hekkelari




Tóth-Hekkel Arany bemutatása

Nevem:Tóth-Hekkel Arany néven publikálom

HITVALLÁSOM /Mottóm/:
Madách Imre: Az ember tragédiájának végszava,
az Úr biztatása:
"Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!"

Seregélyesen /Fejér megye/ 1947-ben születtem
Édesanyám: Tóth Aranka női szabó volt
Édesapám: Hekkel József Pál szakács, főszakács, konyhavezető volt Öt gyermekes család első szülöttje vagyok.
Gyermekként festőnek készültem, de a művészetek több ágával is ismerkedtem. Rövid ideig tanultam hegedülni, de nem volt saját hegedűm, így hamar véget ért, de a hegedű muzsikája iránti rajongásom megmaradt. Több éven át énekelten az iskolai kórusban, 4 évig népi táncoltam, a művészetek több ága vonzott! De művészi pályára nem léphettem, mert szüleim a taníttatásomat nem tudták vállalni, így "vakvágányra" kerültem. Aktív életemet hivatalnokként éltem le. Három gyermekem, négy unokám van, akikre büszke vagyok, értük érdemes továbbküzdenem. Már gyermekkoromban is írtam verseket, meséket, amit a társaimnak saját készítésű papírbábokkal elő is adtam. Életem során is írtam, leginkább akkor, amikor úgy éreztem ki kell írni magamból fájdalmaimat, érzéseimet. Aktívabban nyugdíjas koromtól írok, mikortól "visszakaptam" alkotói szabadságomat. Az írás és a költészet szeretete végig kísérte életemet. A rajzolás és festészet hobbiként megmaradt, amit időnként "előveszek"!

Miért lettem Arany? Ezt hűen tükrözi az alábbi versem:



NAGYAPÁM KÉT ARANYA


Édesanyám születését óh, de nagyon várták
mikor harmadikként, mégis elsőként...
világra jött! Csodás öröm, isteni áldás
volt a családnak gyermekük érkezése,
aki feledtette sok-sok évi bánatukat!
Őt megelőzvén, egymást követően
két kicsi lányukat pár hónaposan
gyermekbetegség elvitte!
Szívfájdalmukat enyhítette
Édesanyám születése!
Nagyapám Arankára kereszteltette
féltő szeretettel Aranynak becézte!
Amikor én első gyermekként
első unokaként megszülettem,
nevét átörökítve nekem adta!
Így lett Papámnak két kincses Aranya
szeme fénye, imádata, földi boldogsága,-
Nagy Arany és Kis Arany mindörökre!



sorkoz



Művészet ereje


Tengerszem méhedbe zártál
zárkóztam tengerszem méhedbe
CSEND! Ó mélységes csend,-
csendemben valaki vagy
valaki vagyok csendedben!
Csendhangod nyugtat
a művészet ereje vagy
menhelye az alkotásnak
csendedben alkotok
versláb rezzen táncot rop,
így születnek a dalok!
Kottázik a kéz, kél a dal
élednek a meglelt szavak
szóra lel csendes ajak
valaki vagy csendemben
csendedben valaki vagyok!
Festményeken színorgia
ecsetek, festékek karneválja
fehéren fekete karcolatok
ceruzák hegyén rajzolatok
pamacsolok, satírozok
életre keltem a napot!
Valaki vagy csendemben
csendedben valaki vagyok...
kifeszített szárnyad támaszt
eldalolom a világnak
csendkikötőmben alkotok
hallgat a csend, andalog
így születnek a dalok,
életre kelnek a papírosok!



sorkoz



József Attila halálának
75. évfordulójára


Sírodon könnyezve Jajgat a bánat fájdalma
december havában Ó! élted delén tragédia
mi összezúzta ifjú ZSongó lelked- tested
bíborbársony véred folyt Elmázolva a Mindenséget
gőzmozdony sikolya Fájdalmas gyászinduló
a balatonszárszói sínpár A véreddel pecsételődött
az 1284-es tehervonat Tested zúzta görgetve
szerteszét a Távolba reptetve
összetörve Ily mód írói
vénád Látó éned
könnyeztek A mécsesek
sínpárok Sikolya izzott
véreddel Itatott gyász
a tájra Rásimult
a lelked Horpadt
titkos Akkordok
dallama Lelkekbe
fészkelő Miértek
miértje Álmok
mezején Rohantak
emlékeid Attila tova
1937. december
havának 3. napján
(a vers: Mezosztichont tartalmaz)



sorkoz



Az én József Attilám...


Az én József Attilám sokak költője
Határainkon túl is fénylik csillaga!
A tragédiák árnyéka, nehéz sorsa
Lett talán árva életének hóhéra?
Leküzdött számtalan akadályt...
Hittel vívta hazafias harcát,
A szegénység fekete fátylát akarta
Tépni, kitépni népe nyakából - tett
A győzelem zászlaját lengetve
Tudatosan, betegen is vívta csatáit
Lírájával a szegénység, a nyomor
A haza, a nép jobb sorsáért...
Nem volt előtte gát! Rótta útját, a
József Attilás utat "utca és a föld fia"
Ó pedig mily nehéz sors ostorozta!
ZSongó lelkéből rőtt ceruzáival kiírta
Eldalolta verseiben bánatok bánatát
Folyamárként gördültek betűi- szavai
A sors viharos, örvénylő talaján állva
Tanítani akarta az egész népét...
Tudatosan,- nem középiskolás fokon
Igazhitű hazaszeretettel, reménnyel
Legbensőbb érzékeiben is lüktetett
A dala, s folyatta tintája kékjét, mert
Kevés volt a kés! Költészetével
Örök harcát vívta, élezve a kaszát
Látván "földünkön az idő érik"
Tettre készen élte küzdötte végig
Életét, figyelve a Mindenségre!
Szegénységben, betegen is...
Egyre gyötrőn kergették az álmok,-
Törölni átkot, mi nem emberi...
Ember volt, érző, s mert NAGYOT ÁLMODNI!
(két idézet: József Attilától)
(A vers: Akrosztichont tartalmaz)



sorkoz



József Attila emlékére


Éltem, sorsom tükörképe
sorsa sorsom, élte éltem
szegényen és szegénységben
álma álmom, álmodón...
Ó-jajj! Sóhaj sóhajtozón!
Képet festett valóságról
igazságról ékesszólón
papírra vetve üzenetül
ránk hagyva kendőzetlenül!
Gyermekkorom emlékverse
szívemben él belevésve:
"De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni."
Új ruha óhaja álmodás...
szegényes étke adomány!
"Ó barátim, hét napja nem ettem."
Ó teremtő miért hagytad?
Szenvedéstől mért nem óvtad?
Hisz szegényen is rágondolón
szegény árvákon segíteni akarón
adni akart örömöt, űzve bút, bajt
szenvedést szépmívű lelke
éltem, sorsom tükörképe!
Ó mily sokszor csüngtem ajkán
szavait ittam, hangját hallván:
"Szeretném, ha vadalmafa lennék!...
...s hogy testemből jóllakhatna
minden éhező kis gyermek
árnyaimmal betakarva...
...s a mosolygó fejeket nem
bántaná az elköltözés."
Sorsunk könyvét írta Ő - éhezőn
mosolytalan, könnyezőn...
ágyán gyér takaró!



sorkoz



Jó barát...
Filipp Lászlóhoz


Jó barát az, akinek szíve dobban érted
Egy mosoly feléd, mely mosolyt fakaszt
Egy nevetés, mely felissza könnyeid
Egy lágy dallam, ami áthatja lelkedet
Egy virágoskert, mely jókedvre derít
Egy csillag, mely ragyogást küld feléd
Egy soha nem múló emlék a szívedben
Jó barát az, aki megfogja kezed a bajban
Aki örül, ha boldognak, vidámnak lát
Aki osztozik veled örömben és bánatban
Aki, ha nincs veled akkor is érzed közelségét



sorkoz



Barátság
Gál Mária barátnőmhöz


Oh mennyi és meghitt ünnep,
mi bennünket kedvre inthet.
A barátság drága kincs, úgy
hiányzik, hogyha nincs.

Gyere kukkants be hozzám,
köszöntelek kedves barát.
Így együtt nem sivár a világ,
jelenléted örömöt ád.

Barátság fát hoztam néked,
ünnepeljél te is vélem.
Csodafának becézem én,
szeretettel eléd tevém.

Szimbóluma szeretetnek,
barátságnak, szerelemnek.
Kértem kedves barátnőmtől,
aki nekem adta a szívéből.

Köszönöm Marcsi neked,
rokonlelkem vagy te nekem.
Sok szépségnek alkotója,
a barátságok ápolója.

Legyél velünk, hogyha lehet,
hullajtani örömkönnyet.
Osztozón a múltunk delén,
s álmodozón a jelenén.

Vidám, derűs szép napot,
adhatnak a barátságok.
Kívánom én azt tinéktek,
béke, s áldás kísérjen.



sorkoz



Néhanapján


Barna szempár elbűvölt rég,
eltelt már tizenöt év
Néhanapján látjuk egymást
ha összefutunk néhanapján
Szem a szemben elidőzik
mélyen belevetődik
s tétován tovasiklik
Perzsel, éget közelsége
pillanatnyi melegsége
Néhanapján látjuk egymást
ha összefutunk néhanapján
őzszemei megigéznek
mikor szem a szembe téved
bizsergeti ereimet
százhúsz fölött pulzusszámom
rózsapír táncol orcámon
Néhanapján látjuk egymást
ha összefutunk néhanapján
hangját nem ismerem
hangom nem ismeri
csak a lelkünk ölelkezik
egy leheletnyi perc csupán
útjaink kacskaringóján
nem szólított meg sosem
elsodródtunk a tömegben
Néhanapján látjuk egymást
ha összefutunk néhanapján



sorkoz



Kincseim


Szegény vagyok mégis gazdag
Szívem csakis értük dobban
Gyermekeim,- unokáim,-
ők az én KINCSEIM!
Ahogy éltem - értük éltem
Amit tettem - értük tettem
Amíg élek - értük élek
Nekem Ők a Kék-madár!



sorkoz



Távoli - közeli


Távoli,- mégis közeli...
Miért van közel a távoli?
Közeli,- mégis távoli...
Miért van távol a közeli?
Guzsbakötnek e miértek!
A miértek morzejele
kígyóméreg...
Tátongó űr, mely lelkemre ül,
s gondolataim rétjén szétterül!



sorkoz



Évszakok mandalái versciklusom:



Kékikék
tavasz mandalája


Tavasz kékjét átszövik
az aranyló napsugarak
éled a természet
dalolnak a madarak
a lelkünk is dalra kél!
Kéklenek az ibolyák
a kékikék hava vár
kikeleti tavasz kél
súgja a szél ébredjél!
Nini ott egy jácint liget
amott nárcisz sziget
barkavirág bársonyán
csúszkál a napsugár!
Magnólia a király
koronája színpompás
napszemező orgonák
kócos hajú kis csodák
tündérkerti látomás!
E színes majálisi kép
régi májusokat idéz
a hárs bódító illata
múlt üzenetét hordozza
eltűnt tavaszok emlékét
hirdetik a kékikék!



sorkoz



Szépikék
nyár mandalája


Nyáridőnek szépikéi
táncolnak a szélben
az illatos kelyhükbe
méhek csókot csennek!
Tátika, szarkaláb
törökszegfű, rezeda
hunyorog a napba
a csillagszemű viola
édes illatát ontja!
Tündököl a margaréta
harmatoznak a rózsák
csilingel a harangvirág
a föld csillagjai ők!
Napsugarak gyűrűje
tekeredik fejükre
a szépikék bűvös násza
napcsókoknak adománya!
Magasan pergula
tetején korona
Hajnalkának kéksége
királynői szépsége
simogatja a lelkünk!
A kaméleoni napszédítő
színkeverős hortenzia
váltogatja szoknyáit
karneváli színmámorban
úszik a szépikék hava!



sorkoz



Pöndörkék
ősz mandalája


Napsugaras őszidő
bohóckodó szédítő
falevelek ünneplőit
örömködve színezi
palettáján elkencézve
sárga, vörös, rozsda is
Az őszi nap koronája
rákönyököl e pompára
pöndörgeti a leveleket
mit a őszi szél leperget!
Potyogó csonthéjasok
Őszbe ért a szemetek
piros alma mosolygós
öreg fánkon elalvós!
A mézillatú szőlősökben
nektártól ittasuló méhek
szédelegve röpdösnek
télidőre készülnek!
Pöndörödő rőtt szakáll
ökörnyálas szép varázs
hullanak a pöndörkék
avarszőnyeg terül szét
berregnek a télikék!



sorkoz



Télikék
tél mandalája


Decemberben őszidő
varázslatos szép idő
virulnak az őszikék
nem szürke a téli kép!
Tündököl az árvácska
színpompába borulva
évszakokat elkísér
tavaszt ér, nyárba lép!
Csalfa téli napágyon
élet éled a tájon
rózsa virul az ágon
kéklik az ibolya
a sorvadó avarban!
Aranyesős napfürdőben
télikék a téli kertben
öltözködnek ünneplőbe
dérrel- köddel ölelkezve
e karácsonyi virágzás
ajándéknak is pompás!



sorkoz



Tűztarajas szeretőm


Vártam jöttöd zöldgalléros
tűztarajas szeretőm, nyáridőm!
Jer terítsd szét palettádat
szivárványos ecseteddel
cikkcakkozó napuraddal
szórj virágesőt a tájra
öleld át lángnyelveddel
a Mindenséget!
Csókold le az arcokról
a bánatkönnyeket
tarkaréklis szeretőm, nyáridőm!
Bágyadt lelkem izgalomra vált
alattomosan tepernek le
fonnak körbe a régi emlékképek...
Ülök egykori édenkertem ölén
kihalt körtefánk rönkjén
hátamon nyújtózkodik a csend
fojtogató magánya...
magam vagyok e homályban!
Édes akácillat pöndöríti felém
a fodrába bújt emlékképeket
a múlt rozsdálló kerekének
nyikorgása hallik...
Nem dongnak már a méhek,-
a kaptárak rég eltűntek!
Atalanta lepkénk körberöpdös még,
de árván áll a fecskefészek..
Hol hagytad a fecskehangú éned?
Elmázoltad régi édenkertem...
most napod keblén pihen lelkem
aranypártád fejemre tekerted
tűztarajas szeretőm, nyáridőm!



sorkoz



Versfám


Versfám hajtásai sarjadnak
kérgén kottáim sorakoznak
tárul hegedűm tokja
muzsikaszó harsan
életre kel a dallam
kék a zöldben, zöld a kékben
e szivárványos szépségben
neked kötöm szócsokrom
versfám hajtásaiból
indaujjaim közt táncolón
tollam hegyén gurulón
verslábakba kapaszkodva
megpihenek a szavakban!



sorkoz



Könnyharmatcsepp


Könnyharmatcsepp vagyok
a Parnasszus lábujjhegyén
zsenge versfám hajtásainak
indái közt álmodom én!
A hegy kontya alól
fények árja terít aranyszőttest
a Gétára, ahol csak egy
könnyharmatcsepp vagyok én!



sorkoz



Ne keresd a rímeket!


Erdők, mezők, vizek
magas ormú hegyek
mélyén versfám liheg
sarjadó hajtásokba tekerem
álmaim kékszabadságát
a végtelen botladozó nyolcasát
bukfencet vet szívem
e sok kékségtől - kétségtől
hányi-veti sorsom mélységétől
a kékmadár szépségétől
minek árnyéka is elkerül...
Kék ormok cukorsüvegén
hasalok mint költemény
s gurulok a hegygerinc
lejtőjére, szomjazom
forrásnak vízére
mezők könnyére
erdők csendjére
belehasalok a végtelen
kékjébe, s lesem
kékmadaram kékségét
lenyűgöző szépségét
suhanó kékálmom
végtelenje repít
gondolat mi feszít
burkából kifeslik
színesre kencézi az égi kupolát
nyitja szívem pitvarát
éled lelkem dala
ujjindáim vetik papírra
elcsípek egy verslábat
néha vagy mégsem...
rímeket csipkézek
...fodrozó dallamost,--
ringó kacifántost?
Ne keresd a rímeket!
Ha találsz, a véletlen műve,-
magától jött a nyelvemre!



sorkoz



Tátongó miértek...


Könnyen sebezhető az emberi lélek,
mely kristálytörékeny!
Vannak vérszívó mutánsok,
rosszindulatú koholmányok,
emberi méltóságot gyarlón
leigázva méregfoguk lándzsájával
alattomosan döfnek hátba!
Ó jajj! Sóhaj...járványláz,
mely gyarlón leigáz,-
leigázna, ha hagynánk...
Ó miért? Mond miért?
tölcsérként tátongó miértek
lázörvénye járványként terjed
tegyünk hát ellene
éljünk egymással békében
temessük mély árokba
a tátongó miérteket!



sorkoz