bornemisza

Lovag Bornemisza Attila írásainak oldala

A Batsányi kultusz fáklyavivője

1915. március 2o-án, korahajnalban felsírt egy csecsemő, egy kisfiú. Ki gondolta volna, hogy egy poéta jött a világra a A nemes ősök méltó utódaként a család Erdélyből települt át az 1800-as évek végén.A szülők már a leszegényedett hét szilvafás nemesi utódok, egészen a kocsmáros sors és a vendéglős életig tendálódtak, hisz az apa, mint iparos ember dolgozott. Mit látott az ifjú ember? A nehéz cseléd sorsot, a lecsupaszított nép vergődését, a megélhetésért folyó örökös harcot és a munkát. Állószéket is, mert az „sűrűn gyárt a házipar” – írja nagy balladás könyvében. Az asszonyok, hogy a gyerek ne zavarjon, állószékbe tették a gyermekeket, ahol csak a sarat dagasztották, de sem nőni, sem járni, sem fejlődni nem tudtak. Ilyen állószékhez hasonlította a költő korát, és írta meg a magyar irodalom egyik legszebb kötetét a „Kilépünk az állószékből” című rapszódiát. Ő a népet látta ilyen járomban, ilyen tehetetlenségben vergődni. Később Budapestre került a család.

Az ifjú megismerkedett a pesti szegénysorssal, de egyben az urbánus vonulattal is, hisz már korai verseiben ír erről. Keveredett a költőben a népies vonal és az urbánus valóságérzet és megint a kiszolgáltatott kis emberek problémája.A fiatalember bekerül az irodalmi életbe és jut el Kosztolányi, Babits nyomdokaira, megismeri a nyüzsgő kávéházak vonzatát, az írói sorsot és a nélkülözést. A Szent István gimnáziumban kezd tanulni, de mégis Békés városában érettségizik. OTI tisztviselő, majd a Március című lap főmunkatársa, két évig. Kolozsvárra kerül, itt jogot hallgat, de mint mondta nem fejezte az egyetemet a már ott sorakozó nacionalista megnyilvánulások miatt. Kapcsolatba kerül Tamási Áronnal, Tersánszky Józsi Jenővel és a fiatal Páskándi Gézával is. Az Erdélyi Helikonban néhány markáns versével találkozunk .Ítélet ez, súlyos ítélet a politikai villongások felett. Majd visszakerül az anyaországba és Szegeden folytatja a jogi stúdiumot. Ma már nem tudni, hogy igazából elvégezte-e az egyetemet, de nem is fontos. A pécsi Sorsunk folyóirat közli írásait, majd Bornemisza László, Bornemisza János barátságával a debreceni Kelet Népe című lapnál – mint az első számok szerzője – találja a történelem. Nagy hatással van az ifjú szerkesztő-sz3erzőre Móricz Zsigmond és barátok lesznek Sinka Istvánnal a „Fekete bojtárral”, Berda Józseffel, Juhász Gézával. Talán mondhatjuk, hogy egyik alapító tagja is egyben a Nyugat párjaként indult Kelet Népének, e nagyhatású fontos folyóiratnak. Majd újból a főváros zsivaja .Itt, Illyés Gyula fogadja jó szívvel és a Magyar Csillag című lapnál, úgymond beveszi a „CÉH”-be. Vagyis felavatja a költészetét. Időközben több kötete lát napvilágot, „Nyíri Balladák”, Kilépünk az állószékből”,, A Magra sem ügyel senki”. „Egygyügyű szekeres”-. „A Nyírség csendje és vigasza”, majd nagyhatású könyvet ír a Szabadságharc 100. évfordulójára „Balsai Föld” címmel. E könyv nagy vihart kavar fel. A földosztás szépségeit, nehézségeit próbálja lírába tölteni. Először József Attila pályadíjat, annak arany fokozatát kapja, majd pedig betiltják a könyvet. Érdekes, hogy a népies Cserhát mennyire keveredik e könyvében az urbánus költővel. Majd elhallgat, mélységesen. A népfelkelés Pesten találja, de 1957-ben váratlanul elhelyezik Tapolcára városi könyvtárosnak. Három évig vezeti ezt a szép kisvárosi könyvtárat. Itt „ismerkedik” meg Batsányi János és Baumberg Gabriella költőházaspár kultuszával és bekapcsolódik a Marton László író által vezetett Batsányi Emléktársaságba és szószólója, a sajtóban és fáklyavivője lesz az ügynek. Fáradhatatlanul dolgozik a költőházaspár elismertetésében. Megírja a „Látó lángja” című hatalmas versét. 1963-ban megkapja az országban elsőként a Batsányi Irodalmi Nívódíjat. Ettől fogva ismét felfut költői pályája. Veszprémbe helyezik a Napló irodalmi rovatvezetőjének. Itt újra kibontakozik publicista pályája is. Nagy, hatásos riportokat ír, az elnyomottakért harcol, és több száz verse jelenik meg és országos hírnévre tesz szert .Közli: Jelenkor, Életünk, ÉS, Kortárs, Szép versek, Örökösök, Helikon és újra a legnagyobb írók közé emelkedik és ível pályája fölfelé. Kiteljesedik magánélete az elrontott politikai évek után élete párjával Ihász-Kovács Évával, a költővel példás házaséletet él. Klubokat, zenekarokat, népdalköröket inspirál cikkeivel, és alkotásra biztatja a megye, sőt a Dunántúl nagyhírű, népi mozgalmait. Kiváló újságíróként Bulgáriába küldik, hogy tanulmányozza a bolgár népköltészetet. Korábbi szívbetegsége kiújul. Hazafelé a bukaresti gyorson éri a halál. Költői pályáját lezárva? Nem! Élete párja, fia és édesanyja, épp harminckét éve az ő emlékére engedélyt ad, hogy Veszprém városában működő irodalmi kör vegye fel az ő nevét. Ezen az alakuló gyűlésen jelen vannak kortárs írók, költők, festők .Épp harminc éve viszi tovább töretlenűl irodalmi múltját, emlékezetét a Cserhát Művész Kör. Az ő általa képviselt Batsányi kultuszt a népies, nyugatos hagyományokat egyaránt, az ő szellemében és Illyés Gyula írt véleményével:”emlékének megörzése, érdemeinek tudatosítására, a magyar szellemi örökségnek egy érdekes példájára. Mert Cserhát megérdemli, hogy fönnmaradjon…”Weöres Sándor barátsága, nagy ívben lelkesítő”. A nevét viselő kör még az egyházak kiemelkedő személyiségeinek is emléket állít, úgy képekben, mint írásokban. Tehát él a szellemében is tovább a nagy költő Cserhát József. Most lenne 88. éves, ha élne! Így, csak posztumusz kötetében maradt meg az utókornak, melyet „Alszik a szarvas” címmel adtak ki 1974-ben. Várakozunk szellemi javainak összegyűjtésére, egy újra is.

„A domb a vén tudós, tóba mártja tollát
tolla tömpe nyárfa. Írkája az ég.
Bár nem is sejtheti, bút mikor s hol lát:
Pipájában megint a gondűző gaz ég…”

(Cserhát)

Bornemisza Attila



sorkoz



A Batsányi kultusz fáklyavivője


Amikor a XXI. Századi ember szembe kerül a világgal, saját magával és nem találja helyét a világban, akkor kezd visszanyúlni értékeihez akkor nézi meg, hogy mások, hogy oldják meg problémáikat és kezd elfordulni a modern világ kihívásaitól, mert nem érzi, hogy segítene a válságból kijutni. Valóban nem segít, valóban szembekerül a társadalommal, hisz értékeink lassan megszűnnek és az elsivárosodott érzelmi élet, a társadalmi közömbösség, a vallástalan Isten nélküli lét nem nyújt segítséget.. És mindehhez hozzájárul saját tehetetlensége is, hogy most mit tegyen. De van ellenszer. A nemrég megjelent Varga Anni: „ Túlélőcsomag” /Fészekrakó fiataloknak/c. könyvében megtalálhatja a választ a „ hogyan továbbra”! A könyv otthonteremtést, egészséges életet, párkapcsolati tanácsokat, válságkezelést, munkavállalást, gazdálkodást, lakberendezést, háztartást s ennek tudatos vezetését „vállalja” fel, és ad mindenkinek fiatalnak, idősebbnek tanácsot és egy megformált, másszerű világot nyújt azoknak akik elveszítették, vagy még nem találták meg helyüket e rohanó világban.
Varga Anni a „Női szerepek” és a takarékosság tudatos tervezését is előrevetíti könyvében amely nagy segítség lehet azoknak a fiatal pároknak, egyedülieknek akik nem találják helyüket az egyre keményebb társadalomban, a pénzközpontú életben és az erkölcsi romlás kellés közepében. Eltűnt értékeink után kutatva egy újabb értéket mutat fel, a saját lelki higéniánk megszilárdítását, és egy újszerű, de mégis hagyományos életvitelt, életmódot.
A szerző tanácsai alapján egy szép világ rajzolódik ki előttünk és ha megfogadjuk tanácsait még van remény: új korszakot nyithatunk életünkben és saját magunk is megreformálhatjuk saját életünket. Ezért is ajánlható ez a szép könyv mindenkinek, hisz aki kinyitja a könyvet, Egy új világot kaphat ajándékba. S lelke ápolásához szép versekkel járul hozzá a szerző, s ez praktikus segítség a mindennapokra és tovább…

Budapest, 2011-01-24 Tisztelettel:

Lovag Bornemisza Attila író, főszerkesztő



sorkoz



Vallástörténet
A Mazdaizmus lényege
Avagy próféta volt-e Zarathusztra?


Időszámításunk előtt a IX-X. század körül élt Zarathusztra, egy gazdag házból való iráni kereskedő. A végső igazságot akarta meg találni és vélte tudni, hogy a föld két részre oszlik: a jó és a rossz Isten egyenletes megosztottságára. Abban az időben a II. évezred vége felé, az Irán- Turán népek a mai Perzsia (Irán!) Területén harcban álltak egymással. A turániak a pásztorok az oránik földművesek. A dualista eszmevilág kibontakozóban. Mindkét fél követelte a földet. A turáni legeT5nek, az iráni pedig azért, hogy bevesse vetőmaggal és termését learathassa. Az indogermán, vagyis az árja népek II. évezredi beszivárgásából keletkezett társadalomban harcot vívtak egymással. A mének még ázsiai sztyeppeken, az arabok pedig nyugatra húzódva az arábiai félszigeten, és az ősi Palesztina területén, Idomban és Libanonban éltek. Adáz harc dúlt a két népréteg között, noha mindkét etnikum árjaként hódította meg a földjét, de annak ellenére, hogy indoeurópai nyelvcsalád tagjaiként még egy nyelven is beszéltek, különböző isteneknek hódoltak. A pásztor turániak Ari mant (Akhrimánt), a törvény istenét imádták, aki kimondta: “— földet nem szabad feltörni, mert kiszabadulnak szellemei és megölik az embereket... Az iráni földművesek pedig úgy tudták, hogy “— meg kell a földet mívelni, mert a Fény, a nap istene így akarja.’ E két összetevőben lehetett látni, hogy mindenki tanácstalan volt. Ebben az időszakban kb. Kr. e. a X. század körül jelent meg Zarathusztra és álmot látott. Azt álmodta, hogy egy szellem felkéri őt, hogy menjen fel a fényisten egébe, mert az igazságot akarja tudni. “Menj ki az erdőbe, vess le minden ruhadarabot magadról, és a fény istene magához fog emelni — mondta a szellem és eltűnt. Zarathusztra imádkozott, és ekkor megláthatta az ég trónusári ülő Fényt, az istent, aki magához szólította. Ő kérdéseket tett fel a fénynek, akinek nem volt semmilyen alakja és megkérdezte, hogy: “— Kicsoda vagy, uram?
— Én vagyok Ahuramazda — szólt a fényben lévő szellem. — És én teremtettem minden élőt és élettelent, az egész mindenséget. Engem tiszteil hát, halálod után egyesülsz velem, a saját ősanyagomba szállsz vissza, te is fény leszel.’ Zarathusztra megkérdezte Ahuramazdát:
“— Uram, a földön minden olyan silány, hazug, és az emberek gyilkolnak, hazudnak, nőket erőszakolnak, rabolnak. Rossz a földön élni. Ha minden tőled van, a rossz is Te vagy? — Bölcsen szóltál Zarathusztra. Minden én tőlem jön, még a rossz is. En megteremtettem a látható és láthatatlan világot, de a sötétségben, ahová nem ért el a fényem, felmagasodott egy másik szellem, ah, rimán, és gonosz dolgokat művel a fény ellen. O az én rosszabbik oldalam. Elpusztítani nem tudom, mert a mindenségben állandóan vigyázni kell az egyensúlyra. Tőled füigg, hogy melyiket választod. Ha a jót, akkor engem választasz. Ha a roszszat, akkor Abrimánt, a Sötétség Fejedelmét.
- Uram, ki él jól a földön?
- Jól kérdezted fiam. Szeretni kell a földművest, mert ő adja a kenyeret, amivel táplálni kell a népet. De gyűlölni kell azt a földművest, aki nem szánt-vet, hanem öl, rabol. Második fontos dolog: szeretni kell a katonákat, akik megvédik a bevetett földet. De gyűlölni kell azt a katonát, akik támadnak és ölnek, gyilkos szándékkal. Harmadik nagy parancsolat, hogy szeretni kell azt a papot, aki igéimet hirdeti, de gyűlölni kell azt a papot, aki Ahrimán parancsait mondja. Negyedik nagy parancsolat, hogy élj boldogul a földön, soha ne bántsd meg embertársadat, és tiszteld őt, akár engem. Zarathusztra, ezek az én parancsaim. Te tudsz zent nyelven. Az igazság Vesztát jelent. Írd meg ezeket a tanokat a nílusi nádból készült papirosra, menj el a királyhoz, és mondd el neki, hogy jártál Ahuramazda, a fény- isten egében és azt kívánja tőletek, hogy e parancsokat tanuljátok meg, bosszú életet kaptok.” Állítólag Zarathusztra még arra is kérte az istenséget, hogy hadd legyen halhatatlan, de a Fény így szólt: Egy idő múlva terhes lenne a halhatatlanságod, így éld az életedet, mert ha jól töltöd el, akkor hosszú lesz, ha ah, rimán törvényei szerint, akkor rövid.” És útjára bocsátotta Zarathusztrát. Amikor Zarathusztra “felébredt” delejes álmából, megjelent egy másik istenség is, aki arra csábította, hogy ne higgyen a fénynek, csak neki, a Sötétség istenségnek, Ahrimánnak. Zarathusztra megtagadta. De a sötétség így szólt:
“— Írd csak le, amit Ahuramazda mondott és tanftsd a nép között. A pásztorok feldühödnek ezen és engem szolgálsz akkor is, ha leírod, akkor is, ha nem írod le, mert a “Zendavisztával” feldühíted a turáni népet, és a háború engem szolgál. — Hát téged is szolgálnom kell? — kiáltott fel Zarathusztra.” És ekkor eltűntek a látomások, és otthon volt, családja körében, és tanította a törvényt. 50 éven keresztül folyt a vér, és győzött a mazdaizmus. Legyőzték a pásztor törzseket és egészen Indiáig terjedt a Zendaveszta tan. Ekkorra már Zarathusztra öregecske volt, és kérte Ahuramazdát, hogy szólítaná magához. Kiment az erdőbe, és ott egy turáni harcos megölte őt.. Így halt meg Zarathusztra, a nagy tanító, de tanítása fennmaradt a kereszténység megjelenéséig, sőt tanaiból a Biblia, a Korán is vett át részleteket, és az, hogy milyen kiterjedt vallássá vált, még a XII. században, Európában



sorkoz



okor1

okor2




sorkoz



nitse




KLÁRIS FOLYÓIRAT
1997 II. hó
FILOZÓFIA

A nietzschei vízió ma


Új megvilágításban szeretném ezt az életművet bemutatni a tisztelt olvasónak Ez az életmű részletekben is egész, egészében is részlet. Világ-okoskodás. Rádöbbenünk, hogy van igazság is mindabban, amit sokan megnyirbáltak, szerettek, utáltak, dicsőítettek... Ez a filozófus nem az, akinek gondolták, hanem költő, úgy, mint az evangélisták, s egy más szférában megvilágítva láttatja az emberiség jövőjét, különös fényben, sajátosan. Olyan költő volt, aki „Új embert” akart teremteni különös álomvilágában: a Homo Fábust, vagyis az alkotó embert, amit felidézni, láttatni fontos és lényeges. Próféciái, jövendölései akár a mai sci-fi írók egyik előfutáraként is jegyezhető.
Határoljuk el magunkat a szélsőségektől, és lássuk meg benne az embert, a teremtő géniuszt. E cikket lehet vitatni, Nietzsche egyénisége, munkássága azonban kitörölhetetlen az egyetemes kultúrából. Nietzsche (1844 - 1900) professzor, kora meghatározó filozófusa, joggal tartotta magát Schopenhauer utódjának, noha tudásban és a következtetések koherenciája révén túl is szárnyalta őt. Két szimbóluma. a görög Apollón és Dionüszosz határozták meg filozófiájának alapját, tehát a szépség, a csodálat és a költészet kivetülése az apollóni, egyszersmind az esztétikai mondanivalót is magába foglalta, és a mámor, a dorbézolás, a „szent tivornya, a „nővel való gyönyör” a bakhuszi ellenpontozása az előbbinek, de inkább egy vers mámora is, mert a verset is annak tekinthetjük: egy bódult „részegségi” állapot következményeként született patetikus zárósort, így azt mondhatjuk, hogy a két ellenpont, a szépség és a mámor összefonódása Nietzschénél magával ragadó. Nem lehet véletlen, hogy nagy hatással volt kortársaira ez a filozófiai álláspont. Ám ő nem állt meg itt, mert tanításaiban (lásd „Igy szólott Zaratustra” c. nagy kohéziójú könyve, melynek semmi köze az I. e. Xl. században élt vallásalapító prófétához, csak a nevet kölcsönözte tőle) arra ösztökéli a ma filozófusait, pszichológusait, hogy merev tanításait felülbírálják, ha mással nem, azzal, hogy vitába szállnak Nietzsche egyes kijelentésével. Ő maga egészen fiatalon már professzor a bázeli egyetemen, és erősen küzd kora vallásossága ellen, mint mondja: a „kereszténység: „rabszolgaerkölcs”. Szerinte egy ember nem alkuszik meg, és nem hajt fejet semmilyen hatalom, még Isten előtt sem, ha van. Azután olvashatunk tőle Ilyeneket is: „A kereszténység a férfilélek megszelídítésére törekszik, s ez a bűne: „a vadállatban van valami nagyszerűség „ amit elveszít, ha megszelídítik.. “ Mint mondja: ‚a keresztény egyházak a zsarnokok és a demokráciák ellenségeinek kiszolgálói lettek”. Szerinte a buddhizmus és a kereszténység egyformán nihilista, olyan formán, hagy tagadja az egyik és a másik ember értéke közti különbséget, bár a buddhizmus, szerinte, még mindig jobb.
z az érdekes ebben, hogy Nietzsche néha nagyot és igazat is mond. Példaként hozza Pascal borzalmas halálát és a büszke és ártatlan Jeanna d’Arc meggyilkolását is olyan mértékben tárja lel, hogy bizony figyelemre méltónak lehet tartani néhány megjegyzését A nőkről szóló „bölcseleteibe” már-már túlkapásának a legsötétebb szadista hajlamokat kell behelyettesíteni. „Nőhöz mégy? Ne felejtsd et a korbácsot”. (Zaratustra intelmei, ford. Wildner O. 1908.) E könyv azóta is töretlen siker. A férfit harcra kell nevelni, a nőket pedig a harcos szolgálatára, szórakoztatására. Minden más ostobaság. ‚Gyönyörünket kell lelni a nőben. Micsoda csoda egy ilyen bájos teremtményben megtalálni azt, ami ajándék a férfilélek számára. Ám ezek a bájak csakis addig lelhetők fel a nőkben, amíg egy férfias férfi tartja Őket kordában, mihelyt bármilyen függetlenséghez jutnak, elviselhetetlenné válnak.” Nietzsce szerint „Annyi minden szégyenletes van egy nőben, annyi pedantéria, felületesség, elbizakodottság, zabolátlanság és tolakodó kíváncsiság rejtőzik bennük..., hogy mindez ideig a férfitól való félelem bizonyult a legjobb eszköznek ezek fékentartására.,.” Erős szavak ezek. Kora legnagyobb és legzseniálisabb filozófusa így korholja a nemet, amely őt is körülvette, az édesanya. a nővér. Hisz Nietzschének alig van köze nőkhöz. Elzárt életében legfeljebb családja érintkezik vele. Szavai, víziója ismerős az egyházi dogmákból vagy a zsidó hagyományból: „a nő komolytalan, és nem tud kellően viselkedni a szent rítusokon, ezért a nőket nem szabad a templomba. a szent helyekre beengedni, mert a komoly férfiak komor vallásosságát felületessé teszik”, vagy a Szentírás: „a nő ügy viszonylik a férfihoz, ahogy viszonylik a férfi balkeze őhozzája”. Vagy: „a nők gyerekek, még felnőtt korukban sem értik meg Istent, azért Ők csak törődjenek a háztartással és a férfiak kiszolgálásával.” Nem kell messzire menni a honi ősért, elég néhány száz évet visszamenni, és Szent Ágostont idézni: „A nők ugyan Ádám oldalbordájából vétettek, de sohasem olyan értékűek, mint Adám egész leste, ezért ők gyerekek még fecsegéseikben is...” Mindenestre a kiterjesztése, vagy éppen túlzása Nietzscének nem is annyira kifogásolható, fia a honi és más Ősök, szent iratok szavaival hasonlítjuk össze Őket. Más kérdés az, hogy az ösztön-intelligenciája, ahogy Freud, vagy Jung írják, „visszájára fordította vágyát, amit soha ki nem élt, de ez már a sexuál-pszichológia területe.” Nietzsche zseni volt. Csodálta Napóleon nagyságát, a spártaiak férfias iskoláját, és biológiailag nemesnek tartotta az „Ühbermensch” férfit. Persze, ha van ilyen. Nemes is legyen, tehát ősi vér folyjék benne, erős is legyen, és az átlagos népből fejlődjön ki. Talán túl sok ez egy olyan gondolkodótól, aki megosztja csodálatát Kant és Platón között. Vagy a költészetet csodálja, és a kozmoszt műalkotásnak jegyzi fel, tagadva a Világszellem munkálatát, noha sehol nem írja, hogy nem létezik. Elég ellentmondásos a nietzschei életmű. Nagyon izgalmas és lebilincselő. Nem lehetett véletlen, hagy mondásaiból és lelkesedéséből egy fajelméletet alkotott a húszas-harmincas években a náci párt. Hisz adva volt hozzá minden. Még az a kijelentés is, hogy „elég zsidó él Németországban, többet nem szabad beengednünk.. .“ Maga Nietzsche azonban nem akart ilyen világot, kissé túlméretezett filozófiai tárháza inkább eltolódik a költészet szélsőségeinek birodalmába. valami újat, igazán mást akart, mint kora szemlesütő, álruhába bújtatott, boldogságkereső és célt tévesztő politikáját megújítani. Ő naggyá akarta tenni az embert. Nem hitt a szeretet egyházában, mert hívei, úgy látta, nem önfejlesztően törekednek az egyetemes szeretetre, hanem saját üdvösségüket féltik, és az olyan szeretet, ami önös, nem lehet egyetemes, ha nincsen ősi késztetése a szeretetnek, ha nincs archeója, nem lehet teljesíteni. Ma, az elszigetelt és közönyös világban újra kellene fogalmazni a nietzschei üzenetet: felül kellene mindenkinek emelkednie saját önzésért, és kifejleszteni a szépséget és a mámort az élethez. Szeretni kéne magunkat. Ha ezt tesszük, önzetlenebbül tudunk ebből a mélységből kijutni.
Bornemisza Attila
esztéta, újságíró



sorkoz