A harmat édes cseppje
A szomjas virágokra száll.
Méz nektárral öntözi meg,
Pompás virágát.
És én alszom mélyen,
Álom ringat csendben.
Láthatatlan képzelet
Uralja testemet.
Repül az éj tengerén
A boldog pillanat.
Egy gyönyörű álomsziget
A végső állomás.
Megérkezik, az álmot
Kergető látomás.
Boldog élet a légben
Öröm táncot lejt.
Az öröm, a könny
Lepkeszárnyon tovament.
Nem tér vissza soha már.
Eltűnik az álom kergető
Gyönyörű látomás,
Jön az igazi valóság.



sorkoz



Viharként rohanó percek


Olyan vagyok,
mint az őszi fa,
Magány a lelkemet igába vonja.

Emlékkép a múlt,
bennem forrong,
Sorsom rejtélye bennem bolyong.

Megcsillanó
könnycsepp
van a szememben,
Lelkemnél nem felel a kérdésekre.

Legbelül a
Kimondhatatlan
messzeség, a nem látott jövő,

A viharként rohanó percek,
A szívemben a titokzatos fények.

Évek, árnyéka bandukol már

Vagyok még, kérdés meddig csupán?

Olyan vagyok,
mint az őszi fa,
Magány a lelkemet igába vonja,
Szél a hajamat
lágyan simogatja.



sorkoz



A megtett út


Az életem legszebb pillanata,
a megtett út hullámzó valója
int a boldog múlt távlatából.

Megérintően szép a varázsa.

Megszürkült emlékeimtől duzzadt,
fájó, zaklató remény, elhamvadt.
Az elmúlt idő, kialudt érzés.

Rejtélyes kényszer a szembenézés.

Szorongva átélt, kémlelt változás,
álomtalan, éjjeli látomás.
Jött egy pillanat alatt, elküldöm.

Nyugalmat hoz a jelen, a sötét éj,
Már nem kínoz a fájó szenvedély.
A megtett út hullámzó valója
int a múlt s az emlék távlatából.

Megérintően szép a varázsa.



sorkoz



Havas úton


Esik a hó, havas úton zúg a szél,
hófehér ruhában érkezett a tél.
Körülöttünk csend, minden fehér fátyol,
fagyos éjben fehér hópihe táncol.

Éjszakai fény sír, átölel a dér.
Talpunk alatt nyöszörög a csúszós jég.
Megvillan a későn kelő nap az égen,
hóbuckát söpör a szél a hidegben.



sorkoz



Álmodni jó


Érzések szállnak a végtelenben,
Veled szállok én, a szerelemben.

Puha vánkos a felhőtakaró,
Veled szállni szerelemben, oly jó.

Ajkunk egybeforr, a légűr tapsol,
A tündérek édesded dala szól.

Bizsergő, lágy hullám az űr, táncol.
Boldog, két szerelmes szívet átfon.

Érzések szállnak a végtelenben,
A meg nem történt gondolattal száll.
Égni, érezni, ezt a nagy csodát.

Játszik a múlt, a szép találkozás.
Álmodni jó, és szeretni csodás.

Válladra hajtom kócos fejemet,
Szellő suttogja a verseket.



sorkoz



Tél van


Tél csikorog, a jégvirág táncol,
fehér csend honol a fagyos tájon.
Hideg szél fúj a didergő fákon,
zúzmarát ringat a havas ágon.

Hó szitál, selymesen hull a tájra,
hideg holdtükör száll az ég boltjára.
Alszik a mező, alszik a föld is,
köd bolyong, hűvös a sötét éj is.

Tél után kopogtat a kikelet,
jön a tavasz, legyőzi a telet.
Minden múló lesz, és szertefoszlik.
A természet éled, a föld nem alszik.

Lesz rügyes fa, s jön a napfény, ragyogás!
Beköszönt a tavasz, a megújulás.



sorkoz



Hó szoknyáját


Hó szoknyáját a deres köd lengeti,
hópehely száll, ragyogását festi.
Süvölt a szél, jég szikra az ágon,
őszkaput zár jéglakat a fákon.

Fehér ködös hópihe hull a tájra,
a hideg Hold a dér táncát járja.
Tapadó jégpáncél ül az ágra,
s virágja, ébredő tavaszt várja.

Ködfátyolos éjben hópelyhek szállnak,
a tél havát szertehordja a szél.
Dermesztő a jég madárnak, fának.
de ha kikelet oson, elfut a tél.

Ezüstport szór a tél dermedt ruhája,
hócsillag derengő éjszakája.
A hideg Hold árnya fénnyel játszik.
gyöngyház égen, csípős köddel fürdik.

Fehér kesztyűt húz a téli éjszaka
jégtörő szél havas ajándéka.
Csillogó jégcsapok sípját fújja,
zúzmarás köd tükre, őszt álmodja.



sorkoz



Advent


Hó, zúzmara hull, ezüstös a mező.
Advent után karácsony ünnepe jő.
Mennyből a földre leszállott az Úr Angyala,
S megfogantatott Istennek Szent Fia.

A szeretet csillaga fényesen szikrázik.
Kis Jézuska jászolya már világít.
Fényesen tündöklik Názáretnek hajnala,
Ragyog felettünk hitünk diadala.

Az Úr Jézusnak eljövetelét várjuk.
Tiszta szívvel, szeretettel fogadjuk.
Advent a béke, epedés, ima, szeretet,
Mely a Kis Jézuska jászolyához vezet.

Ilyenkor ádventi koszorút fonunk
Négy színes gyertyáját teszünk rá, meggyújtjuk.
Jelképe: a béke, hit, szeretet, és remény,
Karácsonyig a négy szüntelenül ég.

Jöjj el szentkarácsony nagyon várunk már!
Szeretet csillaga fényes, ragyog már.
Istent dicséri az ének, Istent dicséri a szó.
Ismét eljött a karácsony, ismét lehullott a hó.



sorkoz



Karácsony este


Fehér lepel hópihe hull a tájra.
Egy káprázatos csoda történt máma.
Didergő bokron
süvít, tombol a szél.
Sejtelmes dala egy kisdedről zenél.
Ünnepi köntösbe öltözött az erdő,
a zöld ruhás, a
büszke sudár fenyő.
Örvendezzünk ma, szentkarácsony este!
Isten Fia született Betlehemben!
Jászolyban fekszik,
rongyos istállóban,
imádott Üdvözítőnk, kis Jézuska!
Csillog-villog a zöld fenyőfa ága,
feldíszítették csillogó ruhába.
Tűhegyein táncol a gyertya lángja,
tüneményes fénysugár a varázsa.
Színes üveggömb
csillog, csengő csendül,
minden érző szív áhítatba merül.
Dicsőség legyen mennyben az Istennek!
Békesség, szeretet
az embereknek!
Fehér tájon dereng, szikrázik a fény,
csillag fényénél ragyog, táncol a dér.
Harang lágy szava
hív, tündököl az ég.
Karácsony est ragyog, muzsikál az éj.



sorkoz



Karácsonyi csillag


Karácsonyi csillag
ragyog az égen.
Fenyőág csillog
a gyertya fényében.
Itt van, eljött a szép
karácsony este.
Jézuska született
Betlehemben.
Cseng- bong
a harang szava,
imádság száll.
Lelkünk szikrája
az öröm fénysugár.
Karácsony a
szeretet, békesség,
megbocsátás ünnepe.
Áhítat, boldogság
költözik a szívekbe.
Csillog-villog
a díszes karácsonyfa,
alatta a gyermekek
ajándéka.
Hideg éjszakán
hópehely szálldos,
karácsony,
a boldogságtól
varázsos.



sorkoz



Téli táj


Jégvirág csillog a
téli fákon,
Jégtócsák állnak
az utcákon.
Befagyott zárak
a kapukon,
Síkos úttest
az utcákon.

Dér lepte bokrok
fehérlenek,
emberek fáznak,
beöltöznek.
Bundát, sálat, kesztyűt
sapkát mindenki
magára húzza,
csak a szeme,
orra hegye
van szabadban.

Hópelyhek szállnak,
fehér leplet
borít a tájra.
Hideg időben
bemegyünk a jó
meleg szobába.



sorkoz