fazekasgeza







Fazekas Géza író, költő bemutatása


A kitűnő atmoszférájú író Gyulán él, Sok éve a Cserhát Művész Kör tagja.
Több díjat, kitüntetést kapott. már itt.
Art-díj, nívódíj, Milleniumi -díj, Cserhát-díj. A Délibáb, Vakok Világa, egyéb lapok közlik tehetséges írásait. Az MVGYOSZ Békés Megyei elnöke.







Fohász


Csendesen csukódott az ajtó mögöttem,
Mikor a laborból egyedül kiléptem.
Nem volt ma sikerem éreztem előre,
Mégsem csináltam én problémát belőle.
Bízom az Istenben majd egyszer, megsegít
Szívem alatt hordom Annácskám testvérét.
Örömmel várom majd azt az egy Szép napot.
Mikor a gyermekem először felsikolt.
Azt se bánnám, én, ha többen is jönnének!
Szívesen fogadnék újszülött ikreket.
Arra kérem hát a jó öreg „Bácsikát”!
Legyen már soktagú ez a szép kiscsalád!
Hogyha majd megjönnek, őket is elviszem
Neked hálát adni én örök Istenem!

Hisz’ a Te jó szíved meghallja imámat,
Egy szerető anya többet nem kívánhat.
Nevelni fogom én a Te szent nevedre,
Kérlek hát én reám kegyesen. Tekints le!
Hallgasd meg ó Uram, esdeklő imámat!
Szívemben irántad gyermeki alázat.
Nyitva volt eddig is feléd az én lelkem.
Kérlek, most segíts meg ó jó Uram! Ámen



sorkoz



Midőn az őszinte ima egy mély sóhajjal felszállt, az Úr előtt ép egy angyalka arra várt, hogy végre meghallgassa a kívánságát. Picurkának hívták és mindig kitalált az angyalok kórusában valami csínytevést, melyet az Úr csendes mosollyal Vett tudomásul, de azért néha meg-megintette. Most is azért hívatta, mert szokása szerint az énekkari próbáról leszökött a felhőkre és onnan bámulta az embereket, ahogy nyüzsögtek a földön a dolguk után szaladva. Az Úr tudta, hogy Picurkának minden vágya az, hogy lent a földön teljesítsen szolgálatot. De csak olyan angyalokat akart szolgálatba engedni, akik ott is teljesítik a rájuk bízott feladatokat. Sajnos sok rossz tapasztalata volt már az idők végtelenében. Még elevenen emlékezett az elsőkre, akikkel benépesítette a földet. Most, hogy ez a kis angyalka itt állt előtte eszébe jutott miért ne próbálná meg vele újra! Talpra esett, igaz, hogy kissé önállóan akar bizonyos dolgokat, de majd jobban ráfigyel és gondja lesz rá, hogy ne kallódjon el. Keres neki valamilyen jámbor szülőket, akik a jó úton terelgetik az életét.
Míg az Úr ezeken gondolkodott, felhangzott hozzá az, az őszinte ima mely annyira vágyott újabb gyermekre. Ismerte őket, hisz’ nemrég küldte hozzájuk az egyik angyalkáját, és látta valóban jó helyre került, jól irányítják minden lépését.
— Picurka! — Szólította meg a várakozót.
— Most ismét meg kellene, intselek, de e helyett egy régen várt feladattal bízlak meg! Végre teljesül a vágyad, lemehetsz a földre és egy rendes család gondjaira, bízlak. — Picurka felszabadultan elmosolyodott.
— Ne mosolyogj, még nem tudod mi vár rád! Komoly feladataid lesznek és még nincs itt az idő. Többet nem akarok semmi panaszt hallani rólad! Most pedig eredj várnak a kórusban!
Picurka illően elköszönt és boldogan ment a próbára. — Végre sikerül, végre lemehetek! — ujjongott magában. Szinte tánclépésekben tette meg az utat. Bár még a fülébe csengtek az Úr szavai — melyek a rendre intették. „Rendes leszek, ember leszek” skandálta menet közben. Még az énekpróbán is ez zsongott a fülében. Alig várta, hogy vége legyen a próbának, hogy kedvenc felhőjére telepedve újra a földet, az embereket figyelje! Így teltek a napjai. Ettől kezdve nem volt rá panasz, mindig vigyázott arra, hogy ne találjanak hibát a munkájában.
Közben a földön is teltek a napok az édesanya minden este imába foglalta óhaját és elrebbentette a kívánságait. Miközben a kislányával foglalkozott gondolatai ott jártak a következő körül. Milyen jó lenne egy fiúcska! Milyen szép pár lennének. A közelgő karácsony foglalkoztatta, meg a kislányának a születés napja. Így elmaradt, illetve ünnepek utánra tolódott a következő vizsgálat és az újabb próbálkozás.

Valamilyen furcsa érzés fogta el. Úgy érezte most sikerülni fog! Amikor végre rászánta magát az utazásra, hogy újabb próbát tegyenek, már érezte nem lesz szükség beavatkozásra! Valóban úgy volt, a vizsgálatok után örömmel közölték vele, anyai örömök, elé néz! Boldogan utazott haza. A vonat kerekei is azt zakatolták: „kisfiú, kisfiú, kisfiú.” Alig várta, hogy hazaérjen, már előre azon gondolkodott milyen nevet adjanak majd a kisfiúnak. Mert, hogy kisfiú lesz azt szentül, hitte.
— Picurka! — Szólította az Úr a kis angyalkát.
— Eljött a régen várt idő. Lemehetsz a földre, és ott folytatod a szolgálatot!
Picurka tele volt boldogsággal. Mégis félénken megkérdezte az Úrtól, lehetne olyan kívánsága, hogy lányként teljesítse a feladatát. Az Úr összevonta szemöldökét és szigorúan szólt:
— Fiúként, majd férfiként teljesíted a rád bízott feladatot! Gyermekkorodban még élvezheted ezt a játékosságodat, de majd férfiként komoly feladatok várnak rád! Menj és becsüld meg magad a földön, hogy ne kelljen idő előtt visszahívni! Figyelni foglak, de ugyan akkor óvni is, ha mindig a jó úton haladsz.
Picurka illendően megköszönte az Úr kegyességét, elköszönt az angyal társaktól és leszállt a feladatát teljesíteni.
Leendő édesanyja édes bizsergést érzett a szíve körül. Úgy érezte, mintha nagy békesség szállta volna meg. Egy hálaimát mondott az Úrnak hogy megerősítette hitében és elküldte hozzá egy újabb angyalát. Bár még nem tudta de érezte ez a gyermek fiú lesz, akit az Isten küldött a családba. A következő ultrahang vizsgálaton az orvosa örömmel közölte ez a gyermek nem olyan szégyellős, mint az előző, mert látszik, hogy fiú. Nagy örömmel fogadták a jó hírt. El kezdték próbálgatni a régóta kiszemelt fiú neveket melyik illik legjobban a vezetéknevükhöz. Végül a János és a Márton nevek maradtak, amin nem tudtak megegyezni, mivel
a férj a saját nevét a feleség pedig a Márton nevet szerette volna a fiuknak adni.
Közeledett a szülés ideje, a kisfiú nagyon rendesen viselkedett keveset ficánkolt és ügyelt arra nehogy fájdalmat okozzon az édesanyjának. Igaz ebben az Úr szigorú intelmei is benne voltak mivel Picurka lelkében még elevenen benne volt az Úr hangja.
Egyik éjszaka az édesanya miközben álmában a pocakján keresztül a kisfiát simogatta, látta magukat, ahogy egy Virágos réten át, szalad feléje Anna és Jánoska. Felébredve elhatározta, csak Jánoska 1esz az újszülött fiú. Nagy volt az öröm a kis családban békesség szállta meg őket. Az utolsó kis vita is megoldódott mindenki megelégedésére.
Végre eljött a várva várt nap. Megszületett Picurka, akarom mondani Jánoska!
Nagy volt a boldogság mindenki az újszülöttre volt kíváncsi. Annácska is érdeklődéssel fogadta, azonban a nagy szeretgetésben úgy érezte, mintha ő háttérbe lenne szorítva. Kezdetben nem volt soha egyedül a kis testvérével, mert minden pillanatban volt vele valaki, ő csak néha simogatta meg a pólyát, mert féltették, nehogy erősen meg találja szorítani a kis kezét. Végre egy este kettesben maradtak a gyermekszobában. Picurka megszólította Annát a maga angyal nyelvén, amit már Annácska majdnem elfelejtett. Újra felidéződött benne a felhőkön eltöltött idő és ráismert Picurkára, hisz’ még az angyal nevük is hasonlított őt Picurnak hívták, és valamikor együtt huncutkodtak az égi karban. Nagy volt az öröm, hogy emberként is egy családot fognak alkotni. Édesanyjuk bement a gyermekszobába és legnagyobb csodálkozására boldog mosollyal az arcukon aludt mid a két gyermek. Behívta a párját is had, csodálja meg ezt a földöntúli boldogságot, ami a gyermekek arcáról sugárzik. Egymáshoz simultak és szinte öntudatlanul elkezdtek egy imát, melyet addig soha nem hallottak, csak a pillanat varázsa ihlette:


Köszönjük jó Urunk, hogy hallgattál imánkra.
Kérünk Téged szépen, vigyázz e családra!
Adj hozzá jó erőt, hogy fel tudjuk nevelni,
Taníthassuk őket, mindenkit szeretni!
Ígérjük neved mindig, szent lesz ő előttük!
Derék, jó emberek válnak majd belőlük.
Ha már kegyes voltál velünk így törődni,
Ne hagyd őket soha tőled elvetődni!
Vigyázd a léptüket minden egyes percben,
Nehogy valamelyik mégis bűnbe essen!
Kérünk ó jó Urunk légy velük örökké,
Mint ahogy azt szívünk vágyódva szeretné!
Esdekelve kérünk, őrködj e két lelken!
Mi is azon leszünk. Óh jó Urunk! Ámen!
Az Úr felfigyelt a szavukra és elégedetten állapította meg,
hogy egy újabb angyalkája jó szolgálatba kezdett!

2002. október.



sorkoz



A harmadik Angyalka


Az égi kórusban gyakran cserélték helyüket az angyalkák. Voltak, akik szolgálatba álltak a földön, ugyan akkor újak is érkeztek, akik befejezték a korábban kapott feladatukat. Ilyenkor az újonnan érkezőket kifaggatták, merre járt, mit csinált a földi szolgálata alatt. Az útra készülőket pedig jó tanácsokkal látták el.
Az Úr időben kijelöli minden angyalka útját, akik izgatottan készülnek az újabb feladatokra.
Picinyke is izgatott volt, mert alig távozott a kórusból a szomszédja, már tudta, hogy Ő is követni fogja. Gyakran leszökött hozzá megnézni milyen helyen van és milyenek a szülei. Ilyenkor hosszan elbeszélgettek és tervezték a közös jövőjüket. Az érdekessége az volt a dolognak, hogy gyakran utazgattak két ország között. Néha – ha leendő anyukája utazott a gyermekeivel – Picinyke a repülőgépen figyelte őket. Már türelmetlenül várta az időpontot, amikor megérkezhet.
A gyakori látogatások feltűntek az Úrnak. Magához hívatta és megintette, ha nem tartja be a szabályokat, akkor visszatartja a küldetéstől. Bár Picinyke jól érezte magát az égi karban, mégis komoly büntetés lett volna, ha nem mehet a kijelölt családhoz szolgálatba.
Egy ideig nyugton maradt, szépen énekelt a kórusban, közben egyre azon járt az esze, mikor jön el az Ő ideje. Néhányszor neki indult, hogy újra találkozzon egykori pajtásaival, – leendő testvéreivel – de csak a felhők széléig jutott. Itt ráébredt, elveszítheti a lehetőséget, ha tovább megy.
Ilyenkor leült egy-egy felhő szélére onnan figyelte a családot és áhítozott a találkozásra.
Az Úr magához rendelte és értésére adta, rövidesen indulhat! Nagy boldogságában a beszélgetés után úgy gondolta ezt rögtön meg is valósítja. Gyorsan leszállt a földre és meglátogatta leendő szüleit. Ott megsúgta nekik, hogy rövidesen megérkezik. A környezet, meg az a tudat, hogy itt fogja a szolgálatát teljesíteni, elfeledtette vele az Úr parancsát és ott maradt. Az Úr bokros teendői közben megfeledkezett a kis Picinykéről. Amikor eljött az idő, hogy a földre küldje szolgálatba, hiába hívatta. Az angyalok karából jelentették neki, hogy Picinyke már a legutóbbi beszélgetés után eltávozott, valószínűleg a leendő családjához. Az Úr összevonta szemöldökét és utasítást adott, hogy azonnal hívják vissza a kis rendetlenkedőt!
Közben a leendő anyuka örömmel tapasztalta, hogy ismét meghallgatta kérésüket az Úr. Hálaimát rebegett és minden figyelmét az új jövevényre szentelte. Még nem mondta el senkinek a nagy örömhírt, csupán a korábban számításba vett neveket próbálgatta a családban, vajon melyiket adja majd születendő gyermekének, ha fiú lesz és melyiket, ha lányka születik!
A gyermekei tudták, hogy itt van a közelükben Picinyke, hiszen korábban sokat társalogtak vele, amikor leszállt megfigyelni leendő családját.
Amikor az Úr megparancsolta Picinykének a visszatérést, Ők is kérték, hagyja közöttük!
Az Úr szíve meglágyult. Az eredeti elhatározását megváltoztatta és Picinykét visszatérése után alaposan megdorgálta, de megígérte, ha rendesen viselkedik, és nem kóborol el az égi karból, akkor mégis a kijelölt szülőknél lesz újabb családtag!

A leendő szüleit nagyon megrázta, hogy az Úr visszahívta születendő gyermeküket. Attól tartottak, hogy valami olyat tettek, amiért az Úr megharagudott rájuk. Felidézték az első gyermek érkezését, mennyi időt vártak és mennyi mindent tettek azért, hogy családjuk legyen. Már-már azt hitték, hogy az ígéretük – Úr tiszteletére nevelik megszületett és leendő gyermekeiket – nem talált meghallgatásra. Gondolatban átvették életük eddigi eseményeit. Vajon hol vétettek? Mi volt az, ami miatt az Úr nem enged újabb angyalkát hozzájuk! Végül az Úr szíve megenyhült Picinyke iránt és nem akarta a szülőket büntetni egy huncut angyalka csínyje miatt.
Az anya érezte a nagy örömöt, de félt, nehogy újabb csalódás érje. Az orvosa megnyugtatta a magzat szépen beágyazódott.
Ellátta tanácsokkal – amit sajnos nem mindig tudott betartani – és kérte rendszeresen ellenőriztesse magát! Ez utóbbi kissé nehezen ment, mert a családdal ingázott két ország között. Megindult a találgatás, fiú vagy lány lesz az új családtag! Az anya tiltakozott, nem akarta tudni mi lesz a születendő gyermeke, Ő egyformán boldogan fogadja akár fiú, akár lány érkezik. – Már volt két angyalkája egy kisleány és egy kisfiúcska. – Ezt a kívánságát mindenki tiszteletben tartotta. Az utolsó hazautazásuk előtti vizsgálaton az orvos elszólta magát. Leány lesz az új jövevény! Mindenki örömmel próbálgatta a lány neveket. Zsuzsi vagy Zsófi?
Picinyke nagyon jól érezte magát a mamája pocakjában, vígan lubickolt az éltető folyadékban. Sokat forgolódott, majd kényelmesen leült a fenekére és várta az időt, amikor megláthatja a szüleit, mint újszülött.
Az egyik vizsgálatnál az orvos figyelmeztette az anyukát, hogy a baba nem jól helyezkedik el, így problémás lesz a szülés.
Különböző tanácsokat kapott, hogyan bírja rá a babát a megfordulásra. Megfogadva a tanácsot, plédet tekert össze és a dereka alá helyezve feküdt le. Azonban a javasolt néhány perc helyett egy fél éjszaka ott maradt, mert időközben jótékony állomba merült.
Picinyke egyre kellemetlenebbül érezte magát a helyén, mert valami szörnyen nyomta ott kinn. Ezért kénytelen volt újabb ficánkolásba kezdeni. Addig próbálgatta a különböző helyzeteket, míg teljesen megfordult és a fejét egy kényelmes mélyedésbe helyezte.
A legközelebbi vizsgálatnál az orvos örömmel újságolta, hogy a baba helyet változtatott, nincs akadálya a szülésnek.
Még hetek voltak a szülés várható idejéig, amikor érezte az anyuka valami nincs rendben, lehet, hogy nem várja meg a baba a kitűzött időt. Egyre feszült a hasa és furcsa fájdalmai lettek.
Korábbi tapasztalatai alapján tudta ez már a szülés első jelei, de nem akarta hinni, hisz még nincs itt az idő. Éjjel arra ébredt mintha forrás fakadna belőle. Felkelt és valóban egy forrás bugyogott belőle, a magzatvíz indult el. Gyorsan felöltözött, azonban alig ment egy emeletnyit, amikor mint az áradat tört elő belőle a még bent levő magzatvíz. Taxival, ment a szülészetre, nehogy valami baj legyen út közben. Az orvos megállapította, rövidesen jön a gyerek. Kiküldte a folyosóra sétálni. Néhány lépés után ismét úgy érezte még mindig folyadék, távozik. Alig ment be a szülőszobába már is elindult a szülés. Negyedóra múlva felsírt az újszülött Zsuzsika.
Picinyke érezte az őt körülvevő éltető folyadék szinte odapréselte a fejét a csatornába, amelyben korábban olyan kényelmesen elhelyezkedett. Egyszer csak fogyni kezdett a víz, és már nem tudott ficánkolni. Egyre jobban bepréselődött ebbe a szűk helyre melyen a víz távozott.

Érezte, egyre előrébb mozgatja valamilyen láthatatlan erő. Még fel sem fogta, hogy ez az a pillanat, amikor emberi életét megkezdi, egyszerre nagy fényesség vette körül. Szólni akart, hogy ez kellemetlen, azonban az eddig használt angyali hang helyett csak gyenge nyöszörgés hagyta el a száját. Közben éles fájdalom járta át, ahogy a friss levegő áramlani kezdett a tüdejébe. Fájdalmában még erőssebben akart tiltakozni, de csak hangos sírásnak tűnt az őt körülvevőknek.
– Ez az, jó jel! A tüdeje működik. Mondta a szülésznő, miközben az anyuka mellére helyezte a kisbabát, majd inkubátorba rakta.
– Úgy látszik, jól érzi magát, mert egyből elhallgatott.
Az orvos rendbe tette az anyukát és gratulált a sikeres, könnyű szüléshez, meg a szép kisbabához.
Picinyke az inkubátorban ismét kicsit úgy érezte, mintha a korábbi közegben van. De ahogy végignézett magán és a környezetén, megállapította ez már valóban a rég várt családi állapotának kezdete. Belülről ujjongott, hogy kívánságának megfelelően alakultak a dolgok. Mos már csak arra várt, vajon milyen nevet kap a földi életre.
Reggel, amikor oda tették az anyukája mellé, és az elkezdte becézgetni: Zsuzsám, Zsuzskám, Zsuzsikám, megelégedetten nyújtózkodott a pólyában. Tetszett neki a
Zsuzsanna név. Öröme csak fokozódott, amikor testvérei – egykori angyal pajtásai – megérkeztek és anyukájuk egymás után rakta őt az ölükbe. A régen megszokott angyal nyelven üdvözölték egymást. A környezetük ebből persze semmit sem értett, csak azt vették észre, hogy a gyerekek nagyon örülnek az új jövevénynek. A kis Zsuzska pedig boldog mosollyal fekszik a pólyában. Végre teljesült a kívánságuk. Öttagú lett a kis család. Magukban megköszönték az újabb gyermekáldást, és kérték az Urat, őrizze meg ezt a kis családot, és Ők mindent megtesznek, hogy az Úrnak tetsző életet éljenek itt a földön.



sorkoz