karkone



Izának, Iza játszik


Feri papát megvizsgálom, jó tanáccsal el is látom.
Alma babát lefektetem, mert ő olyan kedves nekem.
Az ágyamnál anyát várom, a szememre úgy jön álom.
Míg a kezét foghatom, a dúdolását hallgatom.
Pillám lassan lecsukódik, mesék kapuja kinyílik.
Fantáziám szárnyra kap, a Földön túlra is eljuttat.
Ott szeretnék játszani, szivárványon lecsúszdázni,
csillagok közt bújócskázni, sokat futni és labdázni,
szüleimmel együtt lenni, és boldogan, vígan élni!

Seregélyes, 2017.05.26.


sorkoz





Iza kívánsága


Szülinapra mit szeretne? Egy szivárványt, ha lehetne.
Odafutna, fel is mászna, és utána lecsúszdázna.
Az bíz nagyon csodás lenne, 10x, 100x is felmenne.
Kacagása égig érne, mint kis csengő, csilingelne.

Tát-Kertváros, 2017.06.24.


sorkoz



Levél a pocaklakó kis unokámhoz


Édesanyád pocakjában, a kényelmes kis vízágyban ringatódzol csendesen.
Néha, hogyha kedved tartja, bukfencet vetsz jobbra-balra, s fejre állsz.
Olyankor a pocakon hullámok szaladnak át,
s a kerek forma hol itt, hol ott csúcsosodik ki.
De azt tudod, bent a biztonságos kis zugolyban egyre kevesebb lesz a hely,
s kibújsz majd, amint a virágkehely kinyitja szirmait, s arra lehetőséget biztosít.
Ezt a pillanatot be nagyon is várjuk!
A dédid naponta kérdezi, megszülettél-e már, megláttad-e a fényes napvilágot?
Türelmetlen, látni akar, s a karjában tartani.
Tudod, néki már megszámláltattak a napjai.
Idekünn, ha megérkezel, hidegebb lesz, mint kis lakodban,
de majd a meleg szeretet, mi fogad, az jelenti oltalmadat.
Vigyázunk rád, babusgatunk, altatókat dúdolgatunk.
Elringatunk a karunkban, gyönyörködünk mosolyodban.
Cirógatjuk selymes bőröd, simogatjuk göndör fürtöd.
Hogyha mosolyra húzódik a szád, szívünk boldogan kalapál.
Ha pedig majd nagy leszel, a lábunkról is leveszel.
Együtt játszunk, szaladunk, s veled együtt kacagunk.

Seregélyes, 2017.01.04.



sorkoz



Csillagok születnek
Erdély


Ahogy idősödünk, s múlnak az évek,
egyre többen hagynak itt bennünket.
Rokonok, barátok égi útra mennek,
oda, hol a csillagok születnek.

Elmennek, itt hagynak fájdalmunkkal együtt,
s tudjuk egyszer majd nekünk kell készülnünk.

Most csak a temetőig kísérhetjük őket,
búcsúzunk, és siratjuk az ott pihenőket.

Esténként, ha felnézünk a csillagos égre,
a szemünkbe jut egy-egy újabb csillag fénye.

Mintha csak üzenne, az, ki éppen elment,
s rejtjelet dekódolunk könnybelábadt szemmel.

Ahányszor felnézünk, érezzük a létét,
s lassan visszanyerjük az egykori lelki békét.

Seregélyes, 2018.02.25.



sorkoz



Anyáknapjára Édesanyámnak


Drága Édesanyám! Szemedben könny miért ragyog?
Szép barna szemed enélkül is olyan, mint a legszebb csillagok.
Csak köszönteni jöttem, s virágot hozok, mit hálás szívvel azonnal átadok.
Mi jutott eszedbe? Az elmúlt hosszú élet, a sok bú, s bánat, ami felnőtté tett?
Vagy csak édesanyád jutott az eszedbe, ki mellett szerető szigorral cseperedtél fel?
Vagy reánk gondoltál, a gyermekeire, kiket nagyon vártál, s neveltél az életre?
Hadd itassam fel e drága cseppeket, nélkülük is teljes az anyai szeretet!
Mosolyogj és nevess, amíg csak lehet, s legyen körülötted mindig olyan, ki szeret!

Seregélyes, 2018.április.



sorkoz



Anyáknapjára


Harmatos hajnalon kora reggel kelve,
gyorsan felöltöztem, ügyelve a csendre.
Halkan kilopództam, s indultam a rétre,
hogy köszönthesselek virágokat szedve.

Hazasietve már ébren találtalak,
s aggódó szemedben könnycseppeket látok.
Azok ragyognak ott, mint csiszolt gyémántok,
de többet érnek nekem, mint dollármilliárdok.

Hisz ezek miattam csillognak szemedben,
te neveltél fel igaz szeretetben.
Te szültél meg egykor, s adtál életet,
s ez olyan, mit soha nem feledhetek.

Babusgattál, neveltél, amíg csak lehetett,
mert óvó, féltő az anyai szeret.
Színes ez a csokor, akár az életed,
a bú mellé sok-sok öröm köttetett.

Kérlek, fogadd tőlem szívem melegével,
s hálás szívvel köszönöm, hogy te neveltél fel.

Seregélyes, 2018.április.



sorkoz



Csodás ünnep


Fenyőillat, tűlevél, hópihék az ágon,
fehér bundás hólepel az egész határon.
Sziporkázó csillagok borítják az eget,
kölcsön adják a Földnek fehér fényüket.

Imbolygó kis gyertyalángok táncolnak a fákon,
ők is jelzik, mily csodás ünnep a Karácsony.
Bár aprócskák, de meleget adnak, mit érez az ember,
fényük kicsi, de mégis elérik lelkünket.

Melegüktől fagy felenged, megolvad a jégcsap,
legördülő könnycsepp jelzi, megnyílik a szív ma.
Kéz a kézben énekelünk, megöleljük egymást,
ajándékként nem is kell több, mint igaz boldogság.

2017.12.19.



sorkoz



Forró nyár


Szellő se rezdül, hét ágra tűz a Nap,
perzselő heve minden lényt elbágyaszt.
Hiába vártuk a bárányfelhőket,
és az enyhet adó frissítő esőket.

Kókadozik minden, porzik a száraz föld,
a legerősebb ember is hamar kidől.
Tompul a sofőr is, gyakrabban hibázik,
mindenki érzi, az életével játszik.

Aki csak teheti, menekül árnyékba,
vagy enyhülést várva nyakig vízbe bújva.
Megtelnek a strandok, alig van szabad hely,
a partokon az úszómester fáradtan figyel.

A kiszáradt torkok hűsítőre várnak,
hamar megnyitják hát a pénztárcákat.
Limonádé és sör behűtve várja,
hogy rátaláljon leendő gazdája.

Torkokon lecsúszva üdítően hatnak,
a szemek máris vidáman ragyognak.
Az éjszaka is fülledt, nem csökken a meleg,
a hőség a lakásban bizony megreked.

Pedig az ablak sarkig ki van tárva,
a szúnyogok nagy boldogságára.
Csípnek is rendesen, nem válogatnak,
pöttyös szfinxé átvarázsolnak.

Reggel, résnyi szemmel ásítozva kelünk,
s egy hűvösebb nap eljöttében reménykedünk.

Seregélyes, 2018.08.24.



sorkoz



Lackfi János után szabadon


Nem hallod? Neked szóltam! Ne játszd meg a süketet! Hallókészüléket ne vegyek?
Szedd össze a szemetet! Miért látok itt szeméthegyeket?
Disznóólban szívesebben laknátok? A ruhátok a földre le miért hányjátok?
Ismered a házirendet? Otthon ki teremtett rendet?
Becsüld meg jobban! Nem te dolgoztál meg érte!
Te miért szólsz bele? Neked nem osztottam lapot!
Mozdulj már, ne lopd a napot!
Rajzlapot tán én vegyek neked? Miért nincs füzeted?
Elterültél mint az Alföld. Otthon kéne aludni, nem itt!
Az éjszaka mit csináltál? Végig a facebokon lógtál?
Miért van sapka a fejeden? Az intelligens ember leveszi, ha belép, s nem takarja el a fejét!
A szókincsed mily szegényes! Csak káromkodni vagy képes?
Nem tudsz előre köszönni? A tanárodat előre kéne engedni!
Köpöd ki azt a rágógumit! Az iskola nem erre tanít!
Hol a felszerelésed? Az iskolából el miért késel?
Készültél egyáltalán mára? Tudod-e, mit jelent a fáma?
Vedd fel a váltócipődet! Tán kérvényt nyújtsak be?
Mi ez? Fásítási hónap? Az osztálytársatok gyűjti a karókat!
Ez neked fehér póló, zokni? Inkább ki kellett volna mosni, nem pedig büdösödni hagyni!

Seregélyes, 2017.07.14.



sorkoz



Tavasz a télben


Az enyhe tél becsapott állatot, virágot.
A házunk előtt sárga téltemetőket látok.
A bókoló hóvirág a lágy, tavaszias szélben,
fejét ingatja, mintha csak harangozna éppen.
A lila krókusz is kidugta a fejét,
a kék ibolya kinyitotta kelyhét.
Virágba borult a sárga aranyeső,
rügyeit fakasztja az aranyvessző.
A nárciszok, jácintok vígan nyújtózkodnak,
bimbóik duzzadnak, már-már kipattannak.
Rovarok ébrednek, kibontják szárnyukat,
s falakra kiülve élvezik a napsugarat.
A széncinegék vidám dalba fognak,
olyan, mint tavasszal, mikor udvarolnak.
Még a rigók is vidáman fütyülnek,
s nem látják a közelgő sötét felhőket.
Hópihék hullanak, szállingóznak szépen,
betakarva a korai tavaszt erdőn, mezőn, réten.
Búsan lehorgasztja fejét a hóvirág,
miért is csapta be ez a fura világ?

Seregélyes, 2018.02.26.



sorkoz



Tavaszköszöntő


Üdvözöllek, várva-várt tavasz, ki a langymeleggel virágot fakaszt.
Virágba borítva erdőt, réteket, elűzve végre a fagyos telet.
Ki mosolyt csalsz a fáradt arcokra, ki fittyet hánysz a ráncokra.
Ki rigók énekét hallgatod kora hajnalon, és békák kuruttyolását kinn a tavon.
Ki pajzánul összekuszálja hajam, de én ezt cseppet sem bánom, hagyom.
Ki gyöngyharmatot iszol, mikor pirkad a nap, ki minden lénynek örömöt ad.
Ki pajkosan tréfálkozol, s az égen apró felhőket bodrozol.
Kinek jöttére mosolyra húzódik a száj, s még a szívünk is boldogabban kalapál.
Ki színek kavalkádját hozod, s a tájat illatfelhőbe burkolod.
Kinek jöttére násztáncot lejtenek, s a fészkek új életet rejtenek.
Üdvözöllek, hisz végre megérkeztél, s a szívekbe reményt csepegtettél.
Hitet, hogy jobb lehet a holnap, hogy van megújulás,
ismét bizonyítva, hogy ez egy nagy körforgás.
Az elmúlás csak látszat, mely szívünkbe mar, de tudjuk, az is véget ér hamar.
Mert mindig lesz újabb kikelet, mikor az élet nem csak szendereg.
Erőtől duzzad, tenni akar, az életet hozza, lenni akar.

Seregélyes, 2018.április 04.



sorkoz



Tavaszodik


Tavaszodik végre, jő a várva-várt kikelet, örömmel köszöntjük a langymeleg szelet.
Elolvadt a sok hó, feketéllik a táj, a sok rügy a napsugárra vár.
Jótékony meleg cirógatja őket, és a talajban megbúvó apró életeket.
Gerlék hangját hallom, kik szerelmesen búgva, hívják a társukat egy nászrandevúra.
Fészket igazgatnak, kidobják mi korhadt, felújított lakás várja a régi, s új lakókat.
Könnyű kis fuvallat illatfelhőt szállít, mélyen beszippantjuk, szinte már elkábít.
A tüdőnk kitágul, mélyeket lélegzünk, ilyenkor nagyon jó, hogy mi is létezünk.
Méhek ébredeznek, kinyitják a kaptárt, oda hordják majd a varázslatos nektárt.
Smaragdszínű gyíkocska napozik egy kövön, felmelegedvén gyorsan elköszön.
Jácintok illata kavarog a légben, bódító illatuk elvarázsol egészen.

Seregélyes, 2018.március



sorkoz



Temetnek


Tompán puffannak a hantok,
agyamban dobol a kalapács.
Könnyeimmel küszködök,
torkomat fojtogatja a sírás.

Ismét temetnek, s bár élők fognak közre,
én halott szeretteimmel beszélgetek.
Gondolataim körülöttük járnak,
tipegnek, mint apró kisgyerek.

Emlékek jutnak eszembe,
s a régmúlt elevenen bennem él.
Képeket látok szemeim előtt,
édesanyám vasal, s mesél.

Eszembe jut, be sokat várta édesapámat már leánykorában is,
később, aggódva leste, a bányából mikor érkezik.
S azután, midőn az apu előrement,
vágyakozott a találkozásra megint.

Még a kimosott kapcát is frissen vasalva adta néki oda,
hogy a bányászlábat kicsit pátyolgassa.

Az apu szénporral kihúzott szemeit látom
a karbid lámpa fényinél,
sovány, meggyötört teste négykézlábra ereszkedve
halad a tárnában, s fejti a szenet, mely kincset ér.
Csilléket tolva, családra gondolva,
a száját vonallá szorítva, de vicceket mesél.
Közben a testét rák emésztette,
s csontja törött karcsony estelén.
Utolsó napjaiban is, erőtlenül már,
de bennünket vígasztalt, s nem félt.

Ő útra kész volt, s így búcsúzott:
Ne ríjj, Marianna, ne ríjj!
Érdeklődő telefonomat még fogadta,
majd örökre lecsukta szemét.

Viaszos bőrét nem simogattam,
lelkemet mardossa a bűntudat.
A sok kíváncsi szem láttán
miért is húztam vissza karomat?

A fagyos föld nem akarta testét,
a sírja szűkös volt nagyon.
de végül zökkent a koporsó, koppantak a hantok,
s egyre csak nőtt a halom.

Az ő nyomát szobrai őrzik, és bútorokon a faragásai,
festményei a falon, és a feleségéhez írt levelezőlapjai.

Évek múlva párja is követte, az elválás, a búcsú nehéz volt,
s a bánat mardosó.

Kopjafájuk tövében kérdések gyötörnek,
a kétkedés és remény vetekedik.
Hinni szeretném, hogy jó helyen vannak,
s egymásra találtak megint!

Utóhang


És megint dübörögnek a hantok.
A téli szélben zúgnak a harangok.
Kedves ismerősök távoznak el sorban,
felmennek az égbe, mert ott nyugalom van.

Seregélyes, 2017. november



sorkoz



Van, volt...
(Üzenet a gyerekeknek anyáknapjára)


Van, volt, van, volt.
Van, s így hiányát nem érzed, még ha nincs is jelen.
De tudod, hogy van, ám ekkor jelentősége még jelentéktelen.
Ám, ha már csak múlt, s nincs jelen, hiányát akkor érzed, mikor már nincs veled.
Ekkor jössz rá, mit veszítettél, mikor még volt ugyan, neked,
de nem kerested, s hűtlenül feledted.
Ha már csak múlt, szíved remeg, s szinte megreped,
gondolatban az önvád megjelent.
Mit elszalasztottál, vissza nem hozható,
az idő tovább pereg, hisz minden mulandó.
Az idő kerekét megállítani vagy visszapörgetni nem lehet,
hát örülj, keresd, öleld, szeresd, s beszélj vele,
amíg csak lehet, amíg csak VAN neked!

Seregélyes, 2017.04.27.



sorkoz



Vogl Ferencre emlékezve


Végtelen türelmét be sokszor csodáltam,
a foglalkozásokra szívesen invitáltam.
Nála szerényebb embert nem könnyű találni,
sokan szerettek volna hozzá hasonlóvá válni.
Precíz, pontos munkáit csodálattal nézet,
tehetségét már-már irigyeltem.
faragott házi oltára előtt megigézve álltam,
ha együtt dolgoztunk, dicséretét vártam.
Szorgalma a hangyáéval vetekedett,
testén a betegség felül kerekedett.
Küzdött ellene, amíg csak tudott,
mindenkitől sok-sok bíztatást kapott.
Immáron egy esztendeje, hogy bennünket itt hagyott,
emlékül, tőlünk egy kiállítást kapott.
Nyugodj hát békében, hidd el, nem feledünk,
kezeid munkáit híven megőrizzük.

Seregélyes, 2018.január 19.



sorkoz



Bizakodás


Elballagott, elment végre, az óévnek ezzel vége.
Durrogtatva, szikrát szórva, színesítve az eget,
jött az újév, nagy vidáman.
Köszöntsük hát, emberek!
Optimistán, reménykedve előre nézve, hogy szebb lesz a jövő,
hisz a hideg is csak egy darabig dermesztő.
De jön majd a tavasz, az új kikelet, mikor a természet újjá éledhet.
E körforgás örök, ez adjon erőt,
s bízzunk, hogy az új év elhozza a szebb és jobb jövőt!

Seregélyes, 2018.január



sorkoz



Édesanyám kérése


Simogatom a munkában megfáradt göcsörtös ujjakat,
melyek egyre gyakrabban meg-megránganak.
A lábán s a kezein végig szaladó fájdalom
megjelenik homlokán, a ráncokon.
Ez ismétlődik unos-untalan,
az egész alvása nyugtalan.
Pihenni, itt e földön nem lehet. Értsétek meg!
Pihenni akarok! Elmegyek!
Apátok hosszú évek óta vár türelmesen,
őt vágyom látni, mint rég, szerelmesen!
Hagyjatok elmenni, s ne sírjatok,
tudjátok meg, én nyugodt vagyok!
Az útra már rég felkészültem én,
itt tartani e földön, nincs remény.
A fájdalom túl sok, már régóta szenvedek.
Hadd menjek végre! Isten veletek!

Tát-Kertváros, 2017.február



sorkoz



Adósság


Ki egykoron
meg boldog volt,
saját házra vágyott,
de kölcsönkért,
a bank ígert,
s ő erre ráfázott.

Munkája nincs,
mely oly nagy kincs,
elmúlt az edes álom,
csak rút kudarc,
és örök harc,
a kölcsön egy remálom.

Most koldus ő,
s a szebb jövőt
magába temette,
a szep házat,
mit epített,
a bank elárvereztette.

Az eg alatt,
hol megfagyhat,
talált menedéket,
silány a koszt,
tűri a koszt,
álmodik szep meseket.

2018.09.09.



sorkoz