kalamaris



Hepp Béla bemutatása

Hepp Béla - aLéb - (Budapest, 1961) költő

1961. november 28.-án születtem Budapesten. A gyermekkorom Budapest környékén és a pesti oldalon sodort ide-oda. A hitem a szó misztikumában gyerekkoromban is bennem volt, akkor kezdtem el verseket írni, elrettentő példák-ként ma is őrzöm ezeket. A vers szeretete is innen ered, sokat és sokszor szavaltam színpadon, kisebb-nagyobb közönség előtt, így módom volt megtapasztalni, hogyan tud hatni egy jó vers. Később ötvösséget tanultam, dolgoztam gyárban, közéletben, családot alapítottunk, és éljük ma is örömeivel, nehézségeivel, szépségeivel. Komolyabban írni 2006-ban kezdtem aLéb nicknéven, és különböző irodalmi portálokon próbálkoztam, ezek közül ma egy az, a Fullextra, amit irodalmi otthonomnak tartok, de vendégeskedem még régebbi helyeken. 2010-ben a Fullextra irodalmi portál adta ki az első és eddig egyetlen könyvemet, amibe több mint 150 vers került, rövidebb, hosszabb írások, köztük egy verses feldolgozása Holle anyó történetének. Hiszek a versben, a szavak erejében, a megidézhető hangulatokban, érzésekben, hiszek a forma és a tartalom közös hatásában. Hiszem, hogy aki olvas, megismeri azokat, akiket olvas.

Köteteim:
- Csöndes érintés (kiadta: Fullextra, 2009)
Megjelenéseim:
- Fullextra Antológiáiban
- Napvilág íróklub Antológiában
- Agria Irodalmi Folyóirat 2016 nyár

Díjaim:
- nincsenek



Akácvirágok

Akácvirágok ringó fürtjei
illatukba vonják lelkemet
hagyják a múltban békén fürdeni
emlékeim, hogy itt voltam veled

hogy itt jártuk a május útjait
esti séták bódult illatán
hogy öleltelek újra, újra itt,
ezer virággal úgy lehelte rám

akácsorunk a varázsos tavaszt
mint ha karunk a vágyó végtelent
vonná magába, újra ugyanazt
érzem, remélem tudni mit jelent.

Akácvirágok fénylő fürtjei
ez új tavasz, nem voltatok tanúk
emlékeim el mégsem engedi
illatotokkal átszőve az út,

mosolyotok az ajkain remeg
bőrét idézi érintésetek
a lombok között szálló sóhajok
elhozzák Őt. Most egymagam vagyok.

Akácvirágok, május kincsei,
ti áradóan szép igézetek
engedjétek szívembe rejteni
illatban ringó múlt szerelmemet.



sorkoz



Betűzlek

Szavakba zártalak, balga mágiának
írtam szirmaid, hogy másnak egy se jusson,
illatodat vettem, s most, hogy elkívánlak
nem bonthatom vissza Isten adta jussom,

megvolt, pedig megvolt minden könnyű lépted,
megvolt büszke ajkad hívó pisszenése,
s nem adhattam vissza, mikor visszakérted
ezt a lágyan ringó, álmodó zenét se,

megvolt ujjaidba font időm, öröklét,
hittem, és megírtam néhány kurta sorban,
ritmusokba vertem, elzártam; jövök még...
s szórt betűkbe túrva nem találom, hol van,

arcod... hogy hiányzik, száz idézet, dal szól
arról, hogy szemedben játszanak a fények,
most betűkbe temetve, Csipkerózsa, alszol,
s ébreszteni csókkal többé nem reméllek,

így maradsz örökké millió kis szikra
megpörkölt emléke hófehér papíron,
s én nekigyürkőzöm újra, századikra,
hogy töredékeidhez önmagam megírom.



sorkoz



Érintetlen

Tehozzád úgy értem, mint a csendhez,
hittel, hogy minden, minden itt van
ahogy kitöltesz, könnybe reszketsz
ébren is vágyott álmaimban,

tehozzád úgy értem, mintha félnék,
hogy elfoszlik, amit szerettem.
Így kell maradjon, hogy lássam, él még
cikázó szikra kis jelekben,

tehozzád úgy értem, ahogy a szélhez,
hogy ujjaim közt érezzem álmom
rájuk fonódni, s ha semmivé lesz
könnyű legyen majd megtalálnom.

Tehozzád úgy értem, mint a tűzhöz.
forróságod, elhittem, éltet,
s most minden pernyében vágyam üldöz
újra égni elmúlt meséket...

tehozzád úgy értem, Érintetlen,
hogy észre sem vetted álmodásom.
Szerettem volna, és mégse tettem.
Talán egy másik állomáson...



sorkoz



Hozz egy dalt

Egy dalt hozz el nekem. Éppen olyan legyen,
ahogy vad moraj kél a távoli hegyen,
és tisztán, valómban legbelül dörögjön,
mint mikor az utcán az a Nagy Örök jön,

egy dalt, ami úgy kap lágyan karba engem
hogy minden gondomat azonnal feledjem,
röptessen szalagos, színes, széles hátán
tavaszi szelekben szálló papírsárkány,

egy dalt, ami távoli, vad vizekre csalhat,
ne találjak benne békét, sem nyugalmat,
hullámai fojtsák háborgó lelkemet
míg tiszta kék mélye magába nem temet,

dalt, amitől bennem kinyílnak a rónák
végtelenjei, s hogy egyetlen lakóját
megkérdezhessem: Te, sosem hallott pásztor,
milyen édes-búsan fájó nótát játszol...

Egy dalt hozz, amiben felolvad az este,
hogy ős-önmagamban halkan térdre esve
elhiggyem, hogy ott, fenn, az a tiszta mélykék
a jövőt jelenti, nem a lélek végét,

egy dalt hozz el nekem, csepp tündérek csendjét,
hogy büszke szívembe újra visszacsenjék
az egyetlen választ ezen a kék bolygón,
csak egy dalt hozz... és a Te hangodon szóljon.



sorkoz