dudasmaria



S.Dudás Mária
költő bemutatkozó oldala

Simon Józsefné (sz : Dudás Mária) vagyok.
Verseimet S. Dudás Mária írói néven publikálom.

A Cserhát Művészkör 2013.évi őszi díjkiosztó gáláján „Art Arany„ és „Gróf.Murinyi József emlékdíj-ban„ részesültem, melyek számomra rendkívül nagy elismerést jelentenek.

1951.08.22-én Üllésen születtem, s életem nagy részét is itt éltem le. Büszkén vallom, hogy négy évig itthon, a Galambosi Általános Iskolában Fontos Sándor, festőművész tanár bácsi tanítványa lehettem. A kis tanyasi iskolában a Ő, négy évig festészetet is tanított nekem. Tőle tanultam meg többek között az emberek iránti tiszteletet, az élet értelmét, melyeknek később a 40 évi társadalombiztosítási, munkaügyi ügyintézői munkám során igen nagy hasznát vettem. 1969-ben az Üllés-i Gimnáziumban leérettségiztem. További középszintű szakmai tudásomat Szegeden szereztem meg.

Több mint húsz évig (1992-ig) a Forráskút-Üllés-i Haladás Mg.Tsz-ben sztk. ügyintéző voltam. Később, még 20.évig Szegeden, néhány nagyobb munkáltatónál a tb-i ügyintézést kibővítve, bér-, munkaügy-, adóügyintézőként végeztem. Mindig legfontosabb feladatomnak tartottam a bajbajutott, beteg, embertársaim megsegítését, s változatlanul ma is így gondolom. A munkámat sok szeretettel, és szívesen végeztem, s számomra legnagyobb elismerés az ügyfeleim hálája és megelégedettsége volt. Két kislányom, és három gyönyörű unokám bearanyozzák nyugdíjas napjaimat.

Néhány éve, élményeimet, gondolataimat egyre gyakrabban versekbe foglalom. Verseim témáit főleg a valós élet, a mindennapok, és az emlékek alkotják. Bízom benne, az évek során talán, sikerül alkotásaimat közismertté publikálni. Őszinte tiszteletem, és köszönetem Mindazoknak, akik írásaimat elolvassák.



sorkoz



Júliusi nyár


Rekkenő hőség,
tikkasztó nyár
Mint nagy katlanban
fortyog, a táj.
Távolba látszik
délibáb játszik,
A ház, a határ,
fordítva áll.

A pipacs ,a konkoly,
rőt, száradt lett,
Nem győzte nedvvel,
a nagy meleget.
A kalász már sárga,
megért búza, árpa,
Felzúg egy kombájn,
napestig, vágja.

A kerek szemek,
gyorsan peregnek,
Már zsákokba zárva,
mindenik azt várja,
Molnár a malomba
lisztnek megcsinálja.
Később pékek gyúrják,
Kenyérbe, kalácsba.



sorkoz



Dzsungel háború


Repülőgépek hangja zúg
Melytől már retteg város és falu,
A dzsungelek mélyén sziréna hangja búg,
Vigyázat! Ismét légitámadás!

Rohan mindenki az óvóhelyre,
Fiatalok és öregek,
De íme itt egy fa tövében
Kétségbeesve áll, egy kisgyerek.

Kis szívébe félelem tüze lobban,
Remegve kiáltja: édesanyám!
De nem tudja az anyja, hol van,
Elindul hát az egyik ösvényen.

Lassan ballag, néha meg-megáll,
Csöpp kezével letörli könnyeit,
Feje fölött ismét repülő száll,
Ledobja rá, gyilkos terheit.

Óriásrobbanás hallik, porfelhő kavarog,
Zokogó anya jő, kezében mi az ott?
Magához szorítja, a földre vér csorog,
Ölében a gyermek nem sír már, halott…



sorkoz



Álmodtam


Éjjel szépet álmodtam,
Veled voltam álmomban,
Hozzád bújtam, s te nevetve,
Átölelve, szeretgetve,
Tartottál a karodban.

Köröttünk egy mese erdő,
Sok csicsergő madár felhő,
Mind röpködtek dalolva,
Éneküket hallgatva,
Tartottál a karodba.

Sok pillangó pöttyös, tarka,
Rét virágát körbezsongva,
Méh, és dongó, mint gyűjt mézet,
Csodálkozva néztem véled,
S tartottál a karodba.

Ám reggelre csak maradtam magamba,
Tündér álmom tovatűnt a hajnalba,
Titkon azért reménykedek,
Új álmomba veled leszek,
S bebújhatok, két ölelő karodba.



sorkoz



Anyák napján


Rózsaszínű hajnal hasad,
A fák alatt fut a patak,
A természet ébredezik,
Kis madárkák daluk zengik,
Hisz oly csodás ünnep van ma,
Mert ma van az Anyák napja.

Én is korán kertbe mentem,
Friss harmatban csokrot szedtem,
Volt abban sok fehér, lila,
Illatozó szép orgona,
Édesanyám neked hoztam,
Köszöntelek ma boldogan.

A rigó is ma szebben fütyül,
Méh és darázs tovarepül,
A tulipán, s a lila akác,
Mind neked ontja illatát.
Hajnalfényben azt suttogja,
Köszöntünk ma Édesanya.

Megköszönni a sok jót, szépet,
Talán soha nem is lehet,
Hálám, mit mondani akartam,
Tengernyi, s leírhatatlan.
Csak suttogom szívem szavát,
Békés, boldog Anyák napját.

Keresgélem meghatódva,
Szavaim, mint rakjam sorba,
Már kiszáradt, a szám, a torkom,
Könnyes szemmel némán mondom,
Maradj soká még velünk,
Mert így együtt, teljes csak az életünk.



sorkoz



Hull a hó


Buksi kutyám orra hegye,
Kéményseprő kormos keze,
Minden, mi eddig volt fekete,
Hófehér lett ma reggelre,
Csillogó hó mind befedte.

Csilingelve siklik a szán,
Sok kis cinke ül fenn a fán,
Hóval fedett bokrok alján,
Étket lelve röppen aztán,
Végtelenség horizontján.

Hópihék, mint fényes csillag,
Tündértáncot lejtve ropnak,
Keringőzve mind lehullnak,
Földnek békét, álmot hoznak,
Mit szőnyegként beborítnak.

Bentről nézem, mint hull a hó,
Olyan csodás, oly csillogó,
Sok kacagó, vidám lurkó,
Szánkó repül, és hógolyó,
Dunyháját csak egyre rázza,
Mesebeli Holle anyó.



sorkoz



Karácsony


Havas tájon téli éjben,
Mennyből hulló csillagfényben
Millió kis angyal szállva,
Békét hoz le a világra.

Angyalszárnyuk fénylőn libben,
Jégvirágon, hópelyhekben,
S aranypalástot terítve,
Elröpül a végtelenbe.

Hintenek ránk Reményt, Hitet,
Mindnyájunknak Szeretetet,
A sok ember vígan nevet,
Így üdvözli az ünnepet.

Sok csillogó fenyőfácska,
Tavasz óta csak ezt várta,
Tündököljön felpompázva,
Boldog család otthonába.

Csillagszóró, s gyertya lobban,
Mézillatú házikókban,
S aranyszínű angyalszárnyon,
Megérkezik Szent Karácsony.



sorkoz



Unokáim


Életemben van két gyöngyszem,
Unokáim mind a ketten,
Velük lenni csupa öröm,
Bennük büszkén gyönyörködöm.

Úgy ámulom, mint tornáznak,
Cigánykerék, s ha fejen állnak,
Derekukon a karika,
Meg sem állna talán soha.

Táncolnak is mind a ketten,
Egyszerre és oly ügyesen,
Csapás közben, taps is csattan,
Úgy járják ők, együtt, gyorsan.

Társasjátékot, ha játszunk,
Mindig sokat hahotázunk,
Máskor rajzolunk, számolunk,
Télen hóembert csinálunk.

Velük csodás, szép az élet,
Bú, fájdalom tovatűnnek,
Együtt hárman jót nevetünk,
Gyorsan röpül minden percünk.



sorkoz



Biztató 60. felett


Kacagj, nevess! Élj a mának!
Láss mindenben csak csodákat!
Ha szíved olykor csupa bánat,
Ne mutasd, mi neked fájhat!

Kacagj, nevess! Élj a mának!
Úgy nyerhetsz meg nagy csatákat!
A sors néha megtréfálhat,
Sose add fel, bármi fájhat.

Kacagj, nevess! Élj a mának!
Bár éveid gyorsan szállnak!
Tán beteg vagy, s néhol fájhat,
Biztasd magad: félre bánat!

Kacagj, nevess! Élj a mának!
Segíts minden jó barátnak!
Ha emészti bú, vagy bánat,
Összefogva már nem fájhat.

Kacagj, nevess! Élj a mának!
Többen mennek így utánad!
S ha néha konok is életed,
Így könnyebb lesz elviselned!



sorkoz



Életünk...


Ó, milyen csodás ez az élet,
Sivár lenne, ha sosem szeretnének,
Ha szép szavakat nem mondanánk egymásnak,
Melyek, mint a harmat, gyakran tovaszállnak.

A szívünk sokszor mámorosan dobban,
Ha eljön a tavasz, szerelemre lobban,
Varázsos illatban, akik ezt megélik,
Mint tündérmesében repülnek az égig.
Szemünkre rózsaszín köd fátyola kerül,
Boldogságtól arcunk víg mosolyra derül.

Máskor szívünk vérzik, s törve, darabokban,
Könny hull a szemünkből, s ömlik patakokban,
Fájó sebeinket búbánat okozza,
A holnap később talán biztos begyógyítja.

Sok bánat, kevés öröm, ilyen az életünk,
Könnyebb elviselni, ha gondtalan nevetünk,
Nem kell, hogy fájdalmunkat mindenki lássa,
Hisz könnyes mosolynak is csodás a varázsa...



sorkoz



Reménykedés...


E rohanó világban megkopnak a fények,
Halványak a hitek, fogynak a remények,
Várjuk a csodákat, hogy higgyünk a szóban,
Őszintén szeressünk, s bízhassunk a jóban.

Vonatunk csak száguld, utunk ha véget ér,
Látjuk tán, elérjük, s megleljük hol a fény,
Éltünk hajója kiköthet az óceán kék vizén,
S célunk fényként csillan a fodrozó víz színén...



sorkoz



Édesapám emlékére


Édesapám volt, egy megtört, kedves ember,
Szíve reménnyel volt tele, és sok szeretettel.
Ő a háborút, s a Don kanyart megjárta,
Hol szörnyű csatában, csak a halált várta.

Sokszor előfordult, hogy napokig nem evett,
Ha ellenség szétverte a magyar sereget,
A zord negyven fokban, sok társa megfagyott,
Ki túlélte a harcot, az éhségtől lett halott.

Végül a túlélő kis maroknyi sereg,
Orosz hadifogságba, évekig szenvedett.
Hóban és fagyban, csak éhbérért dolgozott,
Hogy egyszer hazajusson, azért imádkozott.

Ő végül megérte, és hazajöhetett,
Erről sokat mesélt, de közben könnyezett,
Mert eszébe jutott, sok elveszett bajtársa,
Akik ott nyugodnak a Don menti határba.

Pihenj édesapám! Itthon, magyar földbe!
Itt nem dörögnek ágyúk, itt csend van örökre,
Emléked, meséid, fájón őrizzük szívünkbe,
Bízunk! És reméljük!
Háború tán nem lesz, a mi életünkbe..



sorkoz



Nyári varázs


Kicsi tücsök vígan húzza,
Pénzt sem tűz a vonójára,
Ágról-ágra ugrándozva,
Zöld béka rá táncát ropja

Nyárfalevél halkan rezzen,
Lágy szellőtől meg-meglibben.
Rigó füttyent, majd trillázva,
Rákezd újabb nótájára.

Virágszőnyeg pirost, kéket,
Nekünk festett a természet,
A csermely is vígan csobban,
Mesét mond a hűs habokban.

Felettünk az ég olyan kék,
Minden vidám, csodás, mesés,
Élvezzük hát, amíg lehet,
Még kicsit, az életünket.

Tegyünk félre bút, bánatot,
Használjunk ki minden napot
Kacagjunk is sokat, nagyot,
Remélve a jobb holnapot.



sorkoz



Nyári gondolataim...


Rekken a hőség,
izzik a táj,
Tiszta kék égen,
felhő se jár.
Kutyám is árnyat,
hűvöst keres,
Lihegő nyelvvel
lomhán neszes.

Ágak közt piheg,
néhány madár,
Pár levél zizzen,
majd újra megáll.
A szobám hűvös,
most itt vagyok,
Halk zene mellett
rád gondolok.

Ne légy szomorú,
sorsod, ha bánt,
Nézd, süt a napfény,
arany gyanánt.
Légy vidám, kacagj,
örülj a mának,
A holnapok rád mindig,
új csodákkal várnak!



sorkoz



Ne csüggedj


Élted néha konok, olykor, ha bármi bánt,
Mindig keresd meg, a szebbik oldalát,
Ha havat hord a szél, s bánatod bármily nagy,
Ne csüggedj lesz nyár is, hol süt majd rád a nap.

Hol virágillattal köszönt az üde rét,
Madárdal zengi be a hűs erdő csendjét,
Minden csak érted lesz, érezd, s majd az öröm,
Ott kacag, engedd be, kinn a küszöbödön.

Tudj örülni olykor, a piciny csodáknak,
Hisz a napok, futnak, gyorsan tovaszállnak,
Boldog csak úgy lehetsz, ha mindig megragadod,
Sajátoddá teszel minden pillanatot.



sorkoz



Magyarhertelenden


A víz sodort
hullám fodort,
én lebegve,
ráfeküdve,
jót nevetve,
úsztam, benne.

Majd kacagtam,
negyven fokban,
úgy siklottam,
mint, halacska,
hűs habokban,
ficánkolva.

Elfeledtem bút, bánatot,
Remélve egy jobb holnapot,
Csillagfényes vízgyöngyökkel ékezve,
Mint sellő úszik lágy, hullámzó tengerbe,
Szirén hangján énekelve, nevetve,
Elmerül a titokzatos mederbe.



sorkoz



Örülj!


Örülj! A sok illatos virágnak,
Örülj! Ha hallhatod, hogy madarak trilláznak,
A virágzó mezőnek, suttogó zöld fáknak,
Éjjel rád ragyogó sok ezer csillagnak,
A fátyolként hasadó rózsaszín hajnalnak!
Örülj! Naponta az ébredő reggelnek,
Sok kedves mosolygó, rád köszönőembernek,
Minden számodra kinyitott ajtónak,
Hisz ott téged biztos, szeretettel várnak,
Örülj! Ha valaki, megfogja kezedet,
Ha szeméből sugárzik rád, sok-sok szeretet,
Add tovább, s neveld örülni gyermeked,
Ettől boldogabb lesz, meglásd az életed,
Örülj! Az ébredő tavasznak, és örülj az ősznek,
A nyári melegnek, a téli hónak, ködnek,
Örülj! Csendes estén, mélyen konduló harangnak,
A röpködő, turbékló, szálldosó galambnak,
Örülj! A sötétbe burkoló estének,
A vidám, néha oly szomorú zenének,
Örülj! A világ összes örömének,
Szívedben csak szeretet muzsikáljon néked,
Törődj a másikkal, s akard, hogy örüljön,
Segíts, hogy arca is, mosolyra derüljön,
Örülj! Hogy születtél!
Örülj! Hogy élhettél!
Minden mi körülvesz, mindennek örüljél!
Ha ezt mind betartod, nem lehet majd gondod,
Mert ki sokat örül, az lehet csak boldog!



sorkoz



Piros pipacs, búzavirág


Piros pipacs búzavirág
Tündérszájú álomvilág,
Mint színpompás varázsszőnyeg
Úgy borítja be a földet.

Milliónyi tarka lepke,
Csivitelő kicsi fecske,
Szellő szárnyán útra kelve,
Száll a légben tova-messze.

Kicsi patak vígan csacsog,
Azt csobogja: boldog vagyok,
Majd habozva tova szalad,
Ki bánatos ahhoz halad.

Bánt valami? Nézz az égre!
Mosolyog rád a nap fénye,
Hunyd be szemed! Tedd le gondod!
Meglásd, szép lesz úgy a napod!

Piros pipacs, búzavirág,
Lásd mily csodás ez a világ,
Örülj minden jónak, szépnek,
Hisz mosolyogva szép az élet...



sorkoz



Gyermekkori emlékeim


Ahol én születtem egy kis falu, Üllés, a neve,
Ma is itt élek, sok kedves emlékem köt ide:

Telente akkortájt biz, volt ám jég, sok nagy hó,
Csúsztunk a fakutyán, siklott a ló húzta faszánkó,
Sátrakat magunknak faágból csináltunk,
Jószágot őriztünk, közben nagyokat fociztunk.

Este körbeültünk, s tábortüzet raktunk,
Daloltunk, vidáman, nagyokat kacagtunk.
Tavasszal, ha kinyílt sok száz tarka virág,
Fontuk a koszorút, kergettük kis pillangók hadát.

Az erdő, a rét volt mindig madárdaltól hangos,
Kis patak csobogott, vize tiszta volt, és habos.
Játék közben, ha megszomjaztunk, belőle ihattunk,
Betegek nem lettünk, nem lett semmi bajunk.

Libát, birkát, tehenet őriztünk, ha megéheztünk,
Kis pettyes bögrénkbe tőle friss tejet fejhettünk,
A habos tejből aztán kortyoltunk nagyokat,
Így éltük vidám, boldog gyermek-napjainkat.

Sem villanyt, sem tv-t nemigen ismertünk,
Ritkán kultúrházban esti előadást néztünk,
Gyertyánál, lámpánál, könyveket olvastunk,
Néha szüleinkkel telepes rádiót hallgattunk.

A telefont, a net-et, hírből sem ismertük,
Éltünket nélkülük vígan, boldogan élveztük.
Szebb, boldogabb életre, mi nem vágytunk soha,
Ma is, ha tehetnénk, gyermeknek, oda mennénk vissza.



sorkoz



Idő-világ


Idő-világ,
Nincs eleje, s nem lesz vége,
Van, változik, de nincs mértéke,
Voltunk, leszünk,
S tán éltünknek lesz értéke,
Bár elmúlunk, de utódaink újrakezdik,
Sőt folytatják,
S nyomdokunkon járnak tovább...



sorkoz



Mesél a hold


Fátyolát teríti az est a sötét tájra,
Aranyszín palásttal ragyog a kelőhold sugára,
Sok ezernyi titkot sejt az éjszakába,
Míg csillag milliókkal száz határt bejárja.

Mesél szerelemről, mint mennyei csodáról,
A sok ifjú szívről, mely buja vágytól lángol,
Kit elvarázsol, s elér pici Ámor nyila,
S kék madárral repül, a csillagos tejútra.

Mesél szeretetről, mi oly szívekben lobban,
Hol sok ezüst szál csillog őszülő hajakban,
Mesél gondról, könnyről, mely gyémántként csillan,
Hol fohász, fájdalom, hűs széllel elillan.

Megannyi sóhajok szállnak fel az égig,
A csillagok őket is meglepődve nézik,
Már a holdsugár is fényesebben csillog,
Őrzi és fogadja a sok csodát, és titkot.

Kicsit elidőzve néz a csillag nyájra,
Mindegyik helyén van, megnyugodva látja,
Lekacsint a földre mosolyt, áraszt rája,
S jó éjszakát kíván a szunyókáló tájra.



sorkoz